Családi Kör, 2001. január-március (12. évfolyam, 1-13. szám)

2001-02-01 / 5. szám

Műkedvelők A körön belül állni Látogatóban a székelykevei Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetőinél - Nem vagyunk vert emberek, mondják - Elnémultak az énekes madarak vekkel ezelőtt - gondolom, 1994-ben amikor a szabadkai Nép­színház magyar tagozata Székelykevén (Skorenovac) vendégszere­peit Gárdonyi Géza Lámpás című színjátékával. Kovács Antal, a hely­beli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, akkor már nyugdíjas tanár, azt adta a tudtomra, hogy itt, az Al-Dunától északra és Debelyacsától délebbre a dolgos emberek fázósan összebújnak, s a gyerekekkel József Attila versét mondatják el: „Valami nagy tüzet kéne rakni, hogy melegedné­nek az emberek..." A székelykeveiek nagyszülei még „amott" születtek, távol Vajdaságtól, Bukovinából me­nekítették át őket ebbe az országba. Most rengeteg meglepő, felkavaró, rengeteg nyi­tott problémával szembesülünk itt. Nehéz vi­lágosan látni. Az viszont azonnal, már beszél­getésünk első perceiben tudatosult bennem, hogy a gondok megoldását a székelykeveiek nem abban látják, hogy mindent úgy hagy­nak, ahogyan van. Meglehet, hogy sok min­dent félreértettem az elhangzottakból, de mindenképpen elbizonytalanodtam egy kis­sé. Mert itt minden másképpen van. Hadd álljon itt a székelykevei művelődé­si egyesület egyik vezetőségi tagjának, Ma­gyar Jánosnak a gondolata: „Hogy a való­ságban mikor válik majd oly természetesen egyértelművé az együtt táncolás, együtt gondolkodás, mint egykoron a szín­padon és a színpadon kívül, nem tudni. De az nyilvánvaló: ha nem találjuk meg a közös nyelvet, ha nem értékeljük a közösségi munkát - mint a múltban tet­tük azt akkor elvesztünk örök időkre. Most tenni kéne valamit annak érde­kében, hogy a sokat és sokszor megszenvedett művelődési dolgozók, az amatőrjeink otthon érezzék magukat Székelykevén..." Nem állítják Székely­kevén, hogy azt, ami szétesett - szögesdróttal lehet csak egybetartani, de a közelmúltban sok minden ijesztően megromlott a mozgalomban, s a vezető­ségi tagok, beszélgetőtársaim - Magyar János, Gyuris István és Magyar Te­réz titkár - áldozatkészsége, lelkesedése, munkabírása most már nem ele­gendő ahhoz, hogy ezekben a még mindig vészterhes időkben minden a régi fényében ragyogjon a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben. - Elnökségünk valamennyi tagja, mind a heten - mondja Magyar Teréz - tisztában van azzal, hogy feladatvállalás nélkül nem terem számunkra ba­bér. Felkészültünk komolyabb megpróbáltatásokra is. Ezen a „pályán" - ha szabad ezt a szót használnom mivel a teljesítmény semmiféle konkrét mértékegységgel nem mérhető, talán a legjobban ki vagyunk szolgáltatva jó- és rosszindulatúak, negatív és pozitív előjelű személyes elfogultságnak. Szakosztályvezetőink-Magyar János, aki a kórust vezeti, Gáspár Irén (as­­­szonykórus), szavalócsoportunk (Magyar Teréz) és a többiek, a Citerások, a mesemondók, a kézimunkások (guzsalyosok) stb. - azt mondják, hogy őket csak buzdítani lehet, lebeszélni a munkáról már aligha. De azért túlsá­gosan jó hírekre Székelykevén mostanság ne vadásszon a riporter... - Miért? Mi történt? - Az utcán vagyunk, nincs otthonunk. Nem nevezek meg senkit, sem uj­jal nem akarok mutatni azokra, akik ellehetetlenítették a munkát. Tudom, hogy mikor került szókincsembe a művelődés, mikor tanultam meg járni, s azt is, hogy mikor