Családi Kör, 2002. január-március (13. évfolyam, 1-13. szám)

2002-03-14 / 11. szám

Milosevic a hágai bírák előtt (4.) Tanúk a vérengzésekről A hágai törvényszék elvetette Slobodan Milosevic kérelmét, hogy szabadlábon védekezhessen Március 4. A tárgyalás kezdetén Richard May bíró értesí­tette a feleket, hogy a bírói tanács megvitatta Milosevicnek a bíróság munkaidejére vonatkozó el­lenvetéseit, és úgy döntött: a munkát 16 órakor minden nap abbahagyják. Milosevic ugyanis arra panaszkodott, hogy ha a tárgyalások 17 óráig tar­tanak, akkor neki nem jut ideje sétálni, és friss le­vegőn tartózkodni, amire egyébként joga van. A per Hasan Pruti tanúvallomásával folytató­dott. A délelőtti órákban az ügyészség hallgatta ki a dakovicai albán tanút, majd Milosevic kérdései következtek. Pruti jogász, aki a Körzeti Gazdasági Bíróság megszüntetéséig a dakovicai bíróság bírá­ja volt, most a Norvég Menekültügyi Tanács jogi ta­nácsosa. A Bakovic­ában a bombázások előtt ural­kodó állapotokat ismertette, és „a diszkriminatív szerbiai törvényhozás rendszerét", mely a kosovói albánokkal szemben kizáró jellegű volt a tartomány 1989-ben megszüntetett autonómiáját követően. Pruti elmondta, hogy a szerb erők gyilkolták az embereket, és példaként egy doktor Izet nevű sze­mélyt említett, akit a családja szeme láttára öltek meg. Hallotta a rendőröket, akik a közelben azt ki­áltozták: „Menjetek, ez többé nem a ti országotok, menjetek Albániába." Vallomása szerint minden éj­jel lövöldözések voltak, de a legszörnyűbb az 1999. április 2-ára virradó éjszaka volt. A nővére házában, ahol rejtőzködtek, ekkor már mintegy 100 albán gyűlt össze. Jött a rendőrség, és felgyújtotta a szom­széd házat. Másnap az emberektől megtudták, hogy az egyik ház pincéjében 20 albánt megöltek. A következő nap megjelentek a rendőrök a nővére házának udvarában, és azt mondták nekik, el kell hagyniuk Bakovicát, és Albániába kell menniük. Milosevic közvetlen kérdésére a tanú azt vála­szolta, „nem tudja", hogy az UCK (Kosovói Felsza­­badítási Hadsereg) az 1988-1999-es időszakban a terrorista támadásokban megölt 196 albánt, vala­mint „nem tudja”, hogy ez alatt az idő alatt nagyszá­mú szerb családot zavartak el Bakovicából, és azt sem, hogy ezt ki tette. A tárgyalás délutáni szakaszában a Gnjilane községben lévő Zegra falubeli Chamil Sabani al­bán polgár, foglalkozására nézve tanár, tanúsko­dott. Sabani elmesélte, hogy a jugoszláv rendőrség és katonaság - az álkatonai alakulatokkal együtt - 10 nappal a NATO-bombázások előtt vonult a tér­ségbe, s elzavarták a lakosságot, előbb a Vitina községben található Banja Stubla faluba, majd pe­dig Macedóniába, habár a falu lakossága nem volt felfegyverezve, s az UCK tagjai sem voltak jelen a térségben. A tanú elmondása szerint a NATO március 24- én nem bombázta a falut, mégis lövések dördültek el, s később kiderült, a nisi rendszámú autóbuszok­kal jött katonák érkezése után meggyilkolták Tahir Tahirit, a Demokrata Szövetség ottani elnökét és annak fivérét, Sucurt is. Ezután a lakosok a he­gyekbe menekültek, majd a nincstelenség miatt Macedónia felé vették az irányt, ám a szerb erők körbevették őket, s megpróbálták a férfiakat szét­választani a nőktől és a gyerekektől, de a jajveszé­kelés miatt felhagytak ezzel. Ekkor