Családi Kör, 2002. január-március (13. évfolyam, 1-13. szám)
2002-03-14 / 11. szám
Milosevic a hágai bírák előtt (4.) Tanúk a vérengzésekről A hágai törvényszék elvetette Slobodan Milosevic kérelmét, hogy szabadlábon védekezhessen Március 4. A tárgyalás kezdetén Richard May bíró értesítette a feleket, hogy a bírói tanács megvitatta Milosevicnek a bíróság munkaidejére vonatkozó ellenvetéseit, és úgy döntött: a munkát 16 órakor minden nap abbahagyják. Milosevic ugyanis arra panaszkodott, hogy ha a tárgyalások 17 óráig tartanak, akkor neki nem jut ideje sétálni, és friss levegőn tartózkodni, amire egyébként joga van. A per Hasan Pruti tanúvallomásával folytatódott. A délelőtti órákban az ügyészség hallgatta ki a dakovicai albán tanút, majd Milosevic kérdései következtek. Pruti jogász, aki a Körzeti Gazdasági Bíróság megszüntetéséig a dakovicai bíróság bírája volt, most a Norvég Menekültügyi Tanács jogi tanácsosa. A Bakovicában a bombázások előtt uralkodó állapotokat ismertette, és „a diszkriminatív szerbiai törvényhozás rendszerét", mely a kosovói albánokkal szemben kizáró jellegű volt a tartomány 1989-ben megszüntetett autonómiáját követően. Pruti elmondta, hogy a szerb erők gyilkolták az embereket, és példaként egy doktor Izet nevű személyt említett, akit a családja szeme láttára öltek meg. Hallotta a rendőröket, akik a közelben azt kiáltozták: „Menjetek, ez többé nem a ti országotok, menjetek Albániába." Vallomása szerint minden éjjel lövöldözések voltak, de a legszörnyűbb az 1999. április 2-ára virradó éjszaka volt. A nővére házában, ahol rejtőzködtek, ekkor már mintegy 100 albán gyűlt össze. Jött a rendőrség, és felgyújtotta a szomszéd házat. Másnap az emberektől megtudták, hogy az egyik ház pincéjében 20 albánt megöltek. A következő nap megjelentek a rendőrök a nővére házának udvarában, és azt mondták nekik, el kell hagyniuk Bakovicát, és Albániába kell menniük. Milosevic közvetlen kérdésére a tanú azt válaszolta, „nem tudja", hogy az UCK (Kosovói Felszabadítási Hadsereg) az 1988-1999-es időszakban a terrorista támadásokban megölt 196 albánt, valamint „nem tudja”, hogy ez alatt az idő alatt nagyszámú szerb családot zavartak el Bakovicából, és azt sem, hogy ezt ki tette. A tárgyalás délutáni szakaszában a Gnjilane községben lévő Zegra falubeli Chamil Sabani albán polgár, foglalkozására nézve tanár, tanúskodott. Sabani elmesélte, hogy a jugoszláv rendőrség és katonaság - az álkatonai alakulatokkal együtt - 10 nappal a NATO-bombázások előtt vonult a térségbe, s elzavarták a lakosságot, előbb a Vitina községben található Banja Stubla faluba, majd pedig Macedóniába, habár a falu lakossága nem volt felfegyverezve, s az UCK tagjai sem voltak jelen a térségben. A tanú elmondása szerint a NATO március 24- én nem bombázta a falut, mégis lövések dördültek el, s később kiderült, a nisi rendszámú autóbuszokkal jött katonák érkezése után meggyilkolták Tahir Tahirit, a Demokrata Szövetség ottani elnökét és annak fivérét, Sucurt is. Ezután a lakosok a hegyekbe menekültek, majd a nincstelenség miatt Macedónia felé vették az irányt, ám a szerb erők körbevették őket, s megpróbálták a férfiakat szétválasztani a nőktől és a gyerekektől, de a jajveszékelés miatt felhagytak ezzel. Ekkor egy személy átvezette őket Macedóniába, akinek kapcsolata volt a szerb erőkkel, tanúskodott Sabani. Március 5. A hágai törvényszék épületében 8.30 körül tűz ütött ki, s emiatt az egész épületet ki kellett üríteni. A tűz a jelentések szerint a bírósági épület második emeletén lévő teakonyhában keletkezett, az első értékelések szerint 125 000 eurós kárt okozott. A tűzoltóság képviselője közölte: a tüzet a fritőz hőszabályzójának meghibásodása okozta. Az eset miatt a pereket elhalasztották, beleértve Slobodan Milosevicet is. Március 6. Milosevic a vád sorrendben 13. tanújának, Chamil Sabaninak tett fel keresztkérdéseket. A vádlott igyekezett kétségbe vonni a tanú kijelentését, hogy a szerb erők elzavarták faluja lakosságát, ártatlan polgárokat öltek meg, hogy a helyi szerb nemzetiségű személyek albánok likvidálását tervezzék Zágrában. Milosevic megpróbálta összefüggésbe hozni a tanút a KFH-val. Sabaninak az albánok elüldözésére vonatkozó állításait a vádlott azzal az érveléssel próbálta kétségbe vonni, hogy a tanú maga is beismeri, hogy éjszaka hagyták el a falut, hogy a katonák és a rendőrök ne lássák őket, tehát „világos, hogy nem volt deportáció”. Ezt követően tanúként Sabit Kadriu (41) albán nemzetiségű tanárt, a vucitrni emberi jogi bizottság volt elnökét, most polgármester-helyettest, a városban elkövetett háborús bűncselekményekkel foglalkozó bizottság elnökét hallgatták ki. Kadriu a Drenica környékén 1998 elején elkövetett incidensekről számolt be, amelyben tudomása szerint részt vettek a szerbiai rendőri erők és a Jugoszláv Katonaság csapatai egyaránt, mi több, legtöbbször