Családi Kör, 2002. április-június (13. évfolyam, 14-26. szám)

2002-05-09 / 19. szám

2002. május 9. Milosevic a hágai bírák előtt (9.) Sorakoznak a kosovói tanúk Rugóvá: „Milosevic tudta, hogy mi történik" Április 29. A hágai nemzetközi törvényszék Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök perében erre a nap­ra nem tűzött ki tanúkihallgatást. Április 30. A törvényszék a királynő ünnepe miatt nem tartott tárgyalást. Május 1. Perparim Jusufi (22) tanú kihallgatásával folytatódott a per. Jusufi, az Obilic községhez tar­tozó Margit település lakója 1999. május 10-én írásos tanúvallomást tett arról, hogy az év márci­us 27-én és 28-án a szerb rendőrség gránátokkal lőtte a falut, s emiatt a lakosság menekülésre kényszerült. Azt állította, hogy három rendőr­egyenruhás férfi március 28-án találkozott egy nőkből és gyerekekből álló csoporttal, akik Pristina felé menekültek, s amelyet ő - a tanú - vezetett, s az egyenruhások automata fegyverrel négy nőt megöltek. Vallomása szerint - amelyet Dirk Ryneveld ügyész összegzett - a rendőrség március 30-án megparancsolta Pristina lakosainak, akik között ott volt a tanú is családjával együtt, hogy indulja­nak el a vasútállomás felé. A menekülőket vonat­tal a macedón határhoz szállították, és arra kényszerítették őket, hogy gyalog menjenek át Macedóniába. Milosevic kérdésére, hogy Margit faluban lá­­tott-e KFH-s katonákat, a tanú nemmel válaszolt. Arra a kérdésre, hogy valahol látott-e KFH-hoz tar­tozó katonákat, Jusufi előbb igennel válaszolt, ám aztán nem tudta megmondani, milyen fegyvereik voltak, majd később azt állította, hogy csak tévé­ben látta őket. A vádlott ezután emlékeztette a tanút, hogy a válságcsoportnak adott nyilatkozatában kijelentet­te: öt ember parancsolta meg neki, hogy hagyja el lakását és a vasútállomás felé távozzon. Milosevic megkérdezte Jusufit, hogy mi az igazság. A tanú azt válaszolta, hogy a rendőrség megkezdte a la­kók kiköltöztetését, de May bíró közvetlen kér­désre, a rendőrök parancsolták-e meg neki, hogy távozzon, azt válaszolta, hogy „nem". Milosevic ezután még a vád két tanúját, a Kosovo Polje-i Agim Kabashi (52) irodalomtudo­mányok doktorát és a Gornji Stanovci (vucitrni köz­ség) Gani Hajredinajt (56) kérdezte ki, akik ko­rábban írásbeli vallomást tettek. Mindkét tanú azt állította, hogy a katonaság és rendőrség családjuk­kal együtt otthonuk elhagyására és Macedóniába, illetve Albániába való távozásra kényszerítette őket, és hogy nem féltek a NATO-bombázástól, mert - mint minden albán - hitték, hogy az „szabadságot hoz" nekik. A tanúk megerősítették, hogy kapcso­latban álltak a KFPI-val és segítették is. Május 2. A per a tanúkhoz intézett keresztkérdésekkel folytatódott. Sukri Gersalija, Sedrije Graf és Isa Raka arról a vucitrni menekültoszlopról tanúsko­dott, amelyet 1999. május 2-án megtámadtak a szerb erők és 104 személyt megöltek. Milosevic azt szuggerálta a tanúknak, hogy a menekültosz­lopban a Kosovói Felszabadítási Hadsereg tagjai is ott voltak, ám ezt a három albán határozottan el­utasította. Sukri Gersalija (49) Donja Sudimlija-i orvos el­utasította Milosevic sugalmazását, hogy a katona­ság és a rendőrség a KFH-t támadta, hangsúlyoz­ván , hogy „nem a KFH-t támadták, hanem precízen a polgári menekültoszlopot célozták", amelyben becslése szerint 40 000 ember volt. Gersalija el­utasította Milosevic azon állítását is, hogy a KFH a polgárokat élő pajzsként használta fel. Sedrije Giaf (38) a Vucitrn községi Donji Svracak faluból írásos vallomásában feltüntette, hogy a rendőrök, akik átkutatták a menetoszlo­pot, megölték apját és megsebesítették fivérét. Giaf elutasította a vádlott állítását, miszerint a kon­vojt a KFH irányította Vucitrn felé, és hogy ennek a katonai alakulatnak a tagjai a menekültekkel együtt indultak el. Május 3. Ibrahim Rugová - akit 2001. márciusban vá­lasztottak Kosovo autonóm tartomány elnökévé - a vád tanújaként kijelentette, hogy a szerbiai kül­döttség az 1999 elején, a Rambouillet-ban meg­tartott béketárgyaláson nem akart megállapodás­ra jutni a kosovói albánokkal. „Az ott töltött három hét alatt semmilyen erre utaló készséget sem lát­tunk bennük” - mondta Rugova vallomástételének kezdetén. