Galgóczy Károly: Nagykőrös város monographiája (Budapest, 1896.)
Előszó
ELŐSZÓ. Ezer éve, mióta a magyar nemzet ezen a földön lakik, amelyet Magyarországnak nevezünk, Országgyűlésünk két törvényt alkotott arról, hogy a honalapítás ezredik évfordulója, a folyó 1896-dik évben, az ügynek és a magyar nemzet méltóságának megfelelő módon országosan megünnepeltessék. Ezek egyike az 1896-dik évi „VII. t.-cz.: A honalapitás ezredéves emlékének törvénybe iktatásáról“, másika a „VIII. t.-cz.: A honalapitás ezredik évfordulójának megörökítésére alkalmazandó művekről." E két törvényczikknek megfelelőleg a magyar kormány, az egyházi és minden más polgári hatóságok, a vármegyék, városok, községek, testületek, közintézetek, egyesületek és egyesek, már a törvényt megelőzőleg, úgy a törvények megalkotása után is különféle előkészületeket tettek a nemzeti nagy ünnepélyben való méltó részvételre. Nagy-Körös város hazafias közönsége szintén többfélekép törekedett a nemzet eme nagy ünnepségén méltó lenni a nemzethez, méltó lenni annak nagy jelentőségéhez és önmagához. E törekvések eredményeinek egyikekép nyújtom át Nagy- Kőrös város nevében és képviseletében, a nyilvánosságnak Nagy- Kőrös rendezett tanácsú város Monographiáját, régi és új leírását. Nagy-Kőrös város egyike Magyarország legrégibb, tősgyökeres magyar városainak. Ismerni ennek keletkezését, fejlődését, történetét, viszonyait, viszontagságait és mostani állapotát, megemlékezni, amelyek voltak, annak jó és gyásznapjairól, ismerni az egyéneket, akik a régi és újabb időkben itt éltek, itt hatottak, megemlékezni mindezekről, emlegetni mindezeket épen akkor, mikor maga körében az ország és a magyar nemzet egyetemes nagy közönsége is ugyanezt teszi: érdekes és tanulságos lehet .*