Gyárfás István: A jász-kúnok története 3. 1301-1542 (Szolnok, 1883)
A jászkúnok belélete a XIII. és XIV. században
elintézése iránt rendelkezik, s igyi jászoknál ez időben a szántásvetés már szokásban volt. A barom, különösen a lótenyésztés kezdettől fogva igen nagy terjedelemben űzetett, mit eléggé igazol az, hogy mivel a jászkúnok leginkább lovasíjászok voltak, s hadjáratban mindegyik legalább 1—2 pótlóval volt ellátva: 1260-ban kiállított 40 ezernyi lovasságukhoz legalább százezer lóra volt szükségük ; ezenkívül — mint fentebb láttuk — a milliókra menő nyílvesszők szállítására szinte még egy-két ezer ló kiválhatott. Hogy a jászkúnoknak — mint más országos nemeseknek— ez időben a baromtenyésztés és földmiveléshez szükséges jobbágyaik is voltak, ezt Roger tudósításán kívül Erzsébet királynénak 1367-ben Karla János kún kapitányhoz, ennek kánjaihoz s hatósága alatti jobbágyokhoz intézett levele mutatja. A jászkán szállások — községek — közül a XIV. század végéig a következők említtetnek: az 1261-ik évi oklevélben előforduló Pohanara, Tiszakeddi és Kevegyházon kívüli), 1311-ből Hegyesegyház, 1352-ben a mai Karczaghoz tartozó Hatház, 1353-ból Kerekegyház, 1357-ben Jászberény és Jákóhalma, 1365-ből Árukmelléke — a mai Árokszállás —, 1370-ben Mizse, 1371-ben Tompa, 1382. előtt Apátiszállás, 1380-ben Félegyháza, 1389. és 1395-ben Fábiánsebestyén, Waychunnipe, Alonnipe, Abchykszállás, Besemihál szállása, Csonkaszentmiklós, Csorbajánosszállása, Csiviaegyház, Homokszállás, Kolbászszállás, Kisszállás, Ujszállás, Zakegyház, 1391-ből: Négyszállás, Kysi, Madaras, Bugacz, 1396-ból e néven Árokszállás, 1397-ben Kákát, 1399-ben Alsószentgyörgy, Ladán, öszvesen 33. Úgy látszik, hogy Apáthyszállást kezdetben a később Temesváry előnevet nyert jásznemzetségi ág szállotta meg, mert utódai e szállást magok között előbb I. Lajos, majd Zsigmond alatt felosztották, sőt határjelekkel is, úgy egymás között, mint Négy szállástól, melynek lakosai azt jogtalanul elszántották, elkülönítették, s Apáthy ) , in. II. k. 302-301.