Családi Kör, 2002. április-június (13. évfolyam, 14-26. szám)

2002-05-23 / 21. szám

Milosevic a hágai bírák előtt (ti.) Titkos terv Milosevic és Tanic szócsatája a törvényszék előtt Május 13. Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök peré­ben befejeződött a Jugoszláv Katonaság egykori tisztjének, Nike Perajnak, valamint az EBESZ-mis­­­szió egykori tisztségviselőjének, Karol Drewienki­­ewicznek a meghallgatása (aki 2002. április 11-én tett tanúvallomást). Milosevic és Drewienkiewicz bíróság előtti szócsatájában a volt jugoszláv elnök kitartóan azt hangoztatta, hogy Racak (ahol 1999 januárjában 45 albán holttestére találtak a nemzetközi megfi­gyelők) a Kosovói Felszabadítási Hadsereg egyik bázisa volt, míg Drecienkiewicz - aki viszont ab­ban az időben a kosovói ellenőrző misszió helyet­tes vezetője volt - ezt cáfolta. Milosevic több ízben is megkérdezte a tanútól, hogy terrorista szervezetnek tartja-e a Kosovói Felszabadítási Hadsereget, amire a megkérdezett egy ízben úgy válaszolt, hogy „voltak benne terro­rista elemek, de nem hiszi, hogy mindegyik tagja az volt”, majd a megismételt kérdésre kijelentette, „mindaz, amit személyesen láttam Kosovóban, le­het, hogy engem is arra ösztönzött volna, hogy tagja legyek a KFH-nak, ha albán vagyok”. Május 14. Az ügyész a kotlinai (Kacanik község) Isuf Loku (37) vallomását ismertette, amely szerint a szerb erők 1999. március 9-én gránátokkal lőtték, majd - 13 tank kíséretében - benyomultak a falu­ba, kirabolták és felgyújtották a házakat. Másnap a tanú megtalálta egyik rokona és még egy sze­mély holttestét. A támadást március 24-én megis­mételték, ekkor a lakosok elhatározták, hogy Ma­cedóniába menekülnek. Loku vallomása szerint aznap két fivére eltűnt. Milosevic kérdésére, hogy voltak-e a faluban a KFH-nak harcosai, a tanú tagadóan válaszolt. El­utasította a vádlottnak azt a sugalmazását is, hogy rokona, Miljaim Loku, akinek a holttestét március 10-én találták meg, „a FHK 162. kacaniki brigád­ja altörzsének parancsnoka" volt. Ezután következett a korábban a K3-as jelzést viselő, védett tanúnak minősített Ratomir Tanic ki­hallgatása, aki a nyilvánosság jelenlétében, de alak­jának elrejtése mellett kezdte meg vallomását. A ta­núskodás után Tanic elköltözik jelenlegi tartózkodá­si helyéről, a hágai törvényszék pedig további óvin­tézkedéseket foganatosít védelme érdekében. Tanic, aki a Szerbiai Polgári Szövetség és az Új Demokrácia egykori tagjaként mutatkozott be, el­mondta: 1995 és 1998 között részt vett a kosovói albánokkal folytatott „diszkrét politikai párbeszéd­ben”, s erre őt Dusan Mihajlovic, az Új Demokrá­cia elnöke (jelenlegi szerbiai belügyminiszter), va­lamint Slobodan Milosevic és az Állambiztonsági Hivatal hatalmazta fel. Tanúvallomása során Tanic kijelentette: Milosevic 1997-ben azt mondta neki, hogy „a szerb hatalomnak először reális számúra kell csökkentenie a kosovói albánok lélekszámát, az­tán le kell számolnia a terrorizmussal, és csak utá­na jöhetnek a politikai kérdések". Bírói kérdésre Tanic még hozzátette, „nyilván­valóan csak egy módja volt annak, hogy az 1,2 mil­liós létszámú albánság lélekszáma 1 millió alá csök­kenjen, ez pedig az etnikai tisztogatás”. Szintén bí­rói kérdésre válaszolva Tanic azt is elmondta: a fo­gadáson Milosevic munkatársai úgy nyilatkoztak, hogy „az albánokat ki kell költöztetni, mert java ré­szük Albániából költözött Kosovóba Tito idejében". A tanú azt is elmondta: „az állambiztonság, a hadsereg és a hatalom reformszárnyának vezető­sége ellenezte a fegyveres erők önkényes irányítá­sát, és ezért Milosevic a hadsereg vezérkarát és a törvényes szerveket megkerülve bevezette a pa­­rancsnoklási vonal párhuzamos magánrendsze­rét”. Ezt követően, 1998-ban Kosovóban felszapo­rodott a „szükségtelen polgári áldozatok száma", tette hozzá Tanic. Milosevic egy alkalommal a következő szavak­­­kal próbálta meg félbeszakítani Tanic vallomását: „Én ezt a személyt nem ismerem, és hazugságo­kat állít.” Richard May bíró azonban Milosevicet szakította félbe. Május 15. Vallomásának folytatásában Ratomir Tanic - miután a tárgyalást vezető Richard May bíró két íz­ben is hangot adott kétségeinek a tanú szavahihe­tőségét és információinak pontosságát illetően - elfogadta, hogy nyílt bírósági tárgyaláson is felfed­je azoknak a személyeknek a kilétét, akiktől az in­formációit szerezte. Ekkor hangzott el Zoran Mijatovicnak, az Ál­lambiztonsági Hivatal egykori parancsnokának a neve. Tanic főleg vele állt kapcsolatban, valamint Bogdan Tomasnak, a hivatal egyik Kosovóban szolgálatot teljesítő tisztjének neve. A tanú vallomása szerint létezett egy titkos terv a kosovói albán lakosság kiűzésére, amelyet „kol­­lokviálisan” (nem hivatalosan) „Patkó’-nak