Családi Kör, 2015. január-március (26. évfolyam, 1-13. szám)

2015-01-15 / 3. szám

ez évi első számában gondosan leltároz a napló­jegyzetek problémavilágában. Rémeket látok? Gorbacsov: háború fenyegeti Európát. Már hu­zamosabb ideje ilyesféle jóslatokról olvasok, és nem csoda, hogy szorongató érzés kerít hatalmá­ba. Ki gondolta volna 1913-ban, hogy rövidesen kitör az I. világháború? A történészek szerint a fe­lek igazából nem készültek fel a háborúra. Az utó­lagos magyarázatok szerint elkerülhetetlen volt. Az utóbbi vészjósló lehelet talán Ukrajna irányából érkezett, noha nem vagyok benne egészen biz­tos. Csak azt tudom, hogy valami megbillent a vi­lágban és­­ bennünk. Bennem is. Egyre tanácstala­nabb vagyok. A dzsihádisták csak a napokban 2000 embert öltek meg. Néma csend volt. Aztán mintha bomba robbant volna, amikor a Charlie Hebdo pá­rizsi szatirikus lap ellen elkövették a merényletet. A tragédia 17 halálos áldozatot követelt, 11 sérültje, 4 súlyos sérültje van. A fekete Citroennel érkező két fegyveres fél 12-kor szállt ki a kocsiból. A szerkesz­tőség bejáratánál már megöltek egy embert, majd betörtek a szerkesztőségi szobába, ahol Kalasnyi­­koval tüzet nyitottak az újságírókra, miközben azt kiabálták: Allah Akbar (Allah hatalmas), illetve azt, hogy megbosszulták a Prófétát. Ekkor két rendőr is áldozatul esett. Az iszlám nevében gyilkoló terro­risták egy muszlim rendőrt is agyonlőttek. Ahmed Merabet a járdán sebesülten fekve még rákérde­zett támadójára:„Meg akarsz ölni?", mire a fegy­veres hidegvérrel fejbe lőtte. A francia főváros, Pá­rizs, szigorúan ellenőrzött város lett. A boltokban, a pályaudvarokon katonák, rendőrök. A médiumok székházát, például az AFP hírügynökségét, a Le Monde című napilapot rendőrök őrzik. Az iskola­­igazgatók felszólították a diákokat, ne tartózkodja­nak az épület előtt, térjenek haza, ne tömörüljenek látható csoportokba a városban a következő órák­ban. A rendőrség azonosította a támadókat. Meg nem erősített hírek szerint egy észak-franciaorszá­gi benzinkútnál látták a szökésben lévő Kouachi fi­véreket. Umberto Eco olasz író nyilatkozik:„Az Isz­lám Állam új nácizmus, és tudomásul kell vennünk, hogy nyakig benne vagyunk a háborúban." A ne­gyedik világháborúról ír Jean Baudrillard is a Terro­rizmus szelleme című 2002-ben megjelent köny­vében. Az első két háború hagyományos háború volt; az I. világháború végzett Európa fölényével és a kolonializmussal, a második a nácizmussal. A har­madikat hidegháborúnak nevezik, ez a kommu­nizmussal számolt le. A negyedik a mondializmus szívében tört ki. Radikális és totális. Aprólékos, szel­lemes megjegyzések sorát veti papírra. Közben fi­gyelem a reakciókat. Különfélék, ellentétesek. Ke­mény vádak Európa ellen. Általános felháborodás a terrorizmus ellen. Gomba módra szaporodnak a mélyenszántó elméletek, a médiumok buzgón fo­gyasztják őket. Apokaliptikus jóslatok! Egyben én is biztos vagyok. Európa, főleg Franciaország, nem lesz többé a tegnapi. Erősödni fog az idegengyű­lölet, a tekintélyelvűség, a rendőrségi ellenőrzés. Az átlagpolgár rettegésből elfogadja, sőt el is vár­ja. Marine Le Pen elégedett lehet: az iszlám terro­risták golyója a baloldal szívébe talált. Most persze majd fellángol a vita, hogy milyen is az igazi balol­dal, ami végső fokon nem sokat számít, mert köz­ben foszladozik, és a végén viszályba fullad. Nem is csoda, hogy Immanul Wallerstein, a neves balol­dali filozófus szerint, ha az elkövetkező öt vagy tíz évben nem sikerül felülmúlni a baloldal megosz­tottságát, akkor aligha hihető, hogy „a világ bal­oldala megnyerheti a következő húsz vagy negy­ven év csatáját az ügyben, hogy milyen is legyen az elkövetkező rendszerünk, mihelyt a tőkés rend­szer véglegesen összeroppan." Húsz vagy negyven év? Ez is rémképnek tűnik. Hozzáadnám: a szélső­jobb egyre nagyobb teret hódít, a baloldal pedig civakodik. Ugyanaz, másképp Éjfél után kitekintek az ablakon, a sugárúton rendőrautók cirkálnak. Máskor észre sem vettem volna. Téves küzdőtér Az interneten szemügyre vettem Charlie Hebdo karikatúráit. Ha tudnék is rajzolni, soha ilyet nem rajzolnék. Nem az iszlámtól való féle­lem miatt, hanem azért, mert durvák. Az egyéb­ként baloldali szatirikus újság nem kíméli a katolikus klérust sem, ilyet sem rajzolnék. A pra­voszlávokról sem. A nagy kérdés, hogy hol rej­tezik a szólásszabadság határa. Naponta