Családi Kör, 2002. október-december (13. évfolyam, 40-52. szám)

2002-10-24 / 43. szám

Milosevic a hágai bírák előtt (28.) Önkéntesek gyilkoltak Újságírók vallomása - Fenyegetik a tanúkat Október 15. A hágai nemzetközi törvényszék előtt a meg­hosszabbított hétvégét követően, amit a bírói ta­nács az orvosok javaslatára engedélyezett a vád­lott Slobodan Milosevicnak, Dejan Anastasijevic belgrádi újságíró folytatta tanúvallomását.­­A kar­diológusok a nyári részletes egészségügyi vizsgá­lat után Milosevic „munkamegterhelésének csök­kentését" tanácsolták „komoly szívérrendszeri kockázatok miatt". A bírói tanács elfogadta a javas­latot, és úgy döntött, hogy Milosevic számára min­den kétheti tárgyalás után négynapos meghos­­­szabbított hétvégét engedélyez.) Anastasijevic vallomásának folytatásában el­mondta, hogy a Vukovár melletti Ovcara nevű me­zőgazdasági birtokon kivégzett 250 horvát fogoly haláláért minden bizonnyal a Radovan Stojicic Radza (évekkel ezelőtt Belgrádban meggyilkolt) magas rangú szerbiai rendőrtiszt parancsnoksá­ga alatt lévő területi védelem tagjai a felelősek. A tanúnak erről Aleksandar Vasiljevic tábornok, a JNH akkori elhárítási főnöke beszélt, s elmondta neki, hogy a JNH azzal a szándékkal adta át a foglyokat a területi védelmieknek, hogy később bíróság elé kerüljenek, de tulajdonképpen azon­nal kivégezték őket Ovcarán - mondta Anastasi­jevic. A hadifoglyokat Veselin Sljivancanin, a Há­ga által szintén körözött őrnagy adta át. Az újságíró azt is elmondta, hogy a vajdasági Stajicevo és Begejci falvakban táborokat hoztak létre az elfogott horvátok számára, valamint azt is, hogy Brana Crncevic szerb író fegyvereket osztogatott a horvátországi meg a boszniai szer­­beknek, a Foca körüli harcokban pedig részt vet­tek Vuk Draskovic szerbiai szimpatizánsai. Keresztkérdéseiben Milosevic azt állította, hogy a horvát foglyok „helyi viszályban estek el", és a tanúnak „nincs bizonyítéka arra”, hogy Slji­vancanin, az első gépesített dandár akkori pa­rancsnoka „átadta" őket. „Ezt a JNH tagjainak igen részletes elmondá­sa alapján állítom, nevüket írásos nyilatkozatom­ban fel is soroltam” - válaszolta Anastasijevic. A vádlott erre megkérdezte, hogy „mi köze mind­ehhez Szerbiának", mire a tanú azt válaszolta, hogy „a JNH-nak van köze ehhez". Anastasijevic megerősítette írásos nyilatkoza­tának állítását, hogy Aleksandar Vasiljevic tábor­noktól, a JNH akkori elhárítási főnökétől hallotta: a vukovári kórház foglyait a helyi területi védelem­re bízták, amelynek parancsnoka akkor Radovan Stojicic Radza, a későbbi szerbiai belügyminisz­ter-helyettes volt. A vádlott azt próbálta szuggerálni: nem felel meg a valóságnak, hogy Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt vezére 1994-ben azt mondta a ta­núnak: A kilencvenes évek elején Jovica Stanisicnak, az állambiztonsági szolgálat akkori főnökének utasítására önkénteseket toborzott pártjából a horvátországi és a boszniai hadszín­térre. Anastasijevic azonban kitartott vallomása mellett, és megjegyezte, hogy Seselj ezt sosem tagadta. Milosevic tagadta azt az állítást is, hogy a Ju­goszláv Katonaság logisztikai támogatást nyújtott a boszniai Szerb Köztársaság katonaságának az egész boszniai háború idején, de a tanú kitartott vallomása mellett. Csak azt fogadta el, hogy a JK- nak nem volt joga parancsot adni a boszniai szerb katonaságnak. Anastasijevic után a C1220 jelzésű horvátor­szági szerb védett tanú következett, akinek az ar­cát nem mutatták. Ő azt mondta, hogy a JNH és a helyi szerb erők az Ogulin környéki Saborsko fa­lu, majd a Slunj elleni támadásukkal 1991 novem­berében összekötötték a szerb ellenőrzés alatt ál­ló területeket „Knintől Belgrádig". Ő a területi védelem mozgósított tagjaként vett részt a Saborsko elleni támadásban, ez a Plitvice felé ve­zető stratégiai útvonalon volt. A támadásban har­ci gépek, tüzérség és a JNH tankjai is részt vettek. Később hallotta, hogy Saborskóban megöltek húsz-egynéhány horvátot, de ő maga nem látott egy hullát sem. Keresztkérdéseivel Milosevic azt szuggerál­­ta, és a tanú el is fogadta, hogy ez a Plitvicére vezető út megnyitásának legitim katonai hadmű­velete volt, mivel Saborsko horvát hatóságai nem engedték meg a szerbeknek és a JNH egységeinek, hogy ezen az útvonalon utánpót­lást kapjanak, ami miatt bizonyos dolgokban hi­ányt szenvedtek. Október 16. Jovan Dulovic belgrádi újságíró volt a Milosevic-perben a soron következő tanú. A Vre­­me újságíróját identitásvédő intézkedések mel­lett és 0004 fedőnévvel jelentették be, de mie­lőtt megkezdte tanúvallomását, kijelentette, hogy