Családi Kör, 2002. április-június (13. évfolyam, 14-26. szám)
2002-05-23 / 21. szám
Milosevic a hágai bírák előtt (ti.) Titkos terv Milosevic és Tanic szócsatája a törvényszék előtt Május 13. Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök perében befejeződött a Jugoszláv Katonaság egykori tisztjének, Nike Perajnak, valamint az EBESZ-misszió egykori tisztségviselőjének, Karol Drewienkiewicznek a meghallgatása (aki 2002. április 11-én tett tanúvallomást). Milosevic és Drewienkiewicz bíróság előtti szócsatájában a volt jugoszláv elnök kitartóan azt hangoztatta, hogy Racak (ahol 1999 januárjában 45 albán holttestére találtak a nemzetközi megfigyelők) a Kosovói Felszabadítási Hadsereg egyik bázisa volt, míg Drecienkiewicz - aki viszont abban az időben a kosovói ellenőrző misszió helyettes vezetője volt - ezt cáfolta. Milosevic több ízben is megkérdezte a tanútól, hogy terrorista szervezetnek tartja-e a Kosovói Felszabadítási Hadsereget, amire a megkérdezett egy ízben úgy válaszolt, hogy „voltak benne terrorista elemek, de nem hiszi, hogy mindegyik tagja az volt”, majd a megismételt kérdésre kijelentette, „mindaz, amit személyesen láttam Kosovóban, lehet, hogy engem is arra ösztönzött volna, hogy tagja legyek a KFH-nak, ha albán vagyok”. Május 14. Az ügyész a kotlinai (Kacanik község) Isuf Loku (37) vallomását ismertette, amely szerint a szerb erők 1999. március 9-én gránátokkal lőtték, majd - 13 tank kíséretében - benyomultak a faluba, kirabolták és felgyújtották a házakat. Másnap a tanú megtalálta egyik rokona és még egy személy holttestét. A támadást március 24-én megismételték, ekkor a lakosok elhatározták, hogy Macedóniába menekülnek. Loku vallomása szerint aznap két fivére eltűnt. Milosevic kérdésére, hogy voltak-e a faluban a KFH-nak harcosai, a tanú tagadóan válaszolt. Elutasította a vádlottnak azt a sugalmazását is, hogy rokona, Miljaim Loku, akinek a holttestét március 10-én találták meg, „a FHK 162. kacaniki brigádja altörzsének parancsnoka" volt. Ezután következett a korábban a K3-as jelzést viselő, védett tanúnak minősített Ratomir Tanic kihallgatása, aki a nyilvánosság jelenlétében, de alakjának elrejtése mellett kezdte meg vallomását. A tanúskodás után Tanic elköltözik jelenlegi tartózkodási helyéről, a hágai törvényszék pedig további óvintézkedéseket foganatosít védelme érdekében. Tanic, aki a Szerbiai Polgári Szövetség és az Új Demokrácia egykori tagjaként mutatkozott be, elmondta: 1995 és 1998 között részt vett a kosovói albánokkal folytatott „diszkrét politikai párbeszédben”, s erre őt Dusan Mihajlovic, az Új Demokrácia elnöke (jelenlegi szerbiai belügyminiszter), valamint Slobodan Milosevic és az Állambiztonsági Hivatal hatalmazta fel. Tanúvallomása során Tanic kijelentette: Milosevic 1997-ben azt mondta neki, hogy „a szerb hatalomnak először reális számúra kell csökkentenie a kosovói albánok lélekszámát, aztán le kell számolnia a terrorizmussal, és csak utána jöhetnek a politikai kérdések". Bírói kérdésre Tanic még hozzátette, „nyilvánvalóan csak egy módja volt annak, hogy az 1,2 milliós létszámú albánság lélekszáma 1 millió alá csökkenjen, ez pedig az etnikai tisztogatás”. Szintén bírói kérdésre válaszolva Tanic azt is elmondta: a fogadáson Milosevic munkatársai úgy nyilatkoztak, hogy „az albánokat ki kell költöztetni, mert java részük Albániából költözött Kosovóba Tito idejében". A tanú azt is elmondta: „az állambiztonság, a hadsereg és a hatalom reformszárnyának vezetősége ellenezte a fegyveres erők önkényes irányítását, és ezért Milosevic a hadsereg vezérkarát és a törvényes szerveket megkerülve bevezette a parancsnoklási vonal párhuzamos magánrendszerét”. Ezt követően, 1998-ban Kosovóban felszaporodott a „szükségtelen polgári áldozatok száma", tette hozzá Tanic. Milosevic egy alkalommal a következő szavakkal próbálta meg félbeszakítani Tanic vallomását: „Én ezt a személyt nem ismerem, és hazugságokat állít.” Richard May bíró azonban Milosevicet szakította félbe. Május 15. Vallomásának folytatásában Ratomir Tanic - miután a tárgyalást vezető Richard May bíró két ízben is hangot adott kétségeinek a tanú szavahihetőségét és információinak pontosságát illetően - elfogadta, hogy nyílt bírósági tárgyaláson is felfedje azoknak a személyeknek a kilétét, akiktől az információit szerezte. Ekkor hangzott el Zoran Mijatovicnak, az Állambiztonsági Hivatal egykori parancsnokának a neve. Tanic főleg vele állt kapcsolatban, valamint Bogdan Tomasnak, a hivatal egyik Kosovóban szolgálatot teljesítő tisztjének neve. A tanú vallomása szerint létezett egy titkos terv a kosovói albán lakosság kiűzésére, amelyet „kollokviálisan” (nem hivatalosan) „Patkó’-nak