kezdtük el szolgálni a falubelieket szerény tudásunkkal, szervező­­képességünkkel. Minden rosszra felkészültünk, de arra nem, hogy egyszer majd az utcára kerülünk. Még szerencse, hogy az iskolában megbújhatunk, dolgozhatunk, néha éjjel. Sokan gátolják a mozgalmat: politikai szervezetek, egyének, önsorsrontók vagyunk mi is. Tudja, ilyenkor azt szoktuk mondani: „Majd csak lesz valahogy." De most nincs kultúrházunk - elvették más célok­ra, s ezen a téren nem várunk javulást. írtunk a kovini község elnökének, Pavel Domonjinak, írunk mindenfelé mindenkinek, s mégis minden maradt a régiben. Itt élnünk és halnunk kell. De dologtalanul? A múltban is állandóan köl­töztették az egyesületet. Pedig voltak, vannak és lesznek még szép eredmé­nyeink, mert azért mi megszoktuk, hogy sarkosan tegyük a csizmát az ágy mel­lé, most is megpróbáljuk a bakancsot rendesen elhelyezni. Szeretjük, ha a dol­gok rendben vannak, s esténként így nyugodtan alhatunk. - Szóljon akkor az eredményekről. - Minden évben fellépünk a Gyöngyösbokrétán és a Durindán. Nem egy szakosztályunk a legmagasabb pontszámot kapja a szemléken, így a citera­együttesünk is. Többször képviseltük Vajda­ságot például Magyarországon, Kecskemé­ten, Pécsett, a Nemzetközi Folklórfesztiválon. 1994-ben a kórusunk részt vehetett a Szent István napi ünnepségen, Göncz Árpád is vé­gignézte műsorunkat. Fellépünk a Székely Találkozókon. Jók a kapcsolataink magyaror­szági falvakkal, voltunk Szeged város vendé­gei, Algyőn is megfordultunk stb. A múltban gyakran ellátogatott hozzánk a szabadkai Népszínház társulata, majd a közelmúltban az Újvidéki Színházat láttuk vendégül. Jegyzeteimben az áll, hogy a székely­kevei amatőr színjátszók színre vitték Tamási Áron Énekes madarát, Albert Camus A félre­értés című drámáját, Paul Zinder A gamma­sugarak hatása a százszorszépekre című színjátékát, A fátyol titkát Görgeytől stb.­­ A színjátszás megszűnt, „énekes madaraink” elhallgattak. Színházról csak álmodozni merünk. Sokunk számára pedig a színház volt az első sze­relem, amikor megnézhettük Árok Feriéket a Liliomfiban, másokat az Ibo­lyákban, a Móricz Zsigmond-darabokban. Akkor omlott össze minden ben­nünk, amikor a nyolcvanas évek derekán a szabadkai ristk­i színház előadta nálunk a Saigont és a Menyegzőt. Csalódottan, megszégyenítve hagytuk el az iskola tornatermét, ahol az előadásokat megtartották. Most palackpos­tán sem érkezik hozzánk egy-egy színházi plakát, elszoktunk e teátrumtól. Ezzel magyarázzuk, hogy az újjászerveződött szabadkai Népszínház elő­adására, az Ő meg Ö című musicalra alig ötven ember volt kíváncsi... De azért nem vagyunk mi ved emberek. Van mivel vigasztalódni. 2003- ban mi szervezzük meg a dél-bánáti művelődési egyesületek találkozóját, se­gítünk a még nem jegyzett egyesületeknek, vendégül látjuk Kilyén Ilkát, ter­vezünk egy marosvásárhelyi utazást, hívnak bennünket Ausztráliába, és most - reméljük - az újság is sok szépet ír majd rólunk, írja meg azt, hogy megint körön belül állunk, s kultúrmissziót végezve nem akarunk hiába élni!... BARÁCIUS Zoltán AKCIÓ! • SZÍNES TELEVÍZIÓK * HIFIBERENDEZÉSEK ’ VIDEOMAGNÓK' KAMERÁK ’ KIS ÉS NAGY HÁZTARTÁSI GÉPEK b­ő 'VIL­­­ASZ i í:hla Minden vásárlónknak 5-10% os árengedmény! Nyitvatartás: 8-tól 12-ig és 16-tól 19 óráig, szombat: 8-tól 12 óráig FBLKEX MAGÁNVÁLLALAT ZENTA Népi forradalom u. 20/a Tel.: 024/815-635 A SZEKELYKEVEI ASSZONYKORUS 2001. február 1­24

Next