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a szerbiai küldöttség tagjai konzultáltak-e valakivel, vagy ha­­zautaztak-e közben Belgrádba, Rugová így vála­szolt: „Meg kellett kérdezniük Belgrádot” s hozzá­tette: „állandóan kapcsolatban álltak Belgráddal, mert meghatalmazást kellett kérniük”. Szavai szerint a kosovói albánok küldöttsége úgy állt hozzá a tárgyalásokhoz, hogy azokon megoldásnak kell születnie, mert akkor már na­gyon elmérgesedett a kosovói helyzet. „Két hét elmúltával találkoztunk Madelein Al­bright asszonnyal, hárman az albán és hárman a szerb delegációból. Nyíltan és cseppet sem dip­lomatikusan a tudtunkra adta, hogy ha nem írunk alá semmilyen megállapodást, akkor elszigetel­nek bennünket." A szerb fél képviselőinek azt mondta Albright asszony: „Háti nem fogadjátok el a megállapodást - bombázni fogunk benneteket." És ezzel ért véget a találkozó” - mesélte Rugova. Ibrahim Rugova elmondta még, hogy a kosovói albánok aláírták a megállapodást, a szer­­bek viszont nem. Ő rettegve tért vissza Kosovóba, retteget attól, ami ezek után történhet, de remény­kedett is „abban, hogy a NATO-beavatkozás még­iscsak bekövetkezik”. Beszámolt az általa vezetett mozgalom, a Kosovói Demokratikus Szövetség függetlenségi törekvéseiről, amelyek azt követően erősödtek fel, hogy Milosevic 1989-ben megvonta a tartomány­tól autonóm státusát. E döntés nyomán bontako­zott ki Kosovóban a 90-es évek végére átfogóvá vált szerb elnyomó politika, amelynek során felfüg­gesztették a demokratikus intézmények működé­sét, és szerb rendőri ellenőrzés alá helyezték a tartományt - mondta a kosovói vezető. Rugóvá az­zal vádolta Slobodan Milosevic rendszerét, hogy „erőszakkal és háborúval” tönkre akarta tenni a többségében albánok lakta tartományt. Saját szerepét úgy jellemezte, hogy újra és új­ra megpróbált ellenállni Belgrád erőteljes politikai nyomásának, de végül minden esetben engedni kényszerült. így jött létre például a Milosevictyel 1999. április 1-jén­­ néhány nappal a NATO Jugo­szlávia ellen indított légitámadásának kezdete után - tartott nevezetes találkozója is. Találkozásuk alkalmával tájékoztatta Milose­­vicet arról, hogy a szerb erők erőszakkampányt folytatnak az albán lakossággal szemben, de nem bocsátkozott részletekbe, majd hozzátette, hogy Milosevic követelésére írta alá a találkozóról ki­adott közös nyilatkozatot is. Elmondta, hogy nem önként ment el erre a ta­lálkozóra, hanem rendőrségi nyomásra. Szerb rendőrök hatoltak be 1999. március 31-én pristi­­nai házába s „házi őrizetben” tartották. Az állam­biztonsági szolgálat Joksic nevű tisztségviselője kényszerítette, hogy találkozzon Milosevictyel, s katonai jármű szállította Belgrádba rendőri kíséret­tel . Szintén Joksic nyomására találkozott az év áp­rilis 15-én Milan Milutinovic akkori szerb elnök­kel is, akit figyelmeztetett, hogy az erőszak és a gonosztettek miatt a lakosság települ ki Koso­­vóból. Ezen a találkozón jelen volt Nikola Sainovic, a szövetségi kormány akkori alelnöke is, aki koráb­ban is meglátogatta már Rugovát pristinai otthoná­ban. Sainovictyal kapcsolatban Rugová elmondta, hogy „nálánál senkinek sem volt nagyobb megha­talmazása Kosovóban", s hogy ő volt „a legfelelő­­sebb személy”, de vele „általánosságokról tár­gyalt”. Rugová elmondása szerint nem saját akaratá­ból írta alá az egyezményt Milutinovictyal arról, hogy felújítják a tárgyalásokat a Kosovo „széles körű önkormányzatáról szóló politikai megállapo­dásról". „Nem volt választásom" - mondta. A továbbiakban elmondta, hogy követelte Mi­­lutinovictól, engedjék külföldre távozni Macedóni­án keresztül, mert akkor már mintegy 800 000-en eltávoztak Macedóniába és Albániába, s nem volt lehetőség politikai tevékenységre. Ugyanezt kérte Milosevictől is a május 4-én megtartott találkozón, de ő előbb elutasította kérését, majd meggondol­ta magát, és azt mondta, „távozhatok a családom­mal együtt", mondta Rugova, s hozzátette, hogy 1999. május 5-én utazott el Olaszországba. Milosevic, aki maga látja el védelmét, és vala­mennyi tanúnak keresztkérdéseket tehet fel, elő­ször azt kérdezte Rugovától, nem gondolja-e, hogy a nagyhatalmak eszközként használták fel a kosovói albánokat céljaik elérésére. „A nagyhatal­mak és a nemzetközi közösség azért avatkoztak be, hogy megvédjenek minket, és védelmükbe vegyék az emberi jogokat a Belgrád és az ön ál­tal bevezetett tömeges elnyomással szemben” - válaszolta Rugová. Összeállította: BOZÓKI Antal 16

Next