Családi Kör, 2009. január-március (20. évfolyam, 1-13. szám)
2009-03-12 / 11. szám
HAMAD ÁSZIM TOVLJANIC TEODÓRA KÁTITY SZTEFÁNIA ROGINER OSZKÁR, FRANYÓ ZSUZSA ÉS A DÍJAZOTT, HARMADIK OSZTÁLYOS SÖRÖS ANDOR Az első pofon Az elnök: Kedves gyerekek, szülők, tanítók...! Nagy öröm az számunkra, hogy a meghir detett Petőfi versmondó versenyre ennyien el jöttek. Szép, hogy ilyen sok kisdiák jelentkezett elszavalni annak a magyar költőnek, Petőfi Sándornak a sok-sok gyönyörű verse közül egyetegyet, akinek a nevét művelődési egyesületünk is büszkén viseli. Ilyenkor márciusban, amikor az 1848-as magyar forradalom évfordulójára különböző ünnepségeken emlékezünk, a részvétellel ezen a versenyen ti, gyerekek és Önök, kedves szülők és pedagógusok, akik tanították, biztatták a kis versmondókat, hogy itt fellépjenek, történelmünk és irodalmunk egyik legjelesebbjének a verseit szavalják, megerősítettek bennünket abban a hitben is, hogy művelődési egyesületünk, az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület nemcsak egy újonnan kitatarozott épület a városban, hanem vágyunk szerint az újvidéki és környékbeli magyarok egyik szellemi központjaként is fejlődhet, kibontakozhat. Hisszük, hogy ez a mai nap is egy lépés ahhoz, hogy ez így legyen... A fentiek csak a képzelet szüleménye. Az elnököt nem is láttuk. A zsűri elnöke: Kedves gyerekek! Ugye milyen sok verset írt a nagy magyar költő, Petőfi Sándor? És ti ezek közül milyen sokat megtanultatok, elszavaltatok. Tudom, hogy nem volt könnyű ennyi ember elé kiállni, de nagyon bátrak voltatok. Jövőre majd hangosabban mondjátok, ugye? De a mai szavalatokért is mindannyiótokat dicséretben részesítünk, mindenki kap a részvételért egy dicsérő oklevelet. Díjból sajnos kevesebb van, azt most azok kapják, akik ma a legszebben szavaltak. De mindannyian tanuljatok továbbra is, és mondjatok szebbnél szebb verseket. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy jövőre, amikor már második meg harmadik osztályosok lesztek, hogyan szavaltok majd. Mert akkor is eljöttek, ugye? Kedves tanító nénik, kedves pedagógusok! Nem lehetett könnyű ennyi gyereket felkészíteni a szavalóversenyre, de mégis milyen jó tudni, hogy ily módon is igyekeznek ezekkel a kicsikkel megszerettetni az irodalmat, ápolni anyanyelvünket és nem utolsósorban: erősíteni az önbizalmukat. Hiszen legtöbbjüknél bátorság kellett ahhoz, hogy közönség előtt versenyre keljenek. Persze akad a versmondásnál csiszolnivaló bőven, ebben tanácsainkkal, amikor majd a következő versenyre készülnek, szívesen segíthetünk mi is... Mindenesetre gratulálunk a pedagógusoknak, elsősorban azoknak, akiknek tanítványai ma díjat kaptak és azoknak is, akik ezúttal is bizonyították, hogy a tanterven túl is céljuk a gyerekek fejlődése. A fentiek is a képzelet szüleménye, mert a zsűri elnöke egészen mást mondott. A valóság sokkal ridegebb volt. És az is lehet, hogy pedagógiailag káros. Mert az, hogy egy MME-nek a vezetőségéből senki sem érzi a jelentőségét annak, hogy a saját, elvárhatóan egyik jövőépítő rendezvényén (vagy nem ilyen szándékkal hívják oda a gyerekeket?) jómaga is megjelenjen, és legalább üdvözölje a jelen levő kicsiket-nagyokat, gyerekszoba hiánya is lehet. S ezt amúgy is csak a felnőttek konstatálták. Az viszont már sokkal fájdalmasabb hiba, ha a rendezvény befejeztével a „főszereplők", a gyerekek legtöbbje csalódottan, elbizonytalanodva, durcásan, sírva megy el. Lehet, hogy a tanítók közül is sokan így éreztek, csak ők már leplezni tudják érzelmeiket. Pedig a verseny után a zsűri elnökétől hallott nyers ledorongolás helyett csak a jó, a simogató szó, a biztatás hiányzott szombaton, amikor az újvidéki Petőfi Sándor MME-ben az általuk immár másodízben meghirdetett és megtartott versmondó verseny lezajlott. Mi most csak az első és második osztályos tanulók megmérettetéséről szólunk, reméljük, a nagyobb diákok már másként élik meg a versenyhangulatot, vagy ők remélhetőleg több pedagógiai érzékkel megáldott zsűri előtt szavaltak. Nagy kár, hogy a legkisebbek nagy csoportját ezúttal lélektelenül megfosztották a sikerélménytől. Fellépő gyereknek, felkészítő tanítónak nem a buzdítás volt a jutalma. Az ismert magyar agykutató, Hámori József akadémikus mesélte, hogy valamilyen diákcsínyért tanára azzal büntette, hogy tanév végéig minden hétre egy-egy verset kellett megtanulnia és elmondania. A büntetéskiróvó rendszeresen felmondatta vele a verset és megdicsérte. Hámori professzor szerint a folyamatos verstanulás annyira kicsiszolta az emlékezőképességét, hogy a továbbiakban a tanulással, a memorizálással sohasem volt gondja. Ha jól belegondolunk, mennyivel egyszerűbben büntethetett volna a tanár, akár lekeverhetett volna a diákcsínyért egy pofont is. (Mert akkoriban ez még a szó szoros értelmében is megengedett volt.) De nem ezt tette. Emberi magatartása és szakmai tudása szerint a tanítványának segített. Hámori József attól kezdve nagyon szereti, ismeri, szükség szerint idézi is a magyar- és a világirodalom számtalan versét. HABRAM Mária Pascal Bombay Kft. Újvidék Temerini u. 95. Tel.: 021/633-7059 Fax:021/442-864 Galvanizált trapézlemez különböző színben, méretben. Tető, garázs, csarnok és kerítés. 2009. március 12. Stöf! 23