Családi Kör, 2016. január-március (27. évfolyam, 1-13. szám)

2016-01-14 / 2. szám

SPORT lesznek, s az első helyezettek a másik csoport ne­gyedikével, a másodikok a harmadikkal mérkőz­nek a negyeddöntőért kiesési rendszerben. Aki az első 4 közé jut, nagy esélye van arra, hogy egye­nes úton jogot szerez az olimpiai részvételre (mi­vel Szerbia, Horvátország és Görögország máris kvótás), az utánuk következők pedig csak az áp­rilisi kvalifikáción harcolhatják ki ugyanezt. A nők két hatos csoportban mérkőznek, s az az elsődle­ges céljuk, hogy az első 4 közé jussanak, majd on­nan folytassák a kvótaharcot. Itt is egyenes úton, vagy később a kvalifikáción lehet olimpiai vízumot szerezni. A magyarok az első meccsen 14:10-re ki­kaptak az esélyesebb Hollandiától, de van esélyük a továbbjutásra. A tapasztalatlan szerb válogatott, amely évtizedek óta alig játszott nemzetközi mec­­csét, váratlanul nagy ellenállást tanúsított Német­országgal szemben, sőt 5:1 -re is vezetett, végül azonban tapasztalatlanságának tulajdonítható, hogy 13:13-nál az utolsó másodpercekben kiha­gyott egy nagy helyzetet, a németek viszont gyors ellentámadásból megszerezték a 14:13 arányú győzelmet. Spanyolország-Horvátország 29:3, Olaszország-Franciaország 10:3. E hó 15-én kez­dődik Lengyelországban a szintén olimpiai kvali­fikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság, ame­lyen részt vesz a magyar és a szerb válogatott is. A világbajnok franciák már olimpiai résztvevők, de azért az Eb-érmekért is küzdenek, s a 16 résztve­vő közül heten a vb-helyezésük alapján már olim­piai résztvevők. A többiek 4 négyes csoportban az olimpiásokkal együtt vetélkednek a helyezésekért, és mindegyikből az első 3-3 jut a középdöntőbe. Ott aztán két hatos csoportban harcolnak majd fő­leg az első két helyért, vagyis az első 4 közé jutá­sért, ami (jó esetben) egyenes olimpiai részvételt, vagy legalább kvalifikációt jelenthet. Az argentin Lionel Messi, a Barcelona labda­rúgója érdemelte ki tavalyi teljesítménye alapján (öt trófeát szerzett csapatával) immár ötödször a FIFA és a France Footbal magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda-díjat. A szavazás alap­ján Ronaldo, az előző két év győztese, Neymar stb. következett utána. Az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat a brazil Lira vehette át (ollózással juttatta hálóba a labdát), megelőzve Florenzit (Roma), Messit stb. A legjobb női labda­rúgó az amerikai Lloyd, az év edzője Louis Enrique (Barcelona), női labdarúgásban pedig az amerikai Ellias. Az év legjobb 11 -ébe Alves, Iniesta, Messi, Neymar (Barcelona), Ramos, Marcelo, Modric, Ro­naldo (Real), Neuer (Bayern), Pogba (Juventus) és Thiago Silva (PSG) került be. Magyar sportkörökben a nagy és jelentős események közepette is nagy port kavart fel az úszók körében kialakult Hosszú-ügy. A világ je­lenlegi legjobb úszónője ugyanis a múlt év végén sajtókonferencián nyilvánosan bírálta az úszó­szövetséget, hogy az nem végzi kellőképpen a munkáját, már évek óta nem tartja be a neki tett - további fejlődését elsősegítő - ígéreteket.,,2012- ben azért költöztem haza Amerikából, hogy része lehessek a magyar úszósportnak, és ezzel inspi­ráljam a jövőbeli generációt. Az utóbbi három év­ben hoztam is a kiváló eredményeket, s házon be­lül állandóan vitatkoztam, kértem a szövetséget, hogy ne legyen elégedett a jelenlegi teljesítmé­nyekkel, tegyen meg mindent a fejlődésért, mert csak akkor leszek elégedett, ha sikerül változást, előrehaladást elérnem. A férjemmel (edzőmmel) vezetett felkészülési programunkat folyamatosan elemezzük, hogy hogyan tudnánk még tovább fejleszteni, de ez nem elsősorban a mi dolgunk, hanem a szövetségé. Neki kellene szakcsoportot alakítani, változtatásokat, jobb edzési feltétele­ket megteremteni, több javaslatomnak is eleget tenni, de sajnos főleg az ígéretek szintjén elakad­tak, ezért hoztam most nyilvánosságra a tenniva­lókat. Nem pénzügyi kérelemről van szó, hanem arról, hogy megteremtsék a legalapvetőbb felté­teleket (külön öltöző, masszőr, aki a versenyekre is elkísérhet, korszerű videokamerák beszerzése stb."