nyíltan és a saját neve alatt akar vallani. Dermot Groom ügyész előzőleg kijelentette, hogy a belgrádi kormánytól azt a hírt kapta, hogy Dulovicot megfenyegették. Dulovic megerősítette, hogy ismert egy sor sze­mélyt, akiket Vukovárban és Kelet-Boszniában látott 1991 nyarán és őszén és 1992-ben, amikor a Po­litika ekspres tudósítójaként járta a terepet. Ezek között említette Vojislav Seseljt, a Szerb Radikális Párt elnökét, egy félkatonai alakulat több tagját, akiket Dulovic Seselj önkénteseinek nevezett, to­vábbá Zeljko Raznatovic Arkant és embereit. A tanú szerint Belgrádban a Raznatovic-per­­ben látott egy okmányt, amely szerint az akkori Szövetségi Belügyi Titkárság hitelt adott Razna­­tovicnak, amiből arra lehetett következtetni, hogy az alkalmazottja volt. Dulovic megemlítette a JNH megvádolt tisztje­it, Veselin Sljivancanint és Miroslav Radicot, továb­bá a szerb állambiztonság magas rangú tisztségvi­selőjét, Momir Gavrilovicot - akit tavaly öltek meg Belgrádban -, illetve Radovan Stojicic Radzát. A tanú látta Gavrilovicot Erdődön 1991-ben, akkor a katonák „Peric ezredesnek" szólították. Említette a Vojin és Dusan Vuckovic fivéreket, akik a Sárga Da­razsak félkatonai egység tagjai voltak. Vojin volt a parancsnok, tőle magától hallotta, hogy a rendőr­ségen dolgozik mint a küzdősportok oktatója. A tanú szerint szerb önkéntesek mesélték ne­ki 1991 november végén Vukováron, hogy az Ovcara birtokon egész előző éjjel folyt a vukovári kórházból elszállított foglyok kivégzése. Ez no­vember 21-én volt, egy nappal azután, hogy látta a JNH katonáit és a félkatonai egységeket, amint kikísérik a kórházból és katonai teherautókon el­szállítják az embereket. Jelen volt az őrnagyi rangban levő Veselin Sljivancanin parancsnok is, akit a hágai törvényszék később az ovcarai vé­rengzésért felelőssé tett. Dulovic elmesélte továbbá, hogy november 12-én, a történtek előtt Vojislav Seselj megláto­gatta a Nova utcában berendezett törzskart. Ott Sljivancaninnal, Radictyal, Vujanovictyal és más tisztekkel tanácskozott, és a tanú a csak behaj­tott ajtón keresztül hallotta, mit mond Seselj, ezért fel is jegyezte. „Azt mondta: mindannyian egy hadsereg va­gyunk. A háború nagy vizsga a szerbek számára. Aki leteszi a vizsgát, győzni fog. A katonaszöke­vényeket meg kell büntetni. Egy usztasa sem jut­hat ki élve Vukovárról. Elfogadtuk a szövetségi hadsereg koncepcióját, hogy ne kerüljön sor ide­gen csapatok beavatkozására... A hadsereg megmutatta, hogy meg tudja tisztítani saját sora­it. Közös parancsnokságunk van olyan szakér­tőkből, akik értik a dolgukat" - idézte Dulovic Seselj szavait. Az ügyészség bizonyítékként bemutatta a táv­iratot, amelyben 1991 október végén Milan Eremija, a J­H magas rangú tisztje azt kérte Tomislav Simovic tábornoktól, Szerbia akkori véd­erőminiszterétől, hogy kezdje meg a „csetnikek”, a Dusan Sani félkatonai alakulat és Zeljko Raznatovic Arkán embereinek a lefegyverzését, és figyelmez­tetett, hogy ezek a harctéren rabolnak, bántalmaz­zák és gyilkolják a horvát polgári személyeket. Der­mot Groom ügyész kérdésére válaszolva Dulovic, aki ezt az okmányt később megszerezte, azt vála­szolta, hogy a félkatonai egységeket sohasem fegyverezték le. A tanú megerősítette, hogy később tanúként vallott a vukovári vérengzésről a jugoszláv kato­nai hatóságok előtt is, de annak alapján, hogy a tetteseket „ismeretlenként” vezették, azt a követ­keztetést vonta le, hogy „az állam nem akarja megnevezni, tehát fedezi őket”. Október 17. A törvényszék döntése következtében a Slo­bodan Milosevic elleni perben a vád tanúja, Jovan Dulovic zárt ajtók mögött folytatta tanúskodását. A bírói tanács úgy döntött, hogy „a körülmények megváltozása miatt” a tanút a nyilvánosság kizárá­sával hallgatja meg. Dulovic most a kelet-boszni­ai tapasztalatairól számolt be. Október 18. Befejezte tanúskodását Jovan Dulovic, a Kre­­me hetilap újságírója. A folytatásban ugyancsak egy védett tanú, a C1141 tett vallomást. A Hrvatska Dubica-i illetősé­gű szerb polgár arról számolt be, hogy 1991 októ­berében a horvátországi Szerb Krajina rendőrsége begyűjtötte 53 falubelijét. Tetemeiket később egy tömegsírban találták meg a szomszédos faluban. Az áldozatok többsége horvát volt, de volt köztük két szerb is. Az ügyész kérdésére, hogy szerb lé­tére miért üldözték a Szerb Krajina rendőrei, a ta­nú azt válaszolta: azért, mert elvetette azt a felaján­lást, hogy ő legyen a Szerb Demokrata Párt helyi elnöke, s mert ellenezte a rablást és az emberek elüldözését. Összeállította: BOZÓKI Antal 2002. október 24. 18

Next