egy személy át­vezette őket Macedóniába, akinek kapcsolata volt a szerb erőkkel, tanúskodott Sabani. Március 5. A hágai törvényszék épületében 8.30 körül tűz ütött ki, s emiatt az egész épületet ki kellett üríteni. A tűz a jelentések szerint a bírósági épület második emeletén lévő teakonyhában keletkezett, az első értékelések szerint 125 000 eurós kárt okozott. A tűzoltóság képviselője közölte: a tüzet a fritőz hő­­szabályzójának meghibásodása okozta. Az eset mi­att a pereket elhalasztották, beleértve Slobodan Milosevicet is. Március 6. Milosevic a vád sorrendben 13. tanújának, Chamil Sabaninak tett fel keresztkérdéseket. A vád­lott igyekezett kétségbe vonni a tanú kijelentését, hogy a szerb erők elzavarták faluja lakosságát, ár­tatlan polgárokat öltek meg, hogy a helyi szerb nemzetiségű személyek albánok likvidálását tervez­zék Zágrában. Milosevic megpróbálta összefüggés­be hozni a tanút a KFH-val. Sabaninak az albánok elüldözésére vonatkozó állításait a vádlott azzal az érveléssel próbálta kétségbe vonni, hogy a tanú maga is beismeri, hogy éjszaka hagyták el a falut, hogy a katonák és a rendőrök ne lássák őket, tehát „világos, hogy nem volt deportáció”. Ezt követően tanúként Sabit Kadriu (41) albán nemzetiségű tanárt, a vucitrni emberi jogi bizottság volt elnökét, most polgármester-helyettest, a város­ban elkövetett háborús bűncselekményekkel foglal­kozó bizottság elnökét hallgatták ki. Kadriu a Drenica környékén 1998 elején elkö­vetett incidensekről számolt be, amelyben tudomá­sa szerint részt vettek a szerbiai rendőri erők és a Jugoszláv Katonaság csapatai egyaránt, mi több, legtöbbször koordináltan cselekedtek. Elmondása szerint Kadriu a saját szemével lát­ta a Cirezben lemészárolt hat személyt, közülük négy a Seidiu család tagja volt, Likosanéban pedig az Ahmeti család 12 tagjának megcsonkított holt­testét. Vallomása szerint az Ahmeti család tagjai nem voltak felfegyverkezve, kivezették őket a há­zukból, és egyszerűen kivégezték őket. „Néhány nappal később ugyanilyen módon ölték meg Prekazban a Jashari család tagjait... Arra a hely­színre két nappal később érkeztem, amikor a rend­őrség visszahozta a brutális módon meggyilkolt em­berek tetemeit”, mondta Kadriu és hozzátette, összesen 60 ember holttestét látta. A tanú szerint ezt követően kezdődött meg az albánok csoportos menekülése Drenicából Vucitrn felé. A Vöröske­reszt akkori adatai szerint 3253 ember menekült el, de Kadriu szerint ez a szám nem végleges. A tárgyalási nap befejezése előtt Richard May bí­ró bejelentette: a hágai törvényszék tanácsa elvetet­te Slobodan Milosevic azon kérelmét, hogy szabad­lábon védekezhessen tárgyalása további részében. Az elutasítást May bíró röviden azzal indokolta meg, hogy a bírói tanács egyáltalán nincs meggyő­ződve afelől, hogy a vádlott szabadlábra helyezését követően is megjelenne a tárgyalásokon, s „nem je­lentene fenyegetést a tanúkra nézve". May úgy pontosított, hogy Milosevic azért terjesztette be ké­relmét, hogy ily módon eredményesebben készül­hessen fel védelmére, s a bíró már sejtetni enged­te, hogy íme, elérkeztek az első akadályok azzal kapcsolatban, hogy Milosevic nem volt hajlandó ügyvédet fogadni, hanem önmagát védi, de hozzá­tette „vannak más módok is, hogy megfelelő