Dr. Wertner Mór: A Hunyadiak (Déva, 1900)

RR. WARTNER MÓR nealogistá­­k hízelgési vágya növesztette, a­kik, hogy némely ha­talmas vagy a homályból egyszerre feltűnt család nagyra vágyásá­nak hódoljanak, a görög és római korszakba eső családfák gyár­tásával jövedelmező sportot űztek. A régibb genealógusok ez iránya azonban (eltekintve a vele járt önző indokoktól, melyek által be­­folyásoltatták magukat és melyeket sehogy sem lehet menteni) kisebb-nagyobb mérvben még megbocsátható. Némely család ere­detét első, történelmileg kimutatható őséig történeti szigorral helye­sen rajzolni: oly valami, mely még napjainkban sem vált a genea­lógiai kutatás köztulajdonává. S ha még fontolóra vesszük, hogy elődeink (különösen a múlt századokban) a krónikások minden írott és nyomtatott szavában odaadó pietással hittek, s azokban az elvitázhatlan igazságot vélték rejteni, s hogy az elődök tisztessége ellen elkövetett bűnnek tekintették, ha valaki a hagyományokat a kritika bonczoló­dése alá vette, akkor az utolsó századok ge­nealógusainak — mint mondtam — már meg kell bocsátanunk, ha némely család leszármaztatásánál és más családokkal való ro­konságának összeállításánál nem jártak el azon szigorral és igazság­szeretettel, melyet a mai családtörténelmi kutatás eredményeitől megkövetelni szoktunk. Nem szabad ily elnézőleg a másik irányt megbírálni, melylyel az igazság és a kritika ellen vétkeztek. Mihelyt egyszer a mesés és mondaszerű leszármazás terét elhagyták, és mihelyt valamely család történetileg már megvilágított korszakának csarnokába léptek, arra voltak kötelezve, hogy a mesés leszármaztatás rajzolásában tudva vagy akaratlanul elkövetett hibákat a már történetileg isme­reteseknek pontos visszaadása által lehetőleg helyreigazítsák. Az kel­lett volna lennie tehát feladatuknak, hogy a már hozzáférhető idő­előtti és egyidejű kútfőket és tudósításokat gondosan tanulmányoz­­zák, hogy összehasonlító tanulmányozás által valódi értékükre redukálják, szóval, hogy legalább a már történetileg kimutatható családi állást és a családról szóló már ismert és megbízható ada­tokat pontosan és okiratilag megállapítsák. De nem tették meg. Még a régibb korszak megbízhatóbb genealógusai is eltérnek egymástól egyidejű családok genealógiai ábrázolásánál s egynéhányan némely családnak oly korszakba eső múltjának felderítésénél, m­elyet korukban — ha lelkiismeretesen fordultak volna a hozzáférhető kútforrásokhoz — már igen köny-

Next