Családi Kör, 1996. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

1996-08-01 / 31. szám

H allgatom, ahogyan türelmesen beszámol a munkájáról, s már nem tartom szükségesnek, hogy mélyebben betekintsek életébe, a múltjába. Szőke Anna a középiskolában önképzőkört vezetett, verseket is írogatott, a 70-es években politikai-társadalmi munkát végzett - mint mondja: nem nagy örömmel, tanított, tanít, mindent vállal. Egész lénye, lelkesedése, állhatatos hozzáállása indokolja az interjút, pedig néhány évvel ezelőtt, a 90-es eseményektől szédülten Anna is ott téblábolt „árván a dermesztő magányban”, mint mi, valamennyien. De saját bevallása szerint már akkor is azt hangoztatta, hogy szégyen most a csüggedés. Nem mondunk le semmiről. Kemény egyéniségének köszönhetően is sok minden megváltozott azóta Kishegyesen és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben. Magánéleti érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy köszöni, jól van, gyermekei tanulnak, egészség rendben, egy tölgy is megirigyelhetné, olyan szívós. Nem hagyja abba, beszél. Hogyan is kezdődött? A nyitottság, a tisztaság és az őszinteség szentháromságában él és szakadatlanul dolgozik, de - ezt nem szabad elhallgatni, mondja - nem egyedül, hanem szorgos munkatársakkal: Szöllősi Vörös Juliannával, Mohácsi Zoltánnal, Péter Máriával, Péter Róberttal, Fürstner Etelkával és a többiekkel együtt ápolja azt, aminek a faluban szép hagyománya van, de újabban azt is, ami újdonságként szerepel a sűrűn telefirkált munkanaplóban. Mert van mit följegyezni, van miről élménybeszámolót tartani. Anna munkabírása csodálatos. Sokan mondják Kishegyesen, hogy Anna a teljességfölöttire törekszik, s bizonyítványosztáskor mindenkinek csillagos ötöst szeretne adni. Kishegyes, lásd még: Máli Igyes, így írták egy ideig, s vannak ma is, akik így írják: Mali Idős. Félúton Szabadka és Újvidék között. Közel Topolyához, még közelebb Feketicshez. A jugoszláv államalakulás utáni első években még nem lehetett itt nagy eredményeket számba venni. Megfelelő színpad hiányában a színjátszók nem mozdulhattak. De aztán a 20-as évek elején Romhányi István róm. kat. kántor már egész estét betöltő színdarabokat is rendezhetett. Sokat tett a mozgalomért Hornyák Alajos és Ábrahám Mátyás is. Emlékmű azonban itt senkinek sem állítható, habár Kishegyes ritkán volt csöndes. A második világháború utáni években megkezdődhetett az álmodozás hosszú távon. Egymást váltogatták az elnökök, titkárok, sokan elhagyták a falut, s akik maradtak is, többször „átértelmezték" a dolgokat, sok mindent újrafogalmaztak, az aktivisták a napi politika szellemében dolgoztak, vagy éppen nem dolgoztak. De az egyesület gyakran vendégül látta a Szabadkai Népszínház magyar társulatát, az Újvidéki Színházat, magyarországi truppokat. Saját színészekkel is büszkélkedhet a falu: innen szerződött a topolyai, majd a szabadkai színházhoz Süveges Eta, azután Maronka Csilla nevétől volt hangos a sajtó. Csilla ma a kecskeméti színház tagja. Szőke Anna a legnagyobb veszélyek évében, de szélcsendben kezdte meg szerteágazó munkásságát. „Valamit csak akarhatott tőlem az öregisten, ha az egyesület élére állított” - mondja Anna -, „tehát vágjunk neki a munkának, adjunk valamit azoknak, akik szomjúhozzák a magyar szót: leszünk mi, néhányan (de egyre többen) a lélek tiszta