Családi Kör, 1995. január-március (6. évfolyam, 1-13. szám)

1995-03-30 / 13. szám

6 / 1995. MÁRCIUS 30. Mindenki tanító bácsinak szólít Nincs olyan kupuszinai, akit Sturc József nyugalmazott tanító ne tanított volna Kupuszinán, ebben az ismeretlenül is is­mert faluban járva a sors úgy hozta, hogy az első ember, akivel összeismerked­tem, éppen a tanító bácsi volt. Az újságárust szerettem volna megkérni, hogy igazítana útba Sturc Józsefhez - mert azt hallomás­ból már tudtam, hogy kiválóan ismeri a fa­luját -, amikor kerékpárján ő is az újságos­bódé elé érkezett. Az öröm kölcsönös volt, a magam részéről, hogy talán nem jöttem hiába, neki meg azért csillant fel a szeme, mert már igencsak nehezményezte, hogy a faluját elkerülik az újságírók.­­ Mostanában kevés hírt hoznak az újsá­gok Kupuszináról. A mindennapjainkról sem írnak, meg arról a szorgalmas munká­ról is keveset tudhatnak meg az újságolva­sók, ami nálunk a művelődési egyesületben folyik. Közel ötven éve megszakítás nélkül dolgozunk. Olvasom, hallom, hogy sok he­lyen évek óta pang a műkedvelés. Nálunk ilyesmire nem panaszkodhatunk. '47 óta, amikor is megalakult a Petőfi Sán­dor Művelődési Egyesület, kiesés még nem volt. Most is működik a színjátszó csopor­tunk, kétféle zenekarunk, tánccsoportunk, férfikarunk van. Nem szabadna ennyire mel­lőzni bennünket - állapítja meg a tanító bá­csi. - S hogy a kapuszinai művelődési egyesület öt évtizede folyamatosan dol­gozik, abban nem kis érdeme van Sturc Józsefnek. A megalakulás óta mozgató­ja, irányítója az egyesületnek. Tanítósko­dása idején színdarabokat rendezett, a tánccsoport és négyszólamú férfikar ve­zetője volt, ma, nyugdíjasan tiszteletbeli elnöke az egyesületnek, rajta a szeme mindenen, ami ott történik...­­ A tánccsoportot ’42-től ’78-ig vezettem. Mert volt itt műkedvelés a háború előtt is. Édesapám volt a falu kántor-tanítója, ő ala­kította meg a húszas években a dalárdát meg a négyszólamú férfikart, színdarabokat rendezett, szóval ebben nőttem föl. Ben­nünket még annak idején úgy neveltek a képzőben, hogy nemcsak betűvetést kell tanítanunk, hanem irányítanunk kell a kö­zösségünk szellemi életét is. Megtanítottak bennünket zenekart, énekkart vezetni, szín­darabot rendezni. Az életre voltunk nevelve. Pedig nem is az anyanyelvemen tanultam. Versecen végeztem a tanítóképzőt, mert ak­kor, a harmincas években, olyan sok volt az állás nélküli tanító, hogy hozzánk legköze­lebb csak ott nyílt első osztály. Már a gim­­názumot is szerb nyelven végeztem Zom­­borban, mert az SZHSZ Királyságban min­den iskola szerb tannyelvű volt. Meg is buktam az első osztályban. Aztán meg már én tanítottam szerbre az édesapámat, mert itt Kupuszinán is 1922-től '41-ig szerbül folyt a tanítás. Elképzelheti a Pécs környékéről származó apám meg a kupuszinai gyere­kek szerbtudását! - És a magyar nyelvű műkedvelést en­gedélyezte az állam? - Érdekes módon, igen. Azzal a feltétel­lel, hogy a magyar nyelvű színmű előtt be kellett mutatni egy szerb nyelvű darabot is. Hogy ne érje szó a ház elejét, volt egy egy­­felvonásos betanult darab, azt előadták, az­tán következett a háromfelvoná­sos magyar népszínmű... Szóval, befejeztem a