Családi Kör, 2014. július-szeptember (25. évfolyam, 27-39. szám)
2014-09-04 / 36. szám
CSALÁDI CSALI A Furcsa halak Fára kúszó gébek, repülő heringek, elektromos angolnák, mászkáló harcsák halakról úgy tudjuk, hogy a vízben élnek, kopoltyúval lélegeznek, s ikrát rakva szaporodnak. De nem mindegyik halra illik ez a jellemzés, léteznek közöttük furcsa kivételek, a repülő halak például időnként teljesen kiemelkednek a vízből, hogy aztán oda visszapottyanjanak, a repülő heringek szél ellenében akár 120-200 méteren át is képesek a levegőben maradni. A szélhajtó küsz ugyancsak tud repülni. A kelet-ázsiai paradicsomhalak a vízből kiugorva, a szájukból kifecskendezett vízsugárral kapják el az arra szálló rovarokat. A pillangóhalak a víz felszínén siklanak egy darabig, ha pedig idegesek, kiugranak a vízből. A baltahalak veszély esetén egy rövid ideig tartó repüléssel elhagyják a vizet. A fecskehal széles úszóinak segítségével a víz felszínére emelkedve néha gyorsabban halad a víztükör fölött, mint a vízisikló. Azt is megfigyelték, hogy sötétben kikerüli a hajókat. Veszélyhelyzetben a vízből 4-5 méter magasra kiemelkedve menekül. Szeles időben inkább repül, mint szélcsendben. Vannak halak, amelyek a vízen kívül is jól érzik magukat, képesek száraz parton menni, sőt fára, falra mászni. A mocsarakban, folyókban élő harcsafélék közül, az egyik fajtájukhoz tartozók, vizet keresve, szívesen kelnek útra a parton. Még furcsább halfélék az Afrika, Ausztrália partjai mentén élő kúszógébek. A sügéralakúak egyik alrendjébe tartozó gébek általában 10 cm-re nőnek meg, de van köztük olyan is, amelyik 13 mm nagyságú. Színre változatosak, a kaliforniai gébek rózsaszínűek, az európaiak átlátszók, a karibi gébek testén pedig egy élénk kék csík fut végig, de a leggyakoribb a fekete géb. Ugyancsak a gébek családjába tartoznak a trópusi mocsarakban élő szemforgató halak, melyek idejük nagy részét a nedves iszapon töltik. E kisméretű halacskák erős mellúszóik segítségével haladnak előre, kimásznak a partra, és a homokos fövenyen fürgén szaladgálnak, sőt felugrálnak a fákra is. Erősen kidülledt szemeikkel minden irányba körülnézhetnek, ezért kapták a szemforgató nevet. A vándorló, csupasz testű angolnák - ellentétben a lazacokkal - elhagyják a folyót, és a tengerbe vonulnak. Vándorlásuk során képesek megküzdeni olyan akadályokkal, mint egy emeletes ház, vagy magas templom, de felmásznak a nedves sziklákra, s megtalálhatók ereszcsatornák vizében is. A kelet-indiai partokban élő kúszóhalak még a pálmafákra is fel tudnak kapaszkodni. De a halak alakjával kapcsolatban bennünk kialakult kép sem állja meg mindig a helyét. Tény, hogy a legtöbb ideális alakú, áramvonalasan orsó formájú, az édesvízi halak többnyire torpedó vagy orsó alakúak, a csendes vízben élők megnyúltak, a vízfenéki iszapban élők gyenge úszók és laposak. Furcsa kinézetűek a csikóhalak, a cafrang- és tűhalak, a sün-, a morgó- és a holdhalak, a gömbformájúak, a bőrönd alakúak, a sárkány- vagy a fátyolos harcos halak. A hosszuk is meglehetősen változatos: míg a bálnák 30 méteresre is megnőnek, a nagy, fehér cápák 15 méteresek, a citrompontyok alig hosszabbak 2 cm-nél, de a gébek között még ennél is kisebbek akadnak. Ami pedig a színűket illeti, a színskála valamennyi színében tündökölnek: az egyszínűtől a sokszínűig, a feketétől a liláig, a kéktől a pirosig, a sárgától a zöldig, a szürkétől a barnáig s a semleges, színtelen, átlátszóig minden színben feltűnnek. Vannak szépséges színben pompázók és szerény színűek, és olyanok is (például az üvegangolnák), melyek teljesen átlátszóak. E kavalkádban külön színfoltot jelentenek a világító halak, például a világító szardíniák, melyek az oldalukon lévő szervükkel világítanak, vagy a világító szervekkel rendelkező bárdhalak. PILLANGÓHAL FECSKEHAL ÁTLÁTSZÓ ANGOLNA 50 mSr 2014. szeptember 4. (-)