szócsöve”. Hát így kezdődött. Csodák itt sincsenek Most több mint tíz szakosztály munkásságáról tudósíthatunk. A felnőtt műkedvelő színjátszók, a gyermekszínjátszók, az amatőr képzőművészek, a tollforgatók, a zenészek, a népi táncosok, a gyermekbarátok, a bábjátékosok, a környezetvédők, a ritmikus táncok kedvelői, a kézimunkások, a citerások szakosztályába tömörülnek öregek-fiatalok. - Csodák pedig nálunk sincsenek - mondja Anna szerényen. - Elhatároztuk 1990-ben, hogy kijelöljük számunkra az utat, s rövid idő múltán azon kaptuk magunkat, hogy a reméltnél többet tettünk, szélesebb ösvényen járunk. Minket minden munkafeladat megtalál. Igazán nagyszerű emberekkel dolgozhatok. Meg aztán a Kishegyesről elszármazott írók - Gobby Fehér Gyula, Németh István és mások is - sok mindenben a segítségünkre vannak. Néha úgy érzem, hogy minden gondját ránk bízta a falu. Ennél nagyobb öröm és nagyobb felelősség nem kell egy egyesületi elnöknek. - Díjazzák ezt a munkát? - Arra nem tartok igényt. Nem várom el senkitől, hogy állandóan a vállamat veregesse. Mi nagyon akarunk valamit, újabb és újabb céljaink vannak, terveink, elképzeléseink, s mi most már tudjuk, hogy mihez és kikhez kell tisztességesnek lennünk. - Segítség anyagiakban? - Hála istennek az anyagi támogatás sem marad el. Az idén 28 ezer dinárt igényeltünk a község kasszájából, s 11-et már megkaptunk. A Helyi Közösségre is számíthatunk. Mondtam már, hogy remek emberek élnek Kishegyesen? - Csoportokat is vezet. - A gyermekszínjátszókat... De azért ne higgye, hogy differenciált művészi gondolatokat emelünk mi itt érvényre. Szerény és mégis nagyon szép előadásokat rendezek. Nem ígértünk eddig sohasem látott attrakciókat, de minket már nem lehet elnémítani. A gyerekekkel megszerettettem a színházat, s most már annak élnek, annak az igézetében. Csöndben jó dolgozni - Szóval csodák nincsenek? - De vannak csodálatos dolgok. Megkérem, meghívom, nézze meg egyszer a Zöld Szív Környezeti Szakosztály rendezvényeit. Ezek a gyerekek makacsul védik a környezetet, kiválasztják és gondozzák saját fájukat, facsemetéket ültetnek, madarakat etetnek. Előadókat hívnak és nyári környezetvédelmi tábort szerveznek. Igen, a rendezvények... Látott már ön Zöld Mikulást és Zöld Télapót? Látta-e már zöldben az egész színpadot, termet? - Még nem... ' - Sokat veszített. - Anna, ön százhúszas tempóban él a hivatásának. Az lehet-e ennek az oka, hogy keveset nyilatkozik? - Ha az ember tehet valamit a kultúráért, akkor az a leghelyesebb, ha csöndben dolgozik. Én ezt örömmel teszem. Ha még egyszer kezdhetném, mindent ugyanígy csinálnék. Mert ezzel a munkámmal kapcsolatban nekem mérhetetlen öröm, boldogság és kiegyensúlyozottság jutott. - Ön nyugodt ember... - Ha lenne magánál egy Geiger-Müller-féle számláló, akkor megtudná, hogy nekem is vannak lázas, szenvedélyes pillanataim. Én például azt, hogy a medencében van-e víz, úgy tapasztalom meg, hogy fejest ugrok bele. A módszer nem a legszerencsésebb: az ember olykor vizes lesz, olykor viszont meg is ütheti magát. - Megbánta-e az efféle ugrásokat? - Nem. Vállalom a kockázatot. BARÁCIUS Zoltán Műkedvelők Akarhatott valamit az öregisten Látogatóban Szőke Annánál, a kishegyesi Petőfi Művelődési Egyesület elnökénél - Mit mutat a Geiger-Müller-féle számláló? SZŐKE ANNA: LÁTOTT MÁR ÖN ZÖLD TÉLAPÓT? 19/1996. AUGUSZTUSI.