Buczkó József (szerk.): Újfehértó története (Újfehértó, 2000)
Buczkó József: Település, népi építkezés
Buczkó József: Település, népi építkezés 10/g-h kép). A szarufák szilárdítását szolgálják a szarufapárok felső harmadán vízszintesen elhelyezett kakasülők. A födém- és tetőszerkezet nemcsak jó minőségű, de nagymennyiségű épületfát is igényelt. Vidékünk azonban mindenféle fában meglehetősen szegény. Az építéshez szükséges épületfát, főként fenyőt, a Tiszán leúsztatott fából szerezték, amelyért hosszított derekú szekerekkel Tiszalúcig is eljártak. Ebből készült például az 1843. évi tűzkármentesítéskor összeírt lakóházak tetőszerkezetének 66,2 %-a, míg tölgyből 18,9 %, s ami ez időben újfehértói sajátosságként említhető, fűzből több mint 30 tetőszerkezet, az összesnek 13,1 %-a. Újfehértó népi építészetében két tetőforma, a kontyolatlan és a félig kontyolt nyeregtető a jellemző. Az ilyen házaknak rendszerint az utca felőli vége volt egy kicsit „megcsapva”, ahogy itt nevezték, „csordultra” alakítva. Ez a tetőforma vidékünkön a kontyos tető rovására terjedt el a XIX. század folyamán (Lásd: Dám L. 1989. 140.). Az ilyen házak kivétel nélkül tűzfalasak. Ennek anyaga sokáig nád vagy vessző, kóró volt, újabban hasított léc, amit sárral betapasztottak, azaz paticsot készítettek. Kezdetben ezt is csak az utcai oromzatra, míg az udvar felőli nyitott maradt. Azok a házak, amelyek deszka oromzatot kaptak, az minden esetben az utcai oldalra került, míg a patics a másik oldalra. A deszka oromzat azonban nem volt jellemző a településen, így a díszítőelemek gazdag tárházát sem vonultatták fel. A tetőfedés anyagai közül a gazt, a nádat, a szalmát, a zsindelyt és a cserepet kell említenünk. Az emlékezettel elérhető időn belül a nád volt a legelterjedtebb. De ezt igazolják az 1843. évi tüzkármentesítéssel kapcsolatos felmérések is. Az ekkor nyilvántartásba vett 420 lakóháznak 51,9 %-át fedte nád, 11,7 %-át zsúp, (azaz szalma), 32,9 %-át gaz, 2,7 %-át zsindely és 0,7 %-át gyékény (SZSZEMÖL IV. A. 19. 3. cs. 1843.). A nád- és a szalmahéjazatot a népszámlálások adatai között együttesen tüntették fel, de ezek az arányok így is tanulságosak számunkra. 1900-ban az 1295 lakóház 78,8 %-át fedték ilyen anyagokkal, 1910-ben 64,7 %-át, s még 1941-ben is 42,2 % volt a nád és a szalmatető aránya a településen. E kimutatásokban nem szerepelnek viszont a gazzal, csutkával fedett épületek, pedig még századunkban is gyakori jelenségnek számítottak. Különösen az utóbbi a település délnyugati peremén, ahol a szegényebbek éltek, s akiknek emlékét Csutkasor néven ma is őrzi egy utca (hivatalosan Táncsics utca). „Az itteni házak úgy néztek ki, mint egy csutkakúp - emlékezik Orosz Antal (született 1905-ben) - De csutkából vót még a kerítés is. Ezért nevezük Csutkasornak." Érdekes kép tárul elénk, ha megvizsgáljuk a zsindelyből készült héjazatok arányát, az 1843-1941 közötti egy évszázadnyi időszakban: 1843-ban 2,9 %, 1900- ban 17 %, 1910-ben 15,8 %, 1930-ban 5,9 % 1941-ben 0,3 %. Vidékünk ebben a periódusban már szinte semmiféle építkezéshez szükséges faanyagot nem szolgáltatott, s amint látható, a századfordulón és a századelő idején az újfehértói lakóházak jelentős részét ezzel az anyaggal fedték. Az okokat keresve leginkább az anyagi gyarapodásra gondolhatunk, amely a mezővárosi lét következtében teremtődött. 482