Családi Kör, 2009. január-március (20. évfolyam, 1-13. szám)

2009-03-12 / 11. szám

HAMAD ÁSZIM TOVLJANIC TEODÓRA KÁTITY SZTEFÁNIA ROGINER OSZKÁR, FRANYÓ ZSUZSA ÉS A DÍJAZOTT, HARMADIK OSZTÁLYOS SÖRÖS ANDOR Az első pofon Az elnök:­­ Kedves gyerekek, szülők, taní­tók...! Nagy öröm az számunkra, hogy a meghir­­ detett Petőfi versmondó versenyre ennyien el­ jöttek. Szép, hogy ilyen sok kisdiák jelentkezett elszavalni annak a magyar költőnek, Petőfi Sán­dornak a sok-sok gyönyörű verse közül egyet­­egyet, akinek a nevét művelődési egyesületünk is büszkén viseli. Ilyenkor márciusban, amikor az 1848-as magyar forradalom évfordulójára különböző ünnepségeken emlékezünk, a rész­vétellel ezen a versenyen ti, gyerekek és Önök, kedves szülők és pedagógusok, akik tanították, biztatták a kis versmondókat, hogy itt fellépje­nek, történelmünk és irodalmunk egyik legje­lesebbjének a verseit szavalják, megerősítettek bennünket abban a hitben is, hogy művelődési egyesületünk, az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület nemcsak egy újonnan ki­tatarozott épület a városban, hanem vágyunk szerint az újvidéki és környékbeli magyarok egyik szellemi központjaként is fejlődhet, kibon­takozhat. Hisszük, hogy ez a mai nap is egy lé­pés ahhoz, hogy ez így legyen... A fentiek csak a képzelet szüleménye. Az el­nököt nem is láttuk. A zsűri elnöke:­­ Kedves gyerekek! Ugye mi­lyen sok verset írt a nagy magyar költő, Pető­fi Sándor? És ti ezek közül milyen sokat megta­nultatok, elszavaltatok. Tudom, hogy nem volt könnyű ennyi ember elé kiállni, de nagyon bát­rak voltatok. Jövőre majd hangosabban mond­játok, ugye? De a mai szavalatokért is mind­­annyiótokat dicséretben részesítünk, mindenki kap a részvételért egy dicsérő oklevelet. Díjból sajnos kevesebb van, azt most azok kapják, akik ma a legszebben szavaltak. De mindannyian tanuljatok továbbra is, és mondjatok szebbnél szebb verseket. Nagyon kí­váncsiak vagyunk, hogy jövőre, amikor már má­sodik meg harmadik osztályosok lesztek, ho­gyan szavaltok majd. Mert akkor is eljöttek, ugye? Kedves tanító nénik, kedves pedagógusok! Nem lehetett könnyű ennyi gyereket felkészíte­ni a szavalóversenyre, de mégis milyen jó tudni, hogy ily módon is igyekeznek ezekkel a kicsikkel megszerettetni az irodalmat, ápolni anyanyel­vünket és nem utolsósorban: erősíteni az önbi­zalmukat. Hiszen legtöbbjüknél bátorság kellett ahhoz, hogy közönség előtt versenyre keljenek. Persze akad a versmondásnál csiszolnivaló bő­ven, ebben tanácsainkkal, amikor majd a követ­kező versenyre készülnek, szívesen segíthetünk mi is... Mindenesetre gratulálunk a pedagógu­soknak, elsősorban azoknak, akiknek tanítvá­nyai ma díjat kaptak és azoknak is, akik ezúttal is bizonyították, hogy a tanterven túl is céljuk a gyerekek fejlődése. A fentiek is a képzelet szüleménye, mert a zsűri elnöke egészen mást mondott. A valóság sokkal ridegebb volt. És az is lehet, hogy peda­gógiailag káros. Mert az, hogy egy MME-nek a vezetőségé­ből senki sem érzi a jelentőségét annak, hogy a saját, elvárhatóan egyik jövőépítő rendezvé­nyén (vagy nem ilyen szándékkal hívják oda a gyerekeket?) jómaga is megjelenjen, és leg­alább üdvözölje a jelen levő kicsiket-nagyo­­kat, gyerekszoba hiánya is lehet. S ezt amúgy is csak a felnőttek konstatálták. Az viszont már sokkal fájdalmasabb hiba, ha a rendezvény be­fejeztével a „főszereplők", a gyerekek legtöbbje csalódottan, elbizonytalanodva, durcásan, sír­va megy el. Lehet, hogy a tanítók közül is so­kan így éreztek, csak ők már leplezni tudják érzelmeiket. Pedig a verseny után a zsűri elnökétől hallott nyers ledorongolás helyett csak a jó, a simoga­tó szó, a biztatás hiányzott szombaton, amikor az újvidéki Petőfi Sándor MME-ben az általuk immár másodízben meghirdetett és megtar­tott versmondó verseny lezajlott. Mi most csak az első és második osztályos tanulók megmé­rettetéséről szólunk, reméljük, a nagyobb diá­kok már másként élik meg a versenyhangulatot, vagy ők remélhetőleg több pedagógiai érzék­kel megáldott zsűri előtt szavaltak. Nagy kár, hogy a legkisebbek nagy csoport­ját ezúttal lélektelenül megfosztották a sikerél­ménytől. Fellépő gyereknek, felkészítő tanító­nak nem a buzdítás volt a jutalma. Az ismert magyar agykutató, Hámori József akadémikus mesélte, hogy valamilyen diákcsí­nyért tanára azzal büntette, hogy tanév végéig minden hétre egy-egy verset kellett megtanul­nia és elmondania. A büntetéskiróvó rendsze­resen felmondatta vele a verset és­ megdi­csérte. Hámori professzor szerint a folyamatos verstanulás annyira kicsiszolta az emlékezőké­pességét, hogy a továbbiakban a tanulással, a memorizálással sohasem volt gondja. Ha jól belegondolunk, mennyivel egysze­rűbben büntethetett volna a tanár, akár leke­verhetett volna a diákcsínyért egy pofont is. (Mert akkoriban ez még a szó szoros értelmé­ben is megengedett volt.) De nem ezt tette. Emberi magatartása és szakmai tudása szerint a tanítványának segített. Hámori József attól kezdve nagyon szereti, ismeri, szükség szerint idézi is a magyar- és a világirodalom számtalan versét. HABRAM Mária Pascal Bombay Kft. Újvidék Temerini u. 95. Tel.: 021/633-7059 Fax:021/442-864 Galvanizált trapézlemez különböző színben, méretben. Tető, garázs, csarnok és kerítés. 2009. március 12. Stöf! 23

Next