Családi Kör, 2000. április-június (11. évfolyam, 14-26. szám)

2000-05-11 / 19. szám

Millenniumi tárgykörünkből Vendégségben őseinknél Kimutathatók-e tényleges történelmi és származási kapcsolatok hunok, avarok és magyarok között? (2.) Haladjunk lépésben. Vizsgáljuk meg először a hun-magyar azonosság gondolatát a nyugati évkönyv- és krónikairodalomban. Györffy György, a történelemtudományok doktora: „Abból a körülményből, hogy a nyugati források, főleg a kalandozások és a pusztítások leírása kapcsán, hun néven említik a magyarokat, messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le az »azonosítás« tekintetében. Az Európa-szerte pusztító magyarok önkéntelenül a rettegett hunok képét idézték fel a tájékozatlan nyugatiakban, és így legjobb hitük szerint említik őket hun néven. Ilyen módon - legalábbis kezdetben - nem tudatos azonosítást kell emögött keresnünk, hanem tájékozatlanságból eredő tévedést. Ugyanilyen tájékozatlanságra vezethető vissza az avarok hun névvel való említése." „Az első határozottabb megfogalmazást a 11. századi Chronicon Eberspergensében találjuk, ahol a magyarok 933. évi említése mellett ez a kifejezés áll: »Hunni qui et Ungri«. Ennél viszont a későbbi források sem mennek tovább a 12. század végéig... Hogy mennyire nem volt általánosan elfogadott tudományos tétel a 10-12. században a hun-magyar azonosság gondolata, hogy az öntudatlan hun névhasználat és ötletszerű kapcsolatba állítás mennyire nem hatotta át a kor történetírását, arra jellemző, hogy a legtöbb jól tájékozott író mit sem tud róla... Világos ebből, hogy a 12. század derekáig a hun-magyar azonosítás a köznép hiedelmének irodalmi lecsapódása volt, amit a tudományos világ nem tett általánosan magáévá, és senki sem fejtett ki történetileg mint tudományos tételt. Ennek megfelelően Attila alakja sem kapcsolódott be a magyar történetbe. A hun-magyar azonosítás kifejtésére a 12. század végén került sor. Viterbói Gottfried az első, aki a korábbi hun-magyar és avar-magyar azonosítást történeti keretbe állította be, és Attila alakját összekapcsolja a hun-magyar viszonnyal. 1185-ben írt Memoria seculorum (Századok emlékezete) című művének a gótok királyairól (De regibus Gothorum) szóló fejezetében a következőket írja: »Ungari etiam Hun sunt appellati...«” - a magyarokat hunoknak is nevezik. Nem tudom, hogy most, Györffyt követve, megragadja-e olvasóinkat az oknyomozás izgalma és logikája, amely minket mindig elfogott, ha a kötetünkben szereplő tudósokkal beszélgettünk. Czeglédy Károly nyelvészprofesszor szavai szinte a mi érzéseinket tükrözik. Valóban lélegzetállítóan érdekes azt firtatni, hogy a különböző írásos emlékek mint vallanak egy és ugyanazon népről, ugyanarról a törzsszövetségről, valamely eseményről, egy bizonyos kereskedelmi vagy hadi útvonalról, és a lehetőség szerint figyelemmel kísérni a régészet, az éremtan és az embertan eredményeit is. Maradjunk még Györffy vizsgálódásánál. A nyugati források értelmezése után keressük meg annak a nyomát, hogy miként került a hun hagyomány és Attila a magyar krónikákba, jelesen: Anonymuséba. Hóman Bálint történetíró 1925-ben bizonyosságként állította azt a föltevést, hogy a Szent László-kori Gesta Ungarorumból, az ún. Ősgestából mentett Anonymus is, és a későbbi hun történet írója is. Györffy aprólékos pontossággal bizonyítja, hogy ez a föltevés téves. Az Ősgesta hun származáselméletet nem tartalmazott . Az Attilától való származás elméletének első, határozott megfogalmazója: Anonymus. Kövessük most tehát III. Béla király Névtelen jegyzőjét, Anonymust, P. dictus magistert, akinek P. rövidítése mögött talán Péter óbudai prépost rejlik. A Gesta Hungarorumban Álmos vezér megválasztásánál azt írja, hogy „a hungárusoknak igen vitéz és a hadi viszontagságokban felette hatalmas nemzete" hét fejedelme tanácsára azért is akarta meghódítani Pannónia földjét, mert arról „ugyanis a szállongó hírből azt hallották, hogy az Attila király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott". Pannóniába érve tapasztalták, hogy az ott lakók „szörnyen megijedtek, és önként meghódoltak