ta­pasztalom a cenzúrát, ezért teljes mértékben a szólásszabadság híve vagyok. De vannak-e ha­tárok? Ebben a kérdésben megszívlelendőnek tartom Balázs Gábornak, az Eszmélet munkatár­sának a cikkét, mely szerint vannak dolgok, ame­lyekkel mégsem kellene viccelődni. Jól mondja: zsidó viccek szóba jöhetnek, én a legtöbbet ép­pen zsidó vallású emberektől hallottam, ám a holokauszttal ne viccelődjünk! A magyarokról is lehet éles vicceket mesélni, azonban biztosan felháborodnék, ha valaki az 1944/45-ös vajdasá­gi magyar tömegsírokról készítene karikatúrá­kat. Balázs leszögezi:„A Charlie Hebdo újságírói rossz ügyért haltak meg. Gyilkosaik még ros­­­szabbért fognak meghalni." Most százezrek tün­tetnek a terroristák ellen, ne mondja senki, hogy ideológiai célzattal tüntetnek, szerintem inkább az emberséget, az élethez való jogot védik. So­kat kell szenvedni azért, hogy becsüljük az em­beri életet. Azokra a nagy költőkre gondolok, akik a halál óráit örökítették meg, ők bizonyára azt mondanák: gyilkosokkal nincs alku. Másrészt az lenne az egyedüli út, hogy az iszlámon belü­li konfliktusokat oldják meg ők maguk. Folytat­nám a gondolatsort, de beteszem a tollat­, mert tudom, hogy sohasem érnék a végére. Szembenézés Éjszaka újra Babits-versek.„Óh, nem vagyunk mi boldogok, se tiszták, se jók, se bölcsek." VÉGEL László Nem kívánok belefolyni a vitába, vajon a Charlie Hebdo nem ment-e el túlságosan messzire rajzaival, de vonjunk párhuzamot a szerbiai mé­diában megjelenő kritika és a Charlie karikatúrái között. A Cenzolovka nevű internetes médium elemzést végzett a tavalyi év nyomtatott lapmegjelenéseiből, az eredmény pedig a következő: Szer­bia kormányfője 877 alkalommal szerepelt a honi napilapok címoldala­in, ebbe pedig a nagy példányszámú komoly lapok és a bulvármédia is beletartozik. Ebből a 877 alkalomból a kormányfőt mindössze hatszor említették kritikus hangvételben. Ha valamit érdemes lenne levonnia az államvezetésnek a francia­­országi történésekből, akkor mindenképpen azt, hogy ki kell állni a sajtó függetlenségéért és szabadságáért, és nem csak szóban, illet­ve nem csak akkor, ha például már egy lépcsőházban kivégzik Slavko Guruviját. Restart Két héttel ezelőtt ugyanezen a helyen már írtam Tomislav Nikolic ál­lamfő Kosovo-reneszánszáról, aki a német nagykövetnek megüzente, hogy „Szerbia polgárai inkább élnének szegénységben, mint hogy va­laki a nevükben elismerje Kosovo függetlenségét." A jelek szerint az államfő minden eszközt megragad, hogy a(z) (egy­kori) déli szerb tartomány ügyét visszahozza a napi politikába. Közölte ugyanis, hogy hamarosan egy Kosovóra vonatkozó rendezési javaslatot készít majd elő, amit Vucic kormányfővel is egyeztetni fog. Ami az államfői kabinetből kiszivárgott, az valami olyasmi, misze­rint a rendezési tervet még azelőtt elkészítik, mielőtt Brüsszel kitűz­né a következő tárgyalás időpontját, amelynek napirendjén a Belgrád és Pristina közötti viszonyok normalizálása szerepel. Állítólag Nikolic javaslata specifikus lesz, nem tükrözi majd egy az egyben a világban alkalmazott más megoldásokat, de felhasználja majd a dél-tiroli és a boszniai szerb példa egyes elemeit. Az államfő szerint Szerbiának meg kell húznia egy piros vonalat, és előállni utolsó ajánlatával, amelyből nem enged, ugyanis„reális annak lehetősége, hogy Brüsszel megköveteli Szerbiától Kosovo függetlensé­gének elismerését még az uniós taggá válás előtt". Az egész történetből egy dolog világlik ki egyértelműen: Nikolic felesle­gesen kelti a feszültséget, és aki kicsit is követi a Kosovóval kapcsolatos tör­ténéseket, az jogosan teszi fel a kérdést: miről beszél az államfő? Szerbia 15 éve kivonult Kosovóról, azóta ott semmilyen hatalma nincs. Ráadásul aláírták Brüsszelben a történelminek nevezett rendezési javaslatot Szerbia és Kosovo képviselői, amely tartalmazza a végrehajtandó megoldásokat. Ezt mindkét fél elfogadta. Ennek ismeretében egyáltalán nem világos, miféle ajánlatról meg rendezési javaslatról beszél Nikolic. Mert annak alapján, amit nyilatko­zott, csakis arra lehet következtetni, hogy szerinte a brüsszeli megállapodás­ban foglaltak nem érvényesek, és ő most az egész hosszadalmas rendezési folyamatot újraindítaná, mint egy lefagyott számítógépet. Ezzel az alapvető probléma pedig az, hogy a vezérlőgombhoz neki nincs hozzáférése. BAJTAI Kornél 2015. január 15. ß3 ° ß 9

Next