Családi Kör, 1999. január-március (10. évfolyam, 1-12. szám)
1999-03-11 / 10. szám
tehettem, én is megkíséreltem a beszállást. Megmerült erősen, és veszedelmesen billegett, de azért elképzelhetőnek látszott egy rövid utazás. Sovány kamaszok voltunk, a teknő meg valóban nagy volt. Nehezen indult a mesehajó. Ütemre lapátoltunk két kezünkkel, s lassan elhúztunk a nád mellett. A teknő úgy gyúrta a vizet, mint a víziló a Nílusban. Óvatos vergődéssel haladtunk a nádasok közti folyosókon. Néhány szárcsa meghökkenve bámult bennünket a hínármező széléről. - Tekintélyünk van a vízilakók között - állapította meg a megszállott koporsóadmirális. Valami történni fog... Viszontagságos hajókázás után találtunk egy szigetet, de nem tudtunk kikötni, mert körülfogta a nád. Kerülgettük egy darabig, azután egy ritkásabb helyen megpróbáltuk a partra szállást. Miska a nádat hajlítgatta kétfelé, én meg a szálakat összefogva taszítottam előre az idomtalan teknőt. Végre kiszálltunk. A kerek szigeten egy fűzfa állt. A nap már átcsillant a nádas felett, de azért vacogtunk a hideg, csatakos fűben. Ruhánk, cipőnk nedves volt a bő harmattól. - Le kellene vetkőzni és napos helyet keresni - vélekedtem. - Szóval nem akarsz itt maradni? Pedig szép Robinson válna belőled. Végül is fürdőruhára vetkőztünk, és felsőruháinkat felaggattuk a fűzfára. Aztán jó erős rögzítő karókat vágtunk. Reménykedve szálltunk be az immár megszokott faládába. Csak a szerszámokat és egy-egy darab vajas kenyeret vittünk magunkkal az expedícióra. Egy tágas tisztáson leszúrtuk a karókat, és erősen odakötöttük a teknő füleihez. Most már nem kellett félnünk a felborulástól. Persze felállni így sem lehetett. Szerszámunkat igyekeztünk egyenesen a nád tövébe vetni, ami ülőhelyzetben egyáltalán nem volt könnyű dolog, a saját találmányú orsóval. A zsinór is megnedvesedett és a feltekert része erősen tapadt. Azért néhány próbálkozás után sikerült a dugót a nád széléhez ejteni. A gilisztát a fenék felett tartották, vagy húsz centire a másfél méteres vízben. A tükörsima víz lustán párolgott és a felfelé hágó nap enyhén melengette libabőrös tagjainkat. Eltelt vagy húsz perc, s ekkor Miska dugója megmozdult. Izgatottan lestük a parafadugó játékát. Himbálódzott egy darabig, azután néhányszor lemerült az eleje, végül ferde állásban tétován megindult a nád felé. Miska berántott, majd elkapta a zsinórt, és úgy vonszolta az ellenkező halat. Jó félkilós compó volt, örültünk, de csalódtunk is, mert potykát vártunk. Éreztük, hogy ebben a titokzatos világban történni fog valami. Minden lehetségesnek látszott, és éberségünk egy pillanatra sem lankadt. Miska sikeresen bevetett, s a csend ismét teljessé vált. Elindul a dugó Jó ideig ültünk, s egyszer csak oldalt megzörrent a nád. A fejemet is csak óvatosan mertem odafordítani. Rezgett, rázkódott, imbolygott néhány szál. Komoly potyka fészkelődött körülötte. Néhány másodperc múlva a dugó közelében is megkezdődött a mozgás, aztán hirtelen megszűnt. Miska dugója ugyanakkor határozott ívben elindult. Barátom berántott erősen, és tartotta a meghajlott fűzfanyelet. Húzd hátra egészen, mert bemegy a nádba - suttogtam rekedten az izgalomtól. Miska szót fogadott, hátra erőszakolta a táncoló nyelet, és ismét kézbe kapta a zsinórt. Csapkodott, rángatózott a potyka, de Miska vonszolta befelé