Családi Kör, 2018. április-június (29. évfolyam, 14-26. szám)
2018-06-14 / 24. szám
KÖZELET Beati monoculi in terra caecorum A vakok birodalmában boldogok a félszeműek avagy csapongó gondolatok múltról és jelenről Időben és térben kalandozva Családom „legendáriumában" szájról szájra terjedt, hogy az egyik ősöm nemesi rangban harcolt a törökök ellen. Megkíséreltem nyomára jutni, valószínűleg sikerült is, hiszen ma már ez internet mindenben segítséget nyújt. Így akadtam rá Bácsi Balla Vince nevére, aki Hunyadi János Bács várában tevékenykedő várkapitányaként jeleskedett. Arra pedig, hogy ő lehetett az ősöm, a család névadásának hagyománya lehet a bizonyíték, hiszen a Vince nevet fontos örökségként továbbadták generációkról generációkra. A híres-neves várkapitány leszármazottai egyszer csak eltűntek, majd a XIX. században bukkant elő a következő Balla Vince Adorjánon, a Kőrös-patak szomszédságában. Arra már nem tudtam sehogyan sem rájönni, honnan és hogyan került a Tisza mentén található faluba, de mind a település, mind pedig a patakocska (Bács várához hasonlóan) szintén említésre kerül a honfoglalást követő időszakban. Erre valamikor magiszter Dobos János derített fényt, hiszen a Budapesten található óriási dokumentumanyag „átnyálazásával" fedezte fel azt a feljegyzést - amit ma már bárki meglelhet -, amelyet Anonymus, III. Béla névtelen jegyzője az általa írt krónikában említ, hogy 896 táján Zuárd, Kadocsa és Bajta vezérek a Caesa pataknál (településnél?) keltek át a Tiszán, hogy a folyón túli területeket meghódítsák. Hogyan lett e patakból Kőrös, amelyik Kisszállás mellett ered, majd Magyarkanizsa előtt öt ágra szakadva ömlött a Tiszába, nem tudtam megfejteni. Ma már csak egy ága létezik, az is inkább szabályozott csatorna, amely Sárga-Kőrös (népnyelven Sárga-árok) néven fut Adorján mellett a Tiszába. Ugyanez a helyzet Adorjánnal (Adryánnal) is, hiszen az 1271-ben keltezett bizonyságlevélben két templommal rendelkező, virágzó településként említik. Ez annak köszönhető, hogy a mongolok első támadása (tatárjárás) elkerülte a Tisza mentét, de 1285-ben a következő hullám itt is átvonult, mert az 1299-ből eredő feljegyzésben azt olvashatjuk, pusztulófélben levő monostoros település, így az sem lehet véletlen, hogy néhány évtizeddel később már Ol- és Feel-Adrianról találunk említést. De kanyarodjunk vissza Balla Vincéhez, akiről csak azt tudtam megtalálni, Zentára került valahogyan, a nevét pedig egyik fia (úgy tűnik, nagyapám), majd annak legidősebb fia vitte tovább. Dédapámat soha nem láttam, de nem felejthetem, hogy nagyapám büszkén mesélte, szép szál férfi volt, magassága meghaladta a két métert. Nagyon keveset tudtam meg az őseimről, ez volt az eset apai nagyapámmal és nagyanyámmal is. Évente egyszer kötelezően találkoznunk kellett, mégpedig Szent András napját követően, december elején. Mai ésszel úgy magyarázhatom, ez volt a bizonyítás ideje, hiszen a kezdetben napszámosként és kubikosként tevékenykedő ősöm így mutatta meg, felküzdötte magát a földművesek közé, ami által a disznóvágás szinte kultikus tevékenységnek számított, mert bizonyíthatta, hogy így segítheti három lányát és három fiát, valamint az unokákat. Mindez számomra ettől sokkal többet jelentett. Itt ismerkedtem meg azokkal az ízekkel, amelyekkel a mai fiatalok már csak a mesében vagy a hagyományápoló rendezvényeken találkozhatnak. Remélem, hasonlóan szép emléket fogok az általam leírtakkal felidézni Önöknél is: reggelire sültek, hagymás vér, tokaszalonna és disznóagy, ebédre csontleves (voltak olyanok, akik azt mondták, orjaleