Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei - Ormányság. Bodonyi Nándortól
sagos szépségversenyek ezek a vásárok. Az ormánysági leány kiöltözik ilyenkor a lehető legcsinosabban. Magas sarkú czipellőt húz a hófehér, vagy tarka, csíkos harisnyára. A tiszta fehér bikla elé köti a két szél rózsás-selyem érc-ruhát. A csipkés ingujj alól mosolyogva virul elő az ingváll tarka galand csokra. A fejük szintén rózsás selyem fé ruhával (kendő) van bekötve, vagy csak úgy járnak hajadonként, kart karba öltve kettes, hármas, négyes csoportokban a nagy vásári sokadalomban. A legények meg mustrát tartanak felettük. Szemlélik őket s gyönyörködnek a szépekben. Az ormánysági leányok általában igen szépek, a szépségüknek kellő gondját is tudják viselni; igaz, hogy gyakran nyújt segédkezet a patika is, de legalább van is foganatja aztán. Égő parázsszemek, hamiskás mosolygás, kicsi száj, határozottan ívelt szemöldökök, kerek arcz ; szóval, a magyar nő faji jellege tisztán feltalálható. A férfiak arcza is kifejezésteljes. Nyílt homlok, élénk szemek, komoly metszésű száj, kis pörge bajusz, tömött haj a kiváló jellegük. Termetre az ormánysági magyar inkább alacsony, de szívós, munkabíró. Az ormánysági leányvásárok közt leghíresebb a bodonyi leányvásár. Maga Bodony igénytelen kis falucska ott a szent-mártoni hegy tövében. Nincs is több, csak ez az egy búcsú vásárja, a hírhedt leányvásár. Messze vidék szép legénye, szép leánya seregük ott együvé. Az alföldi kálvinisták, a hegyföldi pápisták, mind elhozzák ide viruló hajadonaikat. Ott látni Besencze, Páprád, Czinderi-Bogád, Viszló, Vaiszló, Sámod, Ilidvég, Kémes, Szaporcza, Czun, Piski, Aderjás és Rádnak minden szemre való leányát a maga kaczki biklás viseletében. Ott vannak a harkányi, haraszti leányok bodros, virágos rokolyáikban. Ott pompáznak a hegyföldről Baksa, Görcsöny, Pázdány, Bakonya, Garé, Egerág, Égerszög leányai is tarka vagy egyszin selyem szoknyáikban. Egy exotikus virágerdő hullámzik föl-alá a sátor-utczákon vidáman nevetgélve, csevegve és egy-egy kaczér pillantást vetve hol jobbra, hol balra. A merre a szem lát, csupa sátor, csupa ponyva. Még csak délelőtt van, a kalmárok most kezdenek kirakódni. A vidéki atyafiak is most szállingóznak. Halk nesz kerekedik, de elnyomja a templomi harangszó. Az esperes úr prédikáczióját megy, siet meghallgatni mindenki : kálvinista, pápista, zsidó egyaránt. Meg is hallgathatja azt akármelyik felekezetben. Oly szívhez szólón beszélni, mint ő, nem egyhamar tud valaki itt a, körül-vidéken. Ő maga a megtestesült szelídség és szeretet ; s mintha csak a szeretet apostolának, szt. Jánosnak ajkairól hallanék az igét: „Fiacskáim, szeressétek egymást.“ Prédikáczió után szent mise. A kis templom belseje tömve áhitatos néppel ; de még a külső térség is a templom körül, s a lombos ákáczok susogása belevegyül az orgona szelíd hangfodraiba, miket néha el-elkap a szél. Elmúlik a mise. Most már aztán szabad a vásár ! Megnépesülnek a sátrak, laczikonyhák. A vásári zaj mind magasabbra emelkedik. Itt egy históriás árulgatja énekszó mellett a ponyva-irodalom gyöngyeit: leg-