kíméletlenül. Szerencsére jól akadt a vastag hasú horog. Hosszabb pocskolás után felhúztuk a fejét és beemeltük. Nagy üggyel-bajjal felfűztük a csomagolóspárgából készült füzérre, és odakötöttük a karóhoz. Másfél kiló körüli vadponty volt. Miska fulladozott az izgalomtól. Nagy esemény volt a tízdekás keszeg után. Meg sem pihentünk, elindult az én dugóm is. Pedig nem számítottunk kapásra a nagy zűrzavar és csobogás után. Még idejében berántottam, és húztam kifelé. Jóképű potyka volt, de a teknő mellett leszakadt a horogról. Mohón akartam halat fogni, s most, hogy vigasztalanul meglazult az üres zsinór, azt hittem, a szívem szakad ki a helyéből. A nagy izgalom után igencsak elkeseredtem. Igazságtalannak éreztem az egész világrendet. Fásultan kísérleteztem a bevetéssel, aztán kezdődött a lélektelen várakozás. Fél óráig teljes csend volt. A bukdácsoló szárcsákat néztem unatkozva, lábam már egészen elgémberedett a kellemetlen üléstől. Váratlanul lemerült a dugó. Aztán meglazult, majd hirtelen megfeszült a zsinór. Nagyot rántottam a nyélen, és éreztem az erős ellenállást. A szabad víz felé menekült a potyka. Teljes erőmmel tartottam a nyelet, ami már aggodalmasan hajladozott. A hal nagyon próbára tett. Tízméteres körzetben, kegyetlenül feszítve a zsinórt, körüljárta a teknőt. Ülő helyzetben alig bírtam tartani. Miska beszedte a szerszámát, hogy ne akadályozza a zsinórom útját. Végül a ponty nagy erővel a nádas felé iramodott. Mindenre felkészültem, lesz, ami lesz. Erősen tartottam a fűzfa nyelet, ha törik, hát törjön. A hal azonban kifulladhatott az irgalmatlan hajszában, és sikerült megragadnom a zsinórt. Egészen közel húztam, de olyat csapott és rántott, hogy engednem kellett. Még jó, hogy ismét el tudtam kapni a nyelet. Felfelé emeltem, és nem hagytam előrebukni. Hajmeresztően meghajlott már, mire a potyka egyszerre csak lankadtan felfeküdt a vízre. Sebesen bevontattam, s egyesült erővel beemeltük a teknőbe. Vagy négy kilósra becsültük. Reszkető kézzel fűztem át a füzért a kopoltyúján, a horgot csak azután vettem ki a szájából. A csontos orrában akadt meg a horog jó erősen. A mérleg tanulsága Az átélt izgalomtól egészen elgyengültem. Remegett minden tagom, a torkom kiszáradt. Nagyokat nyeltem, és sűrűn pillantgattam a karóhoz kötött halra, hogy megvan-e még. Azt hiszem, csak az életem árán vehették volna el tőlem. Én ezt a halat többre értékelem, mint minden későbbi zsákmányomat. Aki gyerekkorában horgászott fűzfanyéllel egy imbolygó teknőből, az megért engem. Hazafelé gyors iramban ügettünk a zsákmánnyal, de most már ketten vittük a felmagasztosult teknőt, meg benne a fű közé rejtett halakat. Otthon megmértem a pontyomat. Három kiló negyvenöt dekát nyomott. Csoda-e, ha ezek után horgász vált belőlem? ZSERAI Zsolt Csontavér Horgász olvasóink figyelmébe! Az idén is lesz Aranyhorog verseny Ezúttal még csak jelezni kívánjuk, hogy a Családi Kör az idén is megszervezi az Aranyhorog versenyt. Annyit azonban máris elárulhatunk, hogy korábbi időpontban tartjuk majd meg, mint a tavalyit. Azonkívül a részvételi feltételek némileg módosulnak, vagyis továbbra is marad az íráskötelezettség, de ezúttal nem a kedvenc horgászvíz leírása lesz a feladat. Hogy az pontosan mi lesz, arról és a többi tudnivalóról is lapunk elkövetkező számaiban írunk bővebben. 43 / 1999. MÁRCIUS 11.