Családi Kör, 2013. január-március (24. évfolyam, 1-13. szám)

2013-01-24 / 4. szám

Hír­mozaik Szabadkán nagy felháborodást váltott ki a hetekig hírzárlat alatt tar­tott verekedés, amely során egy piros dugóból kiugrott 25 év körüli fia­talok agyba-főve vertek három 15 éves gyereket a közkórház előtti busz­megállóban. Mivel az egyik áldozatnak sikerült mobiltelefonján rögzíteni az autó rendszámát, a rendőrség hamar megtalálta a tetteseket. Kétnapi benntartásuk után azonban szabadon engedték őket. Közleményt sem a rendőrség, sem a közkórház nem juttatott el a sajtónak, pedig ez utób­bi, nem hivatalos értesülés szerint, érintett is az ügyben, mert az egyik támadó a közkórház dolgozója. Az első hivatalos tájékoztatót Modest Dulic polgármester adta ki, aki a hatósággal folytatott tárgyalást követő­en megígérte, hogy az elkövetők elnyerik méltó büntetésüket. Sem a tá­madók, sem az áldozatok nem voltak magyar nemzetiségűek. * A szabadkai önkormányzat megszigorítja az éjjel zenét szolgáltató vendéglők, kávézók nyitvatartási idejének ellenőrzését. Az utóbbi idő­ben nagyon sok panasz érkezett az ezek környezetében élő polgárok ré­széről, akik eddig hiába tettek feljelentést. A polgármesteri hivatalból érkezett tájékoztató szerint nem fogják tolerálni a törvényszegés és erő­szak elhatalmasodását. * Szabadkán átdolgozásra került a belváros általános rendezésének az a tervezete, amely mintegy 1600 földszintes polgári ház lebontását irányoz­ta elő. A polgárok felháborodásának eredményeként került felülbírálatra. Az újabb rendezési javaslat, amely már nem irányoz elő bontást a Kér, a Gat, a Bajnat, Újfalu és Sétaerdei helyi közösségek területén, hamarosan közvitára kerül. E javaslat a Kiserdőtől a Prozivka lakótelep végéig, illetve a vasútállomástól a Gaj utcáig terjedő városrészt öleli fel. * Elégedetlenek a gazdák a szabadkai önkormányzat mezőgazdasági szolgálatának munkájával. Megengedhetetlennek tartják, hogy a bérbe adott földekből származó több mint 100 millió dináros céleszköz tavaly kihasználatlan maradt. Azt is kifogásolják, hogy nem elég áttekinthetők a több mint 16 ezer hektár állami földterület használatára és rendezésé­re vonatkozó hatályos rendelkezések. * Szabadkán is felütötte fejét a szezonális influenza. Eddig ugyan még csak néhány esetet regisztráltak, de a tanítás megkezdésével minden bi­zonnyal nő a megbetegedések száma. A szakemberek szerint még most sem­ késő felvenni a védőoltást. Az oltóanyag kis mennyiségben tartal­mazza a most megjelent H3­N2 típusú vírust. * Szabadkán a jótékonysági polgármesteri estet az idén február 10-én tartják meg a Városházán. Az estre mintegy kétszáz vendéget várnak. A részvételi díj személyenként 6000 dinár. A humanitárius est bevételéből támogatják az autistákat felkaroló városi egyesületet, valamint a hallás­­sérültek iskoláját, a terápiás lovaglás programjának fejlesztését. A szabadkai Gerontológiai Központ az idén tovább bővíti a geron­tológiai klubok hálózatát. Még az idén megnyílik a palicsi, a nagyfényi és a tavankúti idősek napközije. Az önkormányzat az idei költségveté­si eszközök terhére biztosítja a helyiséget. Az elmúlt három évben tíz klub nyílt meg a városi, illetve peremvárosi és környékbeli települése­ken, amelyeknek mintegy kétezer nyugdíjas tagja van. * A szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület székházában ja­nuár 27-én (vasárnap) 17 órai kezdettel a Vendégem rendezvénysorozat keretében a Lackó házaspárral beszélget Miklenovics Aranka. Szó lesz táncról, életről, hagyománytiszteletről és mindarról, amit e három gyer­meket felnevelő házaspár tett és tesz a délvidéki magyar kultúra terüle­tén. A műsorban közreműködik a Juhász zenekar, Rumenyákovity Karlo és Szulovszki Szilvia, valamint Kapornyai Lívia versmondó. A belépés díj­talan, de önkéntes adományokat a székház fenntartására elfogadnak. * A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban ma január 24- én délután hat órakor az Oláh Sándor