Dr. Vajda Emil: A Vargyasi Daniel család közpályán és a magánéletben (Budapest, 1894.)
és tervszerűleg egymásba vágó utaival, már újabb időkés fiatalabb ízlésnek ékesen szóló hírnökei. Anélkül mégis, hogy az egymástól különböző, egymástól elütő két korszak ízlése és építészeti stílusa a benyomás egységét s az architektúrai hatás összhangját csak legkevésbbé is zavarná vagy csökkentené. Olyan ez a hatás, akár egy legújabb divatú főúri bársonymentéé vagy dolmányé, melynek legfő ékességét, becsét ahhoz értők szemében a régiről lefejtett drágaköves csattok, lánczok s egyéb «családi kincsek» teszik. Gazdát és formát gyakran cserélt ház és jószág itt is ... Volt, aki tíz-tizenöt földbirtoknak küldözgetett innen parancsokat... Osztozó örökösök szétforgácsolták, szétaprózták másszor magát az ősi telket is! Csak egy maradt mindig «közös». Csak egyről nem mondott le soha, csak egyhez ragaszkodott vetélkedő önérzettel és hagyományos szivósággal minden egyes még akkor is, mikor a családi fa egyik ágán bárói korona himbálózott... A «vargyasi» praedicatumhoz t. i., melylyel együttjárt egy ezeresztendős származásnak és szereplésnek pénzen meg nem vehető, ranggal nem pótolható, magától a királyi kegytől is független összes előnye és dicsősége, melyet egyéni nagyság fokozhat ugyan álalánosságban is alkalmilag, de egyéni gyarlóság, sőt elfajulás is csak egyénileg homályosíthat el ideiglenesen, históriai jelentősége és súlya pedig sértetlenül száll át nemzedékről nemzedékre azontúl is. ArVargyasi Dantela-név minden örököse és tulajdonosa, akár nagyúri kastélyban, akár köznemesi kúriában lakott, jogosan véshette, jogosan írhatta föl