Szabó Ferenc (szerk.): Mezőberény története 2. (Mezőberény, 1973)

Mezőberény néprajza - VII. Molnár Ambrus: A belterület története és helynevei

166 19 Szél u. 71 Kereki u. 37 Északi sor 11 Tót könyök 13 17 30 74 Tót új bark­a u. 58 53 Bivalyváros 15 1947-ben általános utcanévrendezés történt, mely eltüntette a Horthy-rend­­szer e téren is fellelhető nacionalista, irredenta szellemének nyomait. A kerü­leti beosztás érintetlenül maradt. Az utcáknak 50%-a új nevet kapott. Az új utcanevek egyszerű felsorolása helyett az utcák topográfikus rendjében haladva áttekintést adunk — legalább is a jelentősebb utcák és terek — történetéről.52 A kerületi beosztás két részre bontotta a régi hagyományos — az elkülö­nülő települési rend alapján létrejött­­ tized, illetve vég­beosztást, ezért az utcanevek történetének kerületenkénti ismertetése nehézkessé tenné a régi hagyományos nevekre való hivatkozást. Az utcanevek történetének ismerte­tését tehát a község hagyományos beosztása szerint közöljük: 1. Magyarvég (Magyarvíg). A község déli, a századforduló előtti időben tisztán magyarok által lakott része. A kerületi beosztás szerint a nyugati fele az I., a keleti fele a II. kerülethez tartozik. Észak felől határutcájának a Ma­dách Imre utcát és a Vadász utcát tekinthetjük, melyek kelet-nyugati irányban haladnak át a községen. A Madách utcának Mausz utca, a Vadász utcának Jäger utca volt a régi neve. Mind a kettő német családnévi eredetű, ami egyúttal azt is jelezte, hogy ezektől az utcáktól északra a németek laktak. Természetesen 60. Széchenyi u. 12 61. Szél u. 62. Kereki u. 63. Luther tér 64. Liget tér 65. Liget utca 66. Zöldfa utca 67. Kéthalom u. 68. Turul u. 69. Thököly u. 61 Új temetősor, vagy Nagygőzmalom u. 70. Vásár tér 17 Vásár szél 71. Zrínyi sugárút 86 Új utca (Tétvégi szakasza) 72. Kinizsi Pál u. 73. Könyök u. 74. Körgát u.3 75. Horthy Miklós u. 35 Nagy utca (Magyarvégi szakasza) 76. Jeszenszky Károly u. 27 Kótgát utca 77. Jegenyefa u. 78. Kálvin tér 10 79. Kossuth Lajos tér 12 Piac tér 80. Rövid u.2 81. Petőfi u. 55 82. Sáros u. 24 Sirályülés 83. Sirály u. 14 Sirályülés 84. Sas u. 10 85. Tavasz u. 86. Párizs 87. London 31 18 31. BML Mb. ir. 4638/1939. 32. BML Mb. ir. 1947. szám nélkül és BmT. 176. (1947.)

Next