felté­teleket biztosítsanak védelméhez". Március 7. A Milosevic-per Sabit Kadriu tanúvallomásával folytatódott. Kadriu elmondta, hogy a rendelkezé­sére álló adatok szerint 1999-ben Vucitin község­ben 594 albán civilt öltek meg, több mint 300-at megsebesítettek, 109-en pedig eltűntek. Különbö­ző módon anyagi kárt okoztak 8000 házban, közü­lük 4000 teljesen megsemmisült. Kadriu több konkrét bűnesetre is kitért, például arra, hogyan ir­tottak ki egész családokat. A Grdzalija és Vikani családok példáját említette, a bűncselekmények helyszínén készült fényképeket mutatott fel. Meg­említette az 1999. május 24-én Gornji Studim kö­zelében elkövetett bűncselekményt is, amikor a szerb kormányerők megtámadtak nyolc nőt és kis­lányt, megerőszakolták, majd meggyilkolták őket. A tanú elmondása szerint Vucitrn lakosságának több ízben is menekülnie kellett, a legkomolyabb ilyen eset 1999. április elsején volt, majd másnap, amikor a rendőrök házról házra jártak és a még ott­honukban maradt embereket űzték el, autóbuszok­ba rakták őket, és Macedónia felé indultak velük. Mivel Kadriu nem akarta elhagyni Kosovót, család­jával Donje Slavkovce felé indult. Május 2-án a me­nekültek menetoszlopát megtámadták Donji Studimnál, s „a gyilkosságok, amelyek 21 óra kö­rül kezdődtek, egészen éjfél utánig tartottak". „Azon az éjjelen több mint száz embert gyilkol­tak meg, a falu temetőjében hantolták el” őket, mondta a tanú, s hozzátette, a halottakat civilek te­mették el, de a Kosovói Felszabadításai Hadsereg tagjai is segédkeztek. A tárgyalóteremben bemutat­ták a menetoszlopról és a támadás következmé­nyeiről készült filmet is. Az életben maradt embere­ket azután egy falu mezőgazdasági birtokára terelték, ahol egy 20 négyzetméternyi helyiségbe zsúfoltak be 63 embert. A foglyokat május 23-án engedték szabadon. A rendőrség elvette minden iratukat és pénzüket, majd az albán határ felé terel­te őket. Kadriu június 19-éig maradt Albániában, amikor is visszatért Kosovóba. Március 8. Richard May bírónak több ízben is félbe kellett szakítania a heves vitákba bonyolódó Slobodan Milosevicet és a vád tanúját, Sabit Kadriut. Kadriu azt nyilatkozta a bíróknak, miközben Milosevic ke­resztkérdéseire válaszolt, hogy a katonaság és a rendőrség 1500 albánt ölt meg Kosovóban, amit a volt jugoszláv elnök kitalációnak minősített, s azt ál­lította, Kosovóban Oszama bin Laden követői és az UCK gyilkolta le az embereket, és üldözte el őket lakóhelyükről. Milosevic a saját védelmére felhasználta az FBI- nak az amerikai kongresszus számára készített je­lentését, amely említést tesz al-Kaida-egységek létezéséről Kosovóban és Bosznia-Hercegoviná­ban. Erre Kadriu azt válaszolta, hogy az ilyen kije­lentések az áldozatok kicsúfolását jelentik, és hogy a vádlottnak emiatt szégyellnie kellene magát. May bíró a meglehetősen heves kérdezz-felelek során több ízben is figyelmeztette a feleket, hogy ne kommentálják az eseményeket, hanem csak a té­nyeket közöljék. „Itt nem politikai manifesztációról, hanem bűnperről van szó", figyelmeztetett May. Sabit Kadriu vallomását a tervezett idő előtt félbe­szakították, miután Milosevicnek más dolga akadt: felesége, Mirjana Markovic asszony érkezett hozzá látogatóba. Összeállította: BOZÓKI Antal 20 2002. március 14.

Next