Körgalériában nyílik meg Szabó Barna Éva­­ Everke iparművész kiállítása. Január 26-án, szombaton este héttől kezdődik a vőfélybál a Csantavéri Ifik zenekar közreműködésével. Az állandó programok közül minden kedden és csütörtökön délután öt­től este hétig játszóházi foglalkozásokra várják a 3-7 éves gyerekeket. A babafoglalkozásokat minden pénteken tíz órától tartják. * A Szabadkához tartozó Kelebián holnap január 25-én a kelebiai he­lyi közösség nagytermében a plébánia és a helyi közösség szervezésé­ben Sinka Ferenc és Óvári Zsolt borászok és pálinkatermelők, szakértők előadást tartanak a pálinkafőzés szabályairól, titkairól, rejtelmeiről. Az előadásra minden érdeklődőt szívesen várnak. * A szabadkai Népszínházban január 25-én A csúnya című darabot játsszák. Január 26-án a Tapasztalt aszony van műsoron. Január 28-án a Mágnás Miska, 29-én a Virrasztók című darabokra lehet jegyet váltani. Az előadások este fél nyolckor kezdődnek a Jadran színpadon. A Kosztolányi Dezső Színházban január 24-én a Vojáger című darabot adják. Január 29-én a Dogs and Drugs, másnap Az eredeti Hamlet című darabot tűzik műsorra. Az előadások este fél nyolckor kezdődnek. * A szabadkai Liska Sándor Art moziban január 24-étől 27-éig Az Argo­­akció, amerikai thrillert vetítik délután hattól és este nyolctól. * A Smile szabadkai Nagycsaládos Egyesület rajzpályázatot hirdet­ték­ élményeim témában. A rajzpályázaton részt vehet minden 4 és 14 év kö­zötti gyermek, három kategóriában: óvodások, 1-4. osztályosok, 5-8. osztályosok. Kategóriánként a legjobb három rajzot díjazzák. A munkák beérkezésének határideje február 15-e. Cím: 24000 Szabadka, Makszim Gorkij u. 47., Udruzenje Velikih Porodica Subotice - Smile. E-mail: ncse. smile@gmail.com * A bácskossuthfalvi 9+1 nemzetközi művésztelep fennállásának 35 éve tiszteletére jubiláris festménykiállítást rendez Topolyán. Az ünnepi bemutató február 1 -jén, pénteken lesz 18 órai kezdettel a topolyai városi galériában. Az alkalmi tárlat festményeit Zsáki István topolyai festőmű­vész, a 9+1 alapító tagja válogatta az ezernél is több, három és fél évtize­des gazdag gyűjteményből. A kiállítást Fazekas Róbert, a topolyai közsé­gi önkormányzat közgyűlésének elnöke nyitja meg. * Szeretettel várnak minden érdeklődőt a Mezőgazdasági Termelők Egyesülete, a Totpal T & R és a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány ál­tal szervezett szakelőadásokra Bácskossuthfalván. A legközelebbi ös­­­szejövetel január 25-én 16 órakor lesz a Juhász bálteremben. A témák: Bunford Olivér: Az állattenyésztés és növénytermesztés egymásra épü­lése napjainkban; és Lálity Zsolt:Talajkondíció-javító növények ismerte­tése (zöldtrágyázás). * Az artNova Művészetkedvelők Egyesülete (Bácskossuthfalva) Video­­klip-pályázatot hirdet zenekarok, zenészek, előadók részére azzal a céllal, hogy elősegítsék az alkotók közötti együttműködést, valamint a zenei tehetségek felkutatását és támogatását. Pályázati feltételek: Nincs terü­leti, nemzetiségi, illetve stílusbeli megkötés; csak saját alkotással lehet pályázni; a pályázat benyújtásához nevezési díj nem szükséges; a szám Névnaptár Ma, január negyedik csütörtökén Pár napja van. A latin Paulus rövidülése. Jelentése: kicsi, kis termetű férfi. Péntek, január 26., Vanda napja. A lengyel eredetű név jelenté­se: vend nő. Szombatjanuár 27., Angelika napja. A késői latin angelicus mel­léknév nőnemű alakjából. Jelentése: angyali, angyalhoz hasonló. Vasárnap, január 28., Károly napja. Két név egybeesése. Az egyik a régi magyar Káruly személynév jelentése: karvaly, turul. A másik a latin Carolus rövidülése. Ez a germán Kari névből szárma­zik. Jelentése: legény, fiú. Hétfő, január 29., Adél napja. A francia Adele átvétele. Kedd, január 30., Martina napja. A latin Martinus (Márton) férfi­név női párja. Jelentése: Mars istenhez hasonló, merész, bátor. Szerda január 31., Marcella napja. A latin Marcellus (Marcell) férfinév női párja. 6 KÉfo 2013. január 24. *

Next