képzőt, elmentem katonának, aztán fogságba es­tem, és ’41 február 9-én megkaptam a taní­tói kinevezést ide a falumba, és ’78-ban in­nen mentem nyugdíjba. Amikor elkezdtem tanítani, különórákat kellett vennem magyar helyesírásból és törénelemből - emlékezik vissza a fonákságra a tanító bácsi. - Sok szép nótaszerzeményét is is­merjük, az Újvidéki Rádió évtizedek óta sugározza a nótáit. - A kapuszi­­naiak mindig a zenés darabokat kedvelték, de bajban voltunk, mert a legtöbb népszínműhöz nem volt dalbe­tét. 1946-ban megírtam az el­sőt, azóta 680 nótám született. Biztosan hallotta már Boross Ist­ván előadásban a Hálás szívvel, tisztelettel... meg a Virág he­lyett nótát kül­dök kezdetűe­ket... Ezek az én nótáim. Vannak napok, amikor jön az ihlet. El­őveszem a hegedűm, és megszületik a dal­lam. Tanító koromban, ha a tanítványaim el akarták húzni az órát, azzal kezdték, hogy „Tanító bácsi, van-e új nóta?". Hát gyakran volt. De megjegyzem, akkoriban a gyerekek hallása jobb volt, mint ma. A hangos zene nagyon rontja a hallást. Harminc évvel eze­lőtt az iskolás lányok 90 százalékának kivá­ló hallása volt. Ma ez 60 százalékra csök­kent. A fiúknál meg egészen tragikus a hely­zet. Már csak 20 százalékuknak van hallása. Én szeretek minden zenét, de a hangos ze­ne nagyon ártalmas. Szívleljék meg a fiata­lok, amit most mondtam. - Két ízben is igazgatója volt a kupu­szinai iskolának, hány évig összesen? - Első alkalommal 24 évig. Negyvenhat­tól hetvenig. Akkor nyugdíjba ment a felesé­gem, és én átvettem az ő második osztá­lyát. De amikor kivezettem őket, megkértek, hogy vállaljam el újból az igazgatóságot. Három évig csináltam még, akkor elmen­tem nyugdíjba. Kezdődött az új iskola építé­se, azt mondtam, ehhez már fiatal erőre van szükség. Ezt már nagyobb lendülettel kell csinálni, adjuk meg a fiataloknak a bizonyí­tási alkalmat. De tudja, nem is az a nagy dolog, hogy meddig voltam igazgató, ha­nem az, hogy sohasem voltam párttag. So­ha semmilyen pártnak még nem voltam a tagja. És az igazgatóságom alatt a tanári karban sem volt egyetlen párttag sem. Még­is én voltam az első tanító Vajdaságból, aki megkapta a Legkedvesebb Tanító kitünte­tést! - Ez hogyan sikerült? - Csak munkával, mindig a józan észre hallgatva. Győzögettek, fenyegettek is, de mindig azt mondtam, hogy én többet, job­bat akkor sem tehetek, ha belépek a pártba. Én a falumért mindent megtettem, amit le­hetett, nemcsak tanítóként és műkedvelő­ként, hanem minden más társadalmi mun­kában is. Ma is húsz-egynéhány bizottság­nak, testületnek tagja vagyok. Sokszor mondom, hagyjatok ki, gyerekek, de azt mondják, szükség van rám, mert én vagyok köztük az amortizőr. Mindegyikőjüket isme­rem, hiszen mindnek tanítója voltam. Nem is kell, hogy megszólaljanak, azt is tudom, hogy mit gondolnak. Nemrégiben beszél­tünk arról a feleségemmel, hogy az első ta­nítványaink már dédszülők. Képzelje el, az első tanítványaim a 33-as születésűek voltak. Nincs is olyan kupuszi­nai születésű, akit nem tanítottam. Vagy az A STURC HÁZASPÁR 1992-BEN, ÖTVENEDIK HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓJÁN BUMFORD VILMOS PLÉBÁNOS ÚR ELŐTT ISMÉT ÖRÖK HŰSÉGET ESKÜDÖTT EGYMÁSNAK

Next