Gyermekünk, 1972 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
BAKONYI PÁL Ha lesz belőled fiam, teszi fel a kérdést a szülő gyermekének. A kérdés elhangzik aggódó hangsúllyal, ilyenféle szorongó gondolatokat fejezve ki: „Ha ilyen rossz jegyeket hozol haza, akkor nem hogy gimnáziumba nem mehetsz, de még jó szakmát sem tanulhatsz.” Elhangzik a kérdés kissé tréfás hangsúllyal is, félig-meddig büszkeséget is elárulva: „Jó-jó, hogy úszol, kosarazol, hegedülsz, bélyeget gyűjtesz, jó-jó, hogy ilyen kevés tanulással is tisztességes eredményt érsz el, de végül is mi akarsz lenni?” Ezekben a kérdésekben: „mi lesz belőled, ha felnősz?” — „mi akarsz lenni, ha kijártad az iskolát?” rendszerint a választható — vagy választandó — szakma, munkakör gondja rejlik. Mi lesz belőled, és mi lehet belőled, azzal a tanulmányi eredménnyel, amit produkálsz, mi leszel — televízióműszerész vagy géplakatos, állatgondozó vagy épülettechnikus, áruházi eladó vagy tanítónő ...? Semmi csodálkozni való nincsen azon, ha a szülő gyermeke jövőjét latolgatva elsősorban a foglalkozásra gondol; természetes, hogy a pályaválasztási gondokból az iskola is mind többet igyekszik magára vállalni. A megélhetés, életszínvonal, életkörülmények, társadalmi megbecsülés mind függhetnek a választott foglalkozástól, de az ember megelégedettsége, önbecsülése is összefügg azzal, hogy mennyire szereti, és mennyire tudja jól ellátni a munkáját. A társadalom alapja a munka, és a társadalom a végzett munka szerint értékeli a dolgozókat. Mindez csak aláhúzza a kérdés jelentőségét: mi lesz belőled, fiam! Mégis — persze nem kisebbítve az eddigiek fontosságát — azt kell mondanunk, hogy a „mi lesz belőled” kérdésre adott válasznak nem szabad leszűkülnie a választott foglalkozásra. Az a gyermek, aki ma az iskola padjaiban ül, 10—20—40 év múlva ma még csak többé-kevésbé elhatározható szakmai területen fog tevékenykedni, s heti annyi munkaórában, amennyit majd az akkori törvények írnak elő. Ez minden bizonnyal kevesebb lesz a ma szokásos munkaidőnél. De ezen túl — vagy pontosabban: ezzel együtt — családtag, házastárs lesz, apa, illetve anya, szomszéd, jó ismerős, barát lesz a környezetében; kollega, beosztott, vagy főnök lesz a munkahelyén; mindenképpen olyan közegben fog élni, amely megköveteli tagjaitól az egyre magasabb műveltséget, a szüntelen szakmai fejlődést; olyan közösségben, amely épít tagjai öntevékenységére, politikai felelősségérzetére, öntudatára, látókörére és társadalmi cselekvőképességére; mindezt röviden úgy fejezhetnénk ki, hogy gyermekeinkből nemcsak „munkaerő” lesz, hanem — a szó legszélesebb politikai és erkölcsi értelmében — állampolgár.ogos a kérdés: vajon mit teszünk ma, család és iskola együtt, annak érdekében, hogy a gyermekeket jó állampolgárokká, sőt majdani jó állampolgárokká neveljük? Természetesen azok az alapdokumentumok, amelyek az iskolák munkáját irányítják (tanterv, nevelési program), együttesen abban az irányban hatnak, hogy az állampolgári nevelés megvalósuljon. A további kérdés mégis úgy merül fel: elég-e az, amit ezek az alapdokumentumok előírnak, továbbá, hogy amit előírnak, az ténylegesen megvalósulhat-e? Alighanem azt kell válaszolnunk: inkább nem, mint igen. Pedig ha végigböngésszük az iskolák tantárgyait, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy azokban sok hasznos dolog található, amire egy állampolgárnak szüksége van. Már az alsó tagozatban szó esik a környezetismeret órákon a társadalom különféle intézményeiről, és azok működéséről. (Például: az iskola helyiségei és felnőtt dolgozói, a családtagok egész napi munkája; munkahelyek, foglalkozások; a lakóhely élet