Balla Gergely: Történeti emlékek a magyar nép községi és magán életéből a XVIII. század végéig I. Nagykőrösi krónika (Nagykőrös, 1856.)

Nagykőrös városáról írott históriák II.

találná mitratni, kát száz vasas német executióra ki­mégy­en. Akkor esett Körösre 25 székár, ezek oda voltak 25 házig, mellyeken a táboron lévó comissa­­riusok hol tisztet, szánát, ablakot, hol bagagiát, egy szóval a mire kívántatott, kellett hordani. Námelly része minden hiba nálkűl megjött, más része pedig örökösen oda maradott.. Ezen esztendőbeli város bí­­rája N. Csete Gergely ás N. Joó Gergely, ezt is a több károk közzé rótták. Nagy János város tizedese lován elküldötte a bí­ró Szabó Mihály nevű emberért, kit is midőn hívna, szavára el nem ment. Megjelenté azért a város bírá­­jának, hogy nem akarna feljönni, a bíró igen meg­­pirongatta azért, hogy egy embert fel nem tudna haj­tani. Erre mondotta: Hát bíró úr, csak meg kell lenni, hogy Kapus Szabó Mihály itt legyen ? Igen is felelte a bíró. Elmenvén Nagy János az háza előtt találta Kapus Szabót, uj nadrága láván az embernek megfogta a farán, ás a mellvénál által ölelvén vállára vetette, ás lítcza láttára úgy vitte a város házához, ott ben láván a bíró, bávitte az házban, ás letette , ezt mondván: Itt mutatta meg Nagy János erejének nagy voltát; kirtil másként is emlegettetett, hogy igen nagy vaskos, széles mellyi­es termetű erős ember vala. Ebben az esztendőben az három város törvénye Körösön tartatott. Anno 1718. die 11. Mais. A körösi Sz. Ekklásia számára a keresztyén elöljáróknak Isten dicsőségéhez való kegyes buzgóságábúl szabad királyi Pest váro­sában öntettetett ás elkészíttetett egy nagy harang , és Pünköst havának 11-ik napján el is hozattatván , ugyan azon nap Isten segedelmébűl a toronyban fel­emeltetvén , helyére tétettetett Dims János úr föbíró­­ságában és Szűcs Mihály úr második bíróságában. Akkori T. prédikátorok, T. Kecskeméti János és

Next