koordináltan cselekedtek. Elmondása szerint Kadriu a saját szemével látta a Cirezben lemészárolt hat személyt, közülük négy a Seidiu család tagja volt, Likosanéban pedig az Ahmeti család 12 tagjának megcsonkított holttestét. Vallomása szerint az Ahmeti család tagjai nem voltak felfegyverkezve, kivezették őket a házukból, és egyszerűen kivégezték őket. „Néhány nappal később ugyanilyen módon ölték meg Prekazban a Jashari család tagjait... Arra a helyszínre két nappal később érkeztem, amikor a rendőrség visszahozta a brutális módon meggyilkolt emberek tetemeit”, mondta Kadriu és hozzátette, összesen 60 ember holttestét látta. A tanú szerint ezt követően kezdődött meg az albánok csoportos menekülése Drenicából Vucitrn felé. A Vöröskereszt akkori adatai szerint 3253 ember menekült el, de Kadriu szerint ez a szám nem végleges. A tárgyalási nap befejezése előtt Richard May bíró bejelentette: a hágai törvényszék tanácsa elvetette Slobodan Milosevic azon kérelmét, hogy szabadlábon védekezhessen tárgyalása további részében. Az elutasítást May bíró röviden azzal indokolta meg, hogy a bírói tanács egyáltalán nincs meggyőződve afelől, hogy a vádlott szabadlábra helyezését követően is megjelenne a tárgyalásokon, s „nem jelentene fenyegetést a tanúkra nézve". May úgy pontosított, hogy Milosevic azért terjesztette be kérelmét, hogy ily módon eredményesebben készülhessen fel védelmére, s a bíró már sejtetni engedte, hogy íme, elérkeztek az első akadályok azzal kapcsolatban, hogy Milosevic nem volt hajlandó ügyvédet fogadni, hanem önmagát védi, de hozzátette „vannak más módok is, hogy megfelelő feltételeket biztosítsanak védelméhez". Március 7. A Milosevic-per Sabit Kadriu tanúvallomásával folytatódott. Kadriu elmondta, hogy a rendelkezésére álló adatok szerint 1999-ben Vucitin községben 594 albán civilt öltek meg, több mint 300-at megsebesítettek, 109-en pedig eltűntek. Különböző módon anyagi kárt okoztak 8000 házban, közülük 4000 teljesen megsemmisült. Kadriu több konkrét bűnesetre is kitért, például arra, hogyan irtottak ki egész családokat. A Grdzalija és Vikani családok példáját említette, a bűncselekmények helyszínén készült fényképeket mutatott fel. Megemlítette az 1999. május 24-én Gornji Studim közelében elkövetett bűncselekményt is, amikor a szerb kormányerők megtámadtak nyolc nőt és kislányt, megerőszakolták, majd meggyilkolták őket. A tanú elmondása szerint Vucitrn lakosságának több ízben is menekülnie kellett, a legkomolyabb ilyen eset 1999. április elsején volt, majd másnap, amikor a rendőrök házról házra jártak és a még otthonukban maradt embereket űzték el, autóbuszokba rakták őket, és Macedónia felé indultak velük. Mivel Kadriu nem akarta elhagyni Kosovót, családjával Donje Slavkovce felé indult. Május 2-án a menekültek menetoszlopát megtámadták Donji Studimnál, s „a gyilkosságok, amelyek 21 óra körül kezdődtek, egészen éjfél utánig tartottak". „Azon az éjjelen több mint száz embert gyilkoltak meg, a falu temetőjében hantolták el” őket, mondta a tanú, s hozzátette, a halottakat civilek temették el, de a Kosovói Felszabadításai Hadsereg tagjai is segédkeztek. A tárgyalóteremben bemutatták a menetoszlopról és a támadás következményeiről készült filmet is. Az életben maradt embereket azután egy falu mezőgazdasági birtokára terelték, ahol egy 20 négyzetméternyi helyiségbe zsúfoltak be 63 embert. A foglyokat május 23-án engedték szabadon. A rendőrség elvette minden iratukat és pénzüket, majd az albán határ felé terelte őket. Kadriu június 19-éig maradt Albániában, amikor is visszatért Kosovóba. Március 8. Richard May bírónak több ízben is félbe kellett szakítania a heves vitákba bonyolódó Slobodan Milosevicet és a vád tanúját, Sabit Kadriut. Kadriu azt nyilatkozta a bíróknak, miközben Milosevic keresztkérdéseire válaszolt, hogy a katonaság és a rendőrség 1500 albánt ölt meg Kosovóban, amit a volt jugoszláv elnök kitalációnak minősített, s azt állította, Kosovóban Oszama bin Laden követői és az UCK gyilkolta le az embereket, és üldözte el őket lakóhelyükről. Milosevic a saját védelmére felhasználta az FBI- nak az amerikai kongresszus számára készített jelentését, amely említést tesz al-Kaida-egységek létezéséről Kosovóban és Bosznia-Hercegovinában. Erre Kadriu azt válaszolta, hogy az ilyen kijelentések az áldozatok kicsúfolását jelentik, és hogy a vádlottnak emiatt szégyellnie kellene magát. May bíró a meglehetősen heves kérdezz-felelek során több ízben is figyelmeztette a feleket, hogy ne kommentálják az eseményeket, hanem csak a tényeket közöljék. „Itt nem politikai manifesztációról, hanem bűnperről van szó", figyelmeztetett May. Sabit Kadriu vallomását a tervezett idő előtt félbeszakították, miután Milosevicnek más dolga akadt: felesége, Mirjana Markovic asszony érkezett hozzá látogatóba. Összeállította: BOZÓKI Antal 20 2002. március 14.