Petri Mór: Szilágy vármegye monográfiája 1. kötet: Szilágy vármegye általános története (1901)
XV. FEJEZET.A WESSELÉNYIEK. - A NAGY WESSELÉNYI MIKLÓS
468 xvii. fejezet. jelent a tanórákon, figyelemmel kísérvén tanárt, tanulót. Az iskola felvirágzásán egész lélekkel munkált. Egymaga 12,231 conv. forinttal járult tanári székek czéljaira. Kiss Károlynak írja Pestről 1837 deczember 7-dikén: «Nagyon óhajtom a zilahi oskola állapotjáról terjedelmes tudósítás kaphatását; tudom, hogy Barátom uraimék minden lehetőt elkövetnek annak javára, de ha én el vagyok is zárva az azért való munkálkodástól, legalább hadd tudhassam annak mibenlétét s örülhessek előremenetelének». A nagy Wesselényinek akkor is volt gondja a zilahi iskolára, mikor Graefenbergben szenvedett. Két tanszékkel jogi tanfolyam szervezését tervezte, amit azonban már a forradalom lehetetlenné tett, amely az iskolának növendékeit elhívta a szabadság zászlaja alá. A megyével s tisztikarával Graefenbergből is fentartotta a hivatalos összeköttetést. Utolsó levelét Bálint Elek, alis- Szikszai: Br. Wesselényi Miklós eml. 21., 22. 1. Nemz. múz. kézirattár: 1041/Fol. Hung. Itt megvan báró Wesselényi Miklós kézi jegyzőkönyve is, 1837. (Ms Hung. Sec., XIX. fol. 39. in 8°. Inv. Cod. Ilung., Octav. I. 379.) A nagy Wesselényi a 20-as években, mint főgondnok, nagy érdeklődéssel vett részt a zilahi kollégium ügyeiben. Érdekes krónikás adomák fűződnek ebbeli szerepléséhez, melyek közül, 1829 tájáról, elmondok egyet. Az akkori idők szokása szerint diák-küldött hívta meg a vizsgákra a főgondnokot, így ment egy Terebessy nevű diák a zilahi kollégiumból Zsibóra, természetesen csak úgy gyalogszerrel, a nagy Wesselényihez. Szíves fogadtatásra lelt, a bárónak szeretetteljes, benső meleg kedélye élvezetet talált abban, hogy a diákot megvendégelhette, ott is marasztotta másnap is, a legátus csak azon aggódott, hogy nem érkeznek be idejére a hétfőn reggel kezdődő vizsgára. Megnyugtatta a báró a tépelődő ifjút, aki élénken kirajzolta maga elé a fényes fogatot, mely az apostolok lovas helyett majd Zilahra beröpiti. E helyett azonban reggel három fölnyergelt ló állott elő, melyek egyike a nagy Wesselényire, másika lovászára s a harmadik a szepegő diákra várakozott. Indultak csöndesen a táltosok, de a falu végén már átrepülték a porgolát-kaput (porgolátkapuk valának itt-ott még a 60-as években azok, melyek a falvak végén állottak abból a czélból, hogy a jószág a mezőkre ki ne szabaduljon é s repültek a paripák Zilahig; csak Nyirsiben eszmélt föl a diák, hol közben kevés pihenőt tartottak. De Zilahon aztán dúsan kárpótolva lett a lovaglással megtréfált diák a kalapjáért is, melyet még Zsibó végén, a porgolát-kapunál hagyott.