Schneider Miklós: Nemes családok története - 1. kötet (Székesfehérvár, 1937)
Előszó
gyát 1510. márc. 22.-én, mint Solymoshoz tartozó várat, Corvin János többi uradalmaival együtt, György brandenburgi őrgróf kapta 20). Istvánffy szerint 21) „míg virágjában volt, sok nemes famíliáknak adott lakhelyet,a kik szabad telkekkel, házakkal és részbirtokokkal bírtak, „mint ezt több, odavaló birtokos nemzetségeknek, az erdélyi káptalanban máig is fennlévő kiváltságos levelei bizonyítják" 22). „(Tót-Váradgyai Thar família kiváltságlevele Izabella királynétól 1549.-ből.)" 23) így inkább feltételezhető, hogy az abban az időben már kiterjedt Kornisnemzetség egy tagja szerzett részbirtokot Tóthváradgyán, s lett elindítója a Tóthváradgyai Kornis-családnak. Az elmondottak alapján kétségtelen, hogy a tóthváradgyai birtoklás révén, család is felvehette a Tóthváradgyai nevet. Tóthváradgya „kicsiny, de fekvésénél fogva erős vára" 24), a török terjeszkedés idején végvár, 1551.-ben elesett 25). Lakosainak menekülniök kellett. A Tóthváradgyai Kornisok elődei, úgy látszik Temesvárra 1 ), talán biztosabb védelmet ígérő, nagyobb várba mentek *) , de rövid idő múlva 4), ez is törökuralom alá került. 1590.-ig nem hallunk róluk , amikor is szerepel már Tóthváradgyai Kornis János, Karánsebesi 20) Vajda Miklós leányának, Borbálának a férje 2'). Kétségtelen 28), hogy ő az, aki testvérével Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől renovációt kap és akitől a ma élő nemzedék leszármazása megszakítás nélkül lehozható. Tóthváradgyát 1595.-ben 2) Báthory Zsigmond visszafoglalja 30), de Bethlen Gábor, előzetes megállapodás alapján 31), mindjárt uralkodása kezdetén, 1614.-ben 32), a többi, környező várral (Solymos, Lippa stb.) együtt 33), ismét átadja a törököknek 14). 1693.-ig maradt újból török kézen 36), amely idő alatt teljesen elpusztult és elnéptelenedett. 1700.-ban 36) még a tóth-váradgyai járás (districtus) székhelye 37). Ez a járás (districtus), az adószedők jelentése szerint 38), a leglakottabb járás (districtus) az egész megyében :19), mégis, mindössze csak 20 portája (háza) van 46). A marosmenti határőrvidékhez tartozik 41), — körülbelül a felsőmarosi határőrző ezred területén 42), — amely határőrvidéket az 1741. évi 18. törvénycikk szüntetett meg "). A törökök végleges kiverése után egészen más családok bírják, mint a török uralom előtt. Régi birtokosainak a leszármazói, úgy látszik, nem voltak abban a szerencsés helyzetben, hogy birtokjogukat a Neoaquistica Commissio előtt hiteles 19 több 2.