Álmos vezérnek, mivel hallották, hogy Álmos vezér Attila király nemzetségéből származik". Mindezek ismeretében forduljunk ismét Györffy Györgyhöz: „Anonymus tehát Álmost csak akkor kezdi Attilától származtatni, amikor Pannónia birtokbavétele szóba kerül, s ettől a ponttól kezdve az Árpádoknak Attilától való származása kizárólag a foglalás jogának igazolására szolgál. Alig lehet vitás, hogy Anonymust műve írása közben a honfoglalás újszerű igazolásának gondolata vitte arra, hogy a Magóg-ősről áttérjen az Attila-ősre. A régi Gesta, mely a fehértó-mondával legalizálja a honfoglalást, Attiláról bizonyíthatóan csak annyit mond, hogy Pannónia vezére volt. Midőn Anonymus ráébredt, hogy a Magógtól származtatott Attilát az ugyanattól származó Árpád ősévé is lehet tenni, Pannónia hajdani vezéréből jogcímet kovácsolt, s a kevéssé megfelelő fehérló-mondát, mint a foglalás jogcímét, elvetette. Ezért lett a régi Gesta centrális honfoglalás-elbeszélse, a fehérló-monda Anonymusnál mellékes, színező motívum, és ilyen módon vált a régi Gesta jelentéktelen Attila-adata Anonymus Gestájának egyik fontos motívumává... Valószínű ugyan, hogy nem Anonymus volt az első, aki az Attilától való származás lehetőségét kimondta, az azonban kétségtelennek látszik, hogy ő volt az első, aki azt megfogalmazta. Az Attilától való származás anonymusi megfogalmazása egyébként teljesen összhangban van a Gesta birtoklásigazoló törekvésével. Szinte az egész honfoglalás-történet nem más, mint a szerző környezetébe tartozó nemesek birtoklásának történeti legalizálása. Amint az egyes nemesi családok történeti birtokjogát a nemesek őseinek helyi csatáival teremti meg (vö. pl. Huba, Tühütörp szereplését), ugyanúgy az Árpádok és az egész nemesség történeti birtokjogát a Pannóniát meghódító Attilára alapozza. Anonymust kell tehát a történeti jog gondolatának bevezetőjéül tekintenünk; ő volt elindítója nálunk ennek a sok meddő vitát eredményező szemléletnek." Németh Gyula turkológus egyetemi tanár viszont ezt írja az általa szerkesztett Attila és hunjai című tanulmánykötetben (1940):....bizonyára kapcsolatba kerültek a magyarok a hunokkal akkor, midőn Attila halála után vagy tíz évvel a bolgárokkal együtt a Kubán-vidéki hazába leköltöztek. Tudjuk, hogy annak a hun uralomnak, mely Attila halála után a Fekete-tenger északi és nyugati partvidékein kialakult, két különösen nevezetes népeleme volt; az egyik a Magyarország területéről keletre szorított vagy keletre vonult hunok, a másik pedig a Fekete-tenger vidékére költözött ogurok, más néven bolgárok. Elsősorban ennek a két népelemnek a keveredéséből keletkeztek a Fekete-tenger vidékén az új hun birodalmak, amelyek népét a források felváltva hunnak is, bolgárnak is nevezik. Ezekkel az alakulatokkal a magyarok kapcsolatban voltak, mert nehéz elképzelni, hogy azok a bolgár népek, amelyek részint bolgár, részint onogur és uturgur néven a Kubán folyó és a Kaukázus között laktak, s melyeknek törzsszövetségébe a magyarok minden bizonnyal beletartoztak, hogy ezek a népek ne lettek volna tagjai az új hun-bolgár politikai egységeknek. Ezeket a Kubán-vidéki bolgárokat gyakran nevezik a történeti források hunoknak, s talán figyelembe vehetjük azt is, hogy azt a Kubán-vidéki népet, melynél a 6. század elején a Megyeri név egy király neveként jelentkezik, a bizánciak hunnak mondják. Ha pedig valaki azt mondaná, hogy mindezekben az őstörténet ködös mezején mozgunk, ahol nagyon könnyű tévedni, annak egyszerűbben is fogalmazhatunk, abban a formában, ahogy nagyjából Gombocz Zoltán, jeles nyelvészünk tette. A magyar nyelvben nagyszámú és művelődéstörténetileg nagyon jelentős bolgár-török jövevényszó van. A bolgárokról pedig tudjuk, hogy szoros kapcsolatban (politikailag azonosak) voltak a hunokkal. A hun-magyar kapcsolat tehát a bolgárokon keresztül kétségtelen. Ki volna képes egy olyan rendkívüli művelődéstörténeti hatást, mint amilyenről bolgár-török jövevényszavaink tanúskodnak, megfelelő történeti háttér nélkül elképzelni?”... (Folytatjuk) RAPCSÁNYI László A HÉT VEZÉR INICIÁLÉRA.ZA A KÉPES KRÓNIKÁBAN 21 / 2000. MÁJUS 11.