neveztek el. Tanic szerint erre a célra a hadsereg egy régi haditervét újították fel, amelyet eredetileg arra az esetre készítettek el, „ha Jugoszláviát délkeleti irányból érné agresszió, amelyet az albán lakosság is támogatna". Tanic szerint volt egy általánosan alkalmazott, ugyanakkor törvénytelen és a szolgálati szabályzattal ellenkező forgatókönyv is arra, hogyan számoljanak le a szerb fegyveres erők a Kosovói Felszabadítási Hadsereggel. „Először megengedték, hogy kisebb számú szerb polgári lakos áldozatul essen, és hogy növekedjen az általános feszültség. Ezt követte a megtorlás, többszörös túlerővel, hogy ne csak a terroristákat, hanem a polgári lakosságot is megsemmisítsék” - mondta a tanú az Adem Jashari család elleni akciót hozva fel példaként. Arra a bírói kérdésre, hogy Milosevic hogy reagált a civil áldozatokról szóló hírekre, Tanic azt válaszolta, a Jugoszláv Baloldal egyik fogadásán személyesen hallotta, amint a volt jugoszláv elnök kijelenti: „az albán terrorizmus kollektív támogatást élvez, a polgári áldozatok pedig a fegyveres összetűzések sajnálatos velejárói". Tanic szerint Vladimir Stambuk, a szerbiai kormány alelnöke 1998 októberében a német és a brit nagykövettel való találkozása során kijelentette: „a hivatalos Belgrádnak nincs semmi kifogása egy kis NATO-bombázás ellen”. Vallomása szerint Stambuk később kijelentését négyszemközt a következőképpen magyarázta: „egy kis bombázás nagyszerű alibi lesz az albánok és a szerb ellenzék további kiűzésére, mert a háborúban senki semmit nem kérdez". Tanic végül azt is elmesélte, hogy 1999 októberében őt és feleségét elrabolták, majd ismeretlen helyen ismeretlen személyek két napig kínozták őket azt követelve: „ismerjék be, hogy a brit hírszerzéssel közösen készítenek elő összeesküvést Milosevic ellen”. Később elengedték, majd másfél hónappal ezután külföldre szökött. Tanic a „túlzott erőszak” alkalmazásával vádolta Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnököt. Szavai szerint a kosovói szerb fegyveres csapatok Milosevictől kapták a parancsokat, és nem saját közvetlen vagy közvetett feletteseiktől, méghozzá a leggyakrabban Nikola Sainovic és Vlajko Stojiljkovic közvetítésével. A per szempontjából legfontosabbnak Tanicnak azok a kijelentései tekinthetők, amelyek szerint a volt jugoszláv elnök tudott arról, hogy az 1999-es NATO-bombázásokat megelőzően teherautókkal szállították a megölt albánok tetemeit Szerbiába a nyomok eltüntetése érdekében, valamint az, hogy Milosevic előre tudott a Szerbiai Rádió és Televízió Aberdar utcai épületének lebombázásáról is (amelyben az állami televízió 16 dolgozója vesztette életét), és hogy ő maga utasította el azt a lehetőséget 1998-ban, hogy elektronikus úton ellenőrizzék a jugoszláv-albán határszakasz kosovói részét. Tanic szavahihetőségét Milosevic az első pillanattól kezdve igyekezett kétségbe vonni, azt állítva: ők ketten hivatalosan sohasem találkoztak, csakis különböző fogadásokon láthatták egymást, amit a tanú nem is cáfolt. Május 16. Slobodan Milosevic folytatta Ratomir Tanic kikérdezését, összehasonlítva annak írásos nyilatkozatát a törvényszék bírái előtt tett szóbeli vallomásával. Tanic szerint a két vallomás közti különbségek annak tulajdoníthatók, hogy az írásos nyilatkozatot angol nyelven adta, amelyben őt úgy tüntették fel, mint „a küldöttség vezetőjét a szerb-albán tárgyalásokon”. Tanicnak azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy ő (Milosevic) 1997-ben olyan kijelentést tett, mely szerint „meg fogja mutatni, hogy a kosovói albánok lélekszáma kevesebb, mint egymillió”, a volt elnök úgy nyilatkozott, „abban az időben a bizalom és az optimizmus volt jellemző a kosovói állapotokra vonatkozóan, ezért abszurd dolog lett volna, ha ő ilyen értelmű kijelentést tesz”. Milosevic keresztkérdéseinek legnagyobb része arra vonatkozott, hogy a tanú és a vádlott egyáltalán találkoztak-e egymással. A tanú írásos nyilatkozatában azt állította: legalább hússzor, szóbeli vallomásában viszont azt mondta: 5-7 alkalommal. Milosevic viszont kitartóan hangoztatta, egy pártfogadás mintegy ezer vendéggel nem tekinthető személyes találkozásnak. A bírók több ízben is figyelmeztették mindkét felet, hogy igyekezzenek elkerülni a veszekedést. Tanic több ízben is tanácsot kért a bíróktól, mit csináljon, hogy elkerülje Milosevic „verbális csapdáit". Május 17. Szabadnap következett a hágai nemzetközi törvényszéken, május 20-a viszont nemzeti ünnep Hollandiában, így a tárgyalás csak 21-én folytatódik, amikor Milosevicnek még másfél óra áll rendelkezésére, hogy keresztkérdéseket tegyen fel Tanicnak. Összeállította: BOZÓKI Antal 18 2002. május 23.