Dr. Wertner Mór: Hunyadmegye kihalt családjairól (Déva, 1900)
Hunyadmegye kihalt családjairól
Hunyadmegye kihalt családjairól. (Adalék Dobai nyomán, a hunyadmegyei családok aranykönyvéhez.) Köszönteni tisztesség, fogadni kötelesség. A mit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Az én korom ily aranyszabályai indítanak, hogy kötelességemet teljesítsem a »Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat iránt, mely, lehet hogy életem 80-ik, írói életem 60-ik éve alkalmából, tiszteleti tagjai sorába méltatott. Ha valaki, a történetíró másoknak él. A történetíró gyönyöre: dicsőíteni másokat, különösen azokat, kiktől nem várhat semmit. S nem oda esik tekintetem, hogy mit érez, ha az élők elismeréssel jutalmazzák , hanem oda, hogy a kitől nem vártam volna, egyik munkám írásánál segített, emlékezetével, írásával, mit most, félszázad múlva előkerestem; s mert hunyadmegyei volt, nem köszönthetem az ő s társulatunk hazáját méltóbb tárgygyal, minthogy iratát ismertetem s emlékezetét hálából felújítom. Társulatunk közelebbről, a történelem és régészet mellett, programjába vette a történet másik segédtudományát, a családtörténetet is Hunyadmegyére nézve. Initialét kívántam rajzolni társulatunk ez új munkájához, hogy ha árad belőle valamelyes dicsőség, essék vissza az is a megyére, hű fiára, ki nekem Hunyadmegye élő s kihalt családjait összeírta. S az is vezet, hogy mint nem hunyadmegyeinek méltatása, a tárgy érdemét növelni fogja. Tizenkét év előtt, mint az országos »Magyar történelmi társulat« tagjai, 1887 július végén vendégei voltunk Hunyadmegyének s egyik felolvasónk részéről azzal köszöntöttük vendéglátóinkat, hogy magyar eredetöket kétségessé tettük. Hazamentem. Elővettem Erdélyi történelmem I. kötetét s benne (a 114—116. lapon) a kenézekről írt czikkelyt. Szerettem volna figyelmeztetni az illetőt, hogy az erdélyi történetbúvárok még a forradalom előtt tisztázták e kérdést, még pedig, okmányok alapján, s azon ered