Családi Kör, 2015. január-március (26. évfolyam, 1-13. szám)
2015-01-15 / 3. szám
ez évi első számában gondosan leltároz a naplójegyzetek problémavilágában. Rémeket látok? Gorbacsov: háború fenyegeti Európát. Már huzamosabb ideje ilyesféle jóslatokról olvasok, és nem csoda, hogy szorongató érzés kerít hatalmába. Ki gondolta volna 1913-ban, hogy rövidesen kitör az I. világháború? A történészek szerint a felek igazából nem készültek fel a háborúra. Az utólagos magyarázatok szerint elkerülhetetlen volt. Az utóbbi vészjósló lehelet talán Ukrajna irányából érkezett, noha nem vagyok benne egészen biztos. Csak azt tudom, hogy valami megbillent a világban és bennünk. Bennem is. Egyre tanácstalanabb vagyok. A dzsihádisták csak a napokban 2000 embert öltek meg. Néma csend volt. Aztán mintha bomba robbant volna, amikor a Charlie Hebdo párizsi szatirikus lap ellen elkövették a merényletet. A tragédia 17 halálos áldozatot követelt, 11 sérültje, 4 súlyos sérültje van. A fekete Citroennel érkező két fegyveres fél 12-kor szállt ki a kocsiból. A szerkesztőség bejáratánál már megöltek egy embert, majd betörtek a szerkesztőségi szobába, ahol Kalasnyikoval tüzet nyitottak az újságírókra, miközben azt kiabálták: Allah Akbar (Allah hatalmas), illetve azt, hogy megbosszulták a Prófétát. Ekkor két rendőr is áldozatul esett. Az iszlám nevében gyilkoló terroristák egy muszlim rendőrt is agyonlőttek. Ahmed Merabet a járdán sebesülten fekve még rákérdezett támadójára:„Meg akarsz ölni?", mire a fegyveres hidegvérrel fejbe lőtte. A francia főváros, Párizs, szigorúan ellenőrzött város lett. A boltokban, a pályaudvarokon katonák, rendőrök. A médiumok székházát, például az AFP hírügynökségét, a Le Monde című napilapot rendőrök őrzik. Az iskolaigazgatók felszólították a diákokat, ne tartózkodjanak az épület előtt, térjenek haza, ne tömörüljenek látható csoportokba a városban a következő órákban. A rendőrség azonosította a támadókat. Meg nem erősített hírek szerint egy észak-franciaországi benzinkútnál látták a szökésben lévő Kouachi fivéreket. Umberto Eco olasz író nyilatkozik:„Az Iszlám Állam új nácizmus, és tudomásul kell vennünk, hogy nyakig benne vagyunk a háborúban." A negyedik világháborúról ír Jean Baudrillard is a Terrorizmus szelleme című 2002-ben megjelent könyvében. Az első két háború hagyományos háború volt; az I. világháború végzett Európa fölényével és a kolonializmussal, a második a nácizmussal. A harmadikat hidegháborúnak nevezik, ez a kommunizmussal számolt le. A negyedik a mondializmus szívében tört ki. Radikális és totális. Aprólékos, szellemes megjegyzések sorát veti papírra. Közben figyelem a reakciókat. Különfélék, ellentétesek. Kemény vádak Európa ellen. Általános felháborodás a terrorizmus ellen. Gomba módra szaporodnak a mélyenszántó elméletek, a médiumok buzgón fogyasztják őket. Apokaliptikus jóslatok! Egyben én is biztos vagyok. Európa, főleg Franciaország, nem lesz többé a tegnapi. Erősödni fog az idegengyűlölet, a tekintélyelvűség, a rendőrségi ellenőrzés. Az átlagpolgár rettegésből elfogadja, sőt el is várja. Marine Le Pen elégedett lehet: az iszlám terroristák golyója a baloldal szívébe talált. Most persze majd fellángol a vita, hogy milyen is az igazi baloldal, ami végső fokon nem sokat számít, mert közben foszladozik, és a végén viszályba fullad. Nem is csoda, hogy Immanul Wallerstein, a neves baloldali filozófus szerint, ha az elkövetkező öt vagy tíz évben nem sikerül felülmúlni a baloldal megosztottságát, akkor aligha hihető, hogy „a világ baloldala megnyerheti a következő húsz vagy negyven év csatáját az ügyben, hogy milyen is legyen az elkövetkező rendszerünk, mihelyt a tőkés rendszer véglegesen összeroppan." Húsz vagy negyven év? Ez is rémképnek tűnik. Hozzáadnám: a szélsőjobb egyre nagyobb teret hódít, a baloldal pedig civakodik. Ugyanaz, másképp Éjfél után kitekintek az ablakon, a sugárúton rendőrautók cirkálnak. Máskor észre sem vettem volna. Téves küzdőtér Az interneten szemügyre vettem Charlie Hebdo karikatúráit. Ha tudnék is rajzolni, soha ilyet nem rajzolnék. Nem az iszlámtól való félelem miatt, hanem azért, mert durvák. Az egyébként baloldali szatirikus újság nem kíméli a katolikus klérust sem, ilyet sem rajzolnék. A pravoszlávokról sem. A nagy kérdés, hogy hol rejtezik a szólásszabadság határa. Naponta