Dr. Vajda Emil: A Vargyasi Daniel család közpályán és a magánéletben (Budapest, 1894.)

és tervszerűleg egymásba vágó utaival, már újabb idők­és fiatalabb ízlésnek ékesen szóló hírnökei. Anélkül mégis, hogy az egymástól különböző, egy­mástól elütő két korszak ízlése és építészeti stílusa a benyomás egységét s az arch­itektúrai hatás összhangját csak legkevésbbé is zavarná vagy csökkentené. Olyan ez a hatás, akár egy legújabb divatú főúri bársonymentéé vagy dolmányé, melynek legfő ékessé­gét, becsét ahhoz értők szemében a régiről lefejtett drágaköves csattok, lánczok s egyéb «családi kincsek» teszik. Gazdát és formát gyakran cserélt ház és jószág itt is ... Volt, aki tíz-tizenöt földbirtoknak küldözgetett innen parancsokat... Osztozó örökösök szétforgácsolták, szét­aprózták másszor magát az ősi telket is! Csak egy maradt mindig «közös». Csak egyről nem mondott le soha, csak egyhez ragaszkodott vetélkedő önérzettel és hagyományos szivósággal minden egyes még akkor is, mikor a családi fa egyik ágán bárói ko­rona himbálózott... A «vargyasi» praedicatumhoz t. i., melylyel együtt­járt egy ezeresztendős származásnak és szereplésnek pénzen meg nem vehető, ranggal nem pótolható, magá­tól a királyi kegytől is független összes előnye és dicső­sége, melyet egyéni nagyság fokozhat ugyan ál­alán­os­ságban is alkalmilag, de egyéni gyarlóság, sőt elfajulás is csak egyénileg homályosíthat el ideiglenesen, históriai jelentősége és súlya pedig sértetlenül száll át nemzedék­ről nemzedékre azontúl is. A­­rVargyasi Dantel­a-név minden örököse és tu­lajdonosa, akár nagyúri kastélyban, akár köznemesi kúriában lakott, jogosan véshette, jogosan írhatta föl

Next