K. Nagy Sándor: Bihar-ország I. Útirajzok (Nagyvárad, 1884)
K. Nagy Sándor: Előszó a második kiadáshoz
Előszó a második kiadáshoz. A legmerészebb vágyak mellett sem volt jogom remélni, hogy jóakaratos törekvésem oly lekötelező méltánylásban részesüljön, milyennel engem a t. olvasó közönség kegye kitüntetett, midőn alkalmat nyújtott nekem azon ritka szerencsére, hogy egy komoly irányú könyv, egy ismeretterjesztő útirajz második kiadásához írhassak előszót. Valóban felemelő tudva reám nézve, hogy a nagy Bihar-megyének, ennek a négyes-völgyes szép földnek, ennek a Magyarország kicsinyített képének, ennek a hajdani „Bihar-ország"l-mnk ismertetése oly kedvező fogadtatásra talált, hogy míg egyfelől sikerült neki a sajtó osztatlan elismerését kivívni, másfelől a méltó aggodalmak között kiadott könyv összes példányai a megjelenés után azonnal elfogytak. Ezen körülmény azt mutatja, hogy könyvem hézagpótló munka. Nem akarom szerény leírói tehetségemnek tulajdonítani azt az érdemet, mely a t. közönség érdeklődését és rokonszenvét megnyerte, hanem tulajdonítom azt magának a tárgynak, melylyel könyvem foglalkozik. Hiszen valóban oly büszke lehet Bihar megye azokra a természeti kincsekre, szépségekre, nevezetességekre, melyekkel el van halmozva s melyekről eddig oly kevesen beszéltek! Ennek a nagy, szép Magyarországnak !*