tapasztalom a cenzúrát, ezért teljes mértékben a szólásszabadság híve vagyok. De vannak-e határok? Ebben a kérdésben megszívlelendőnek tartom Balázs Gábornak, az Eszmélet munkatársának a cikkét, mely szerint vannak dolgok, amelyekkel mégsem kellene viccelődni. Jól mondja: zsidó viccek szóba jöhetnek, én a legtöbbet éppen zsidó vallású emberektől hallottam, ám a holokauszttal ne viccelődjünk! A magyarokról is lehet éles vicceket mesélni, azonban biztosan felháborodnék, ha valaki az 1944/45-ös vajdasági magyar tömegsírokról készítene karikatúrákat. Balázs leszögezi:„A Charlie Hebdo újságírói rossz ügyért haltak meg. Gyilkosaik még rosszabbért fognak meghalni." Most százezrek tüntetnek a terroristák ellen, ne mondja senki, hogy ideológiai célzattal tüntetnek, szerintem inkább az emberséget, az élethez való jogot védik. Sokat kell szenvedni azért, hogy becsüljük az emberi életet. Azokra a nagy költőkre gondolok, akik a halál óráit örökítették meg, ők bizonyára azt mondanák: gyilkosokkal nincs alku. Másrészt az lenne az egyedüli út, hogy az iszlámon belüli konfliktusokat oldják meg ők maguk. Folytatnám a gondolatsort, de beteszem a tollat, mert tudom, hogy sohasem érnék a végére. Szembenézés Éjszaka újra Babits-versek.„Óh, nem vagyunk mi boldogok, se tiszták, se jók, se bölcsek." VÉGEL László Nem kívánok belefolyni a vitába, vajon a Charlie Hebdo nem ment-e el túlságosan messzire rajzaival, de vonjunk párhuzamot a szerbiai médiában megjelenő kritika és a Charlie karikatúrái között. A Cenzolovka nevű internetes médium elemzést végzett a tavalyi év nyomtatott lapmegjelenéseiből, az eredmény pedig a következő: Szerbia kormányfője 877 alkalommal szerepelt a honi napilapok címoldalain, ebbe pedig a nagy példányszámú komoly lapok és a bulvármédia is beletartozik. Ebből a 877 alkalomból a kormányfőt mindössze hatszor említették kritikus hangvételben. Ha valamit érdemes lenne levonnia az államvezetésnek a franciaországi történésekből, akkor mindenképpen azt, hogy ki kell állni a sajtó függetlenségéért és szabadságáért, és nem csak szóban, illetve nem csak akkor, ha például már egy lépcsőházban kivégzik Slavko Guruviját. Restart Két héttel ezelőtt ugyanezen a helyen már írtam Tomislav Nikolic államfő Kosovo-reneszánszáról, aki a német nagykövetnek megüzente, hogy „Szerbia polgárai inkább élnének szegénységben, mint hogy valaki a nevükben elismerje Kosovo függetlenségét." A jelek szerint az államfő minden eszközt megragad, hogy a(z) (egykori) déli szerb tartomány ügyét visszahozza a napi politikába. Közölte ugyanis, hogy hamarosan egy Kosovóra vonatkozó rendezési javaslatot készít majd elő, amit Vucic kormányfővel is egyeztetni fog. Ami az államfői kabinetből kiszivárgott, az valami olyasmi, miszerint a rendezési tervet még azelőtt elkészítik, mielőtt Brüsszel kitűzné a következő tárgyalás időpontját, amelynek napirendjén a Belgrád és Pristina közötti viszonyok normalizálása szerepel. Állítólag Nikolic javaslata specifikus lesz, nem tükrözi majd egy az egyben a világban alkalmazott más megoldásokat, de felhasználja majd a dél-tiroli és a boszniai szerb példa egyes elemeit. Az államfő szerint Szerbiának meg kell húznia egy piros vonalat, és előállni utolsó ajánlatával, amelyből nem enged, ugyanis„reális annak lehetősége, hogy Brüsszel megköveteli Szerbiától Kosovo függetlenségének elismerését még az uniós taggá válás előtt". Az egész történetből egy dolog világlik ki egyértelműen: Nikolic feleslegesen kelti a feszültséget, és aki kicsit is követi a Kosovóval kapcsolatos történéseket, az jogosan teszi fel a kérdést: miről beszél az államfő? Szerbia 15 éve kivonult Kosovóról, azóta ott semmilyen hatalma nincs. Ráadásul aláírták Brüsszelben a történelminek nevezett rendezési javaslatot Szerbia és Kosovo képviselői, amely tartalmazza a végrehajtandó megoldásokat. Ezt mindkét fél elfogadta. Ennek ismeretében egyáltalán nem világos, miféle ajánlatról meg rendezési javaslatról beszél Nikolic. Mert annak alapján, amit nyilatkozott, csakis arra lehet következtetni, hogy szerinte a brüsszeli megállapodásban foglaltak nem érvényesek, és ő most az egész hosszadalmas rendezési folyamatot újraindítaná, mint egy lefagyott számítógépet. Ezzel az alapvető probléma pedig az, hogy a vezérlőgombhoz neki nincs hozzáférése. BAJTAI Kornél 2015. január 15. ß3 ° ß 9