nevez­tek el. Tanic szerint erre a célra a hadsereg egy ré­gi haditervét újították fel, amelyet eredetileg arra az esetre készítettek el, „ha Jugoszláviát délkeleti irányból érné agresszió, amelyet az albán lakos­ság is támogatna". Tanic szerint volt egy általánosan alkalmazott, ugyanakkor törvénytelen és a szolgálati szabályzat­tal ellenkező forgatókönyv is arra, hogyan számolja­nak le a szerb fegyveres erők a Kosovói Felszaba­dítási Hadsereggel. „Először megengedték, hogy kisebb számú szerb polgári lakos áldozatul essen, és hogy növekedjen az általános feszültség. Ezt kö­vette a megtorlás, többszörös túlerővel, hogy ne csak a terroristákat, hanem a polgári lakosságot is megsemmisítsék” - mondta a tanú az Adem Jashari család elleni akciót hozva fel példaként. Arra a bírói kérdésre, hogy Milosevic hogy re­agált a civil áldozatokról szóló hírekre, Tanic azt vá­laszolta, a Jugoszláv Baloldal egyik fogadásán személyesen hallotta, amint a volt jugoszláv elnök kijelenti: „az albán terrorizmus kollektív támogatást élvez, a polgári áldozatok pedig a fegyveres ös­­­szetűzések sajnálatos velejárói". Tanic szerint Vladimir Stambuk, a szerbiai kor­mány alelnöke 1998 októberében a német és a brit nagykövettel való találkozása során kijelentet­te: „a hivatalos Belgrádnak nincs semmi kifogása egy kis NATO-bombázás ellen”. Vallomása szerint Stambuk később kijelentését négyszemközt a kö­vetkezőképpen magyarázta: „egy kis bombázás nagyszerű alibi lesz az albánok és a szerb ellenzék további kiűzésére, mert a háborúban senki sem­mit nem kérdez". Tanic végül azt is elmesélte, hogy 1999 októ­berében őt és feleségét elrabolták, majd ismeret­len helyen ismeretlen személyek két napig kínoz­ták őket azt követelve: „ismerjék be, hogy a brit hírszerzéssel közösen készítenek elő összeeskü­vést Milosevic ellen”. Később elengedték, majd másfél hónappal ezután külföldre szökött. Tanic a „túlzott erőszak” alkalmazásával vádol­ta Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnököt. Sza­vai szerint a kosovói szerb fegyveres csapatok Milosevictől kapták a parancsokat, és nem saját közvetlen vagy közvetett feletteseiktől, méghozzá a leggyakrabban Nikola Sainovic és Vlajko Sto­­jiljkovic közvetítésével. A per szempontjából legfontosabbnak Tanic­­nak azok a kijelentései tekinthetők, amelyek sze­rint a volt jugoszláv elnök tudott arról, hogy az 1999-es NATO-bombázásokat megelőzően te­herautókkal szállították a megölt albánok teteme­it Szerbiába a nyomok eltüntetése érdekében, va­lamint az, hogy Milosevic előre tudott a Szerbiai Rádió és Televízió Aberdar utcai épületének le­bombázásáról is (amelyben az állami televízió 16 dolgozója vesztette életét), és hogy ő maga utasí­totta el azt a lehetőséget 1998-ban, hogy elektro­nikus úton ellenőrizzék a jugoszláv-albán határ­­szakasz kosovói részét. Tanic szavahihetőségét Milosevic az első pil­lanattól kezdve igyekezett kétségbe vonni, azt ál­lítva: ők ketten hivatalosan sohasem találkoztak, csakis különböző fogadásokon láthatták egymást, amit a tanú nem is cáfolt. Május 16. Slobodan Milosevic folytatta Ratomir Tanic ki­kérdezését, összehasonlítva annak írásos nyilat­kozatát a törvényszék bírái előtt tett szóbeli vallo­másával. Tanic szerint a két vallomás közti különbségek annak tulajdoníthatók, hogy az írá­sos nyilatkozatot angol nyelven adta, amelyben őt úgy tüntették fel, mint „a küldöttség vezetőjét a szerb-albán tárgyalásokon”. Tanicnak azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy ő (Milosevic) 1997-ben olyan kijelentést tett, mely szerint „meg fogja mutatni, hogy a kosovói al­bánok lélekszáma kevesebb, mint egymillió”, a volt elnök úgy nyilatkozott, „abban az időben a bi­zalom és az optimizmus volt jellemző a kosovói ál­lapotokra vonatkozóan, ezért abszurd dolog lett volna, ha ő ilyen értelmű kijelentést tesz”. Milosevic keresztkérdéseinek legnagyobb ré­sze arra vonatkozott, hogy a tanú és a vádlott egy­általán találkoztak-e egymással. A tanú írásos nyi­latkozatában azt állította: legalább hússzor, szóbeli vallomásában viszont azt mondta: 5-7 alkalom­mal. Milosevic viszont kitartóan hangoztatta, egy pártfogadás mintegy ezer vendéggel nem tekint­hető személyes találkozásnak. A bírók több ízben is figyelmeztették mindkét felet, hogy igyekezze­nek elkerülni a veszekedést. Tanic több ízben is ta­nácsot kért a bíróktól, mit csináljon, hogy elkerül­je Milosevic „verbális csapdáit". Május 17. Szabadnap következett a hágai nemzetközi törvényszéken, május 20-a viszont nemzeti ün­nep Hollandiában, így a tárgyalás csak 21-én foly­tatódik, amikor Milosevicnek még másfél óra áll rendelkezésére, hogy keresztkérdéseket tegyen fel Tanicnak. Összeállította: BOZÓKI Antal 18 2002. május 23.

Next