- mondta a konferencián a kiváló úszónő. Mi­vel nem történt különösebb reagálás január ele­jén újabb sajtótájékoztatót tartott, s azon nyilvá­nosan széttépte a szövetség szerződését, mellyel 12 millió forintott juttatnának neki a felkészülés­re, ha vállalná a jövő évi magyarországi világbaj­nokság népszerűsítését is (amit korábban már elutasított). Mivel ő nem pénzt, hanem világszín­vonalú háttér biztosítását kérte, nemcsak ma­gának, hanem a többi úszó részére is, ezt eluta­sította, és férjével együtt elhagyta a színhelyet. Kiss László, a 75 éves szövetségi kapitány (aki si­keres pályafutása során többek között öt olimpiai aranyéremhez segítette Egerszegi Krisztinát) be­szélni szeretett volna vele, de ezt nem tették le­hetővé, s e megaláztatás miatt bejelentette le­mondását. Mellé álltak neves edzők, sportolók, a közvélemény, az úszószövetség - maga Orbán Viktor miniszterelnök sem értett egyet a távozá­sával, s mindenáron az ügy rendezését követel­ték. Az úszószövetség megrendelt egy 73 millió forint értékű videokamera-rendszert, Kiss Lász­ló visszavonta lemondását, és mint eddig is, min­den támogatást megad az úszónőnek, hogy mi­nél jobban felkészülhessen az olimpiára. Katinka jelenleg állítólag Amerikában van versenyen, és a sportbarátok, vezetők egyaránt reménykedve várják a további fejleményeket. PISZÁR József HOSSZÚ KATINKA SZÉTTÉPI A SZERZŐDÉST gyárilag készítik fel a raliversenyekre, valami­kor azonban minden az ügyes mesterektől és szerelőktől függött. Általában a levegő és az üzemanyag jobb és ésszerűbb adagolására alapoznak, de magát a motort is meg lehet dolgozni: új és különleges szelepek, dugattyúk, a hengerek tökéletesíté­se és még néhány fontos apróság­­ és a motor teljesítménye akár 30 százalékkal is nagyobb lehet! Ára 1500 eurónál kezdődik. De vannak természetesen olcsóbb és igen érdekes meg­oldások is, melyekkel tüzesebbé és fürgéb­bé tehetjük autónkat. Mondjuk különleges és megfelelő levegőszűrőkkel akár 5-6 lóerővel is növelhetjük az autó teljesítményét. Ezeknek az úgynevezett haszom-levegőszűrőknek az ára 20 és 100 euró között mozog, és beszere­lésük is egyszerű: az eredeti gyári levegőszűrő helyére kell tenni. Természetesen az elektroni­ka is mindinkább jelen van. Megfelelő csipek beépítésével a csip-tuninggal akár 10 száza­lékkal növelhető az autó ereje. Az ár 150 euró­nál kezdődik. Az üzemanyag tökéletesebb el­égését, illetve jobb felhasználását különböző adalékokkal segítik. Ezeket akkor kell betölte­ni, amikor tele van az üzemanyagtartály. Áruk 10 eurónál kezdődik. Lehet, hogy furcsán és nevetségesen hang­zik, de autónk teljesítményét azzal is növel­hetjük, ha a súlyát csökkentjük. Például ha könnyebb alumíniumkerekeket szerelünk fel, amelyek ráadásul még a fékek hűtését is ja­vítják - ami legkevesebb 200 euróba kerülne. Könnyítünk az autón, ha műanyagból készült habkönnyű üléseket építünk be, sőt a hátsó ülést ki is hagyhatjuk, ha általában kettőnél többen nem ülnek az autóban, a volán is lehet könnyebb anyagból, sőt a karosszéria egyes elemeit is ki lehet cserélni a bádognál sokkal könnyebb műanyaggal. Például a motor fede­lét, a sárhányókat vagy az első maszkot. Ebben az esetben 200-300 euróról lehet szó. Termé­szetesen a hozzáértők még sok mindent tud­nak és megtehetnek. És valljuk be a végén: nem mindegy és nem is szeretjük, ha valaki „gyöngébb" megelőz bennünket. Még ma sem felejtem el azt az él­ményt, amikor a 80-as években egy barátom ilyen feljavított autóját próbálták ki. A Citroen akkor legkisebb típusát, a vászontetejű rút kis­kacsát, a Szpacsekot, azaz a 2 CV jelzésű típust erősítette és készítette fel egy raliversenyre. A motort is átalakította alaposan, és azt állította, hogy a huszonvalahány lóerős Szpacsekban legalább 100 lóerő van. Ezzel indultunk el Új­vidékről Szabadka felé, a Szőreg utáni egye­nes útszakaszon egy 1400 köbös lengyel Fiat „repesztett" előttünk 100 kilométeres sebes­séggel. Egy kicsit meghökkentem én is, ami­kor barátom a gázpedálra lépett, és a kis Citroennel előzni kezdte a 100-zal robogó Fi­­atot. Úgy emlékszem, hogy 130-cal „húztunk" el, és amint a mellettünk igyekvő Fiat vezető­jét figyeltem, azt láttam, hogy rémülten néz a kis Citroenre, majd az előtte lévő, saját kilomé­terórájára. De nem járt úgy, mint egy Trabant­­vezető, aki 70-nel haladt, és megelőzte egy Ja­guar 170-essel. Ez lett a trabantos veszte, aki kiszállt a 70-nel haladó autóból - mert azt hit­te, hogy áll. N.N. 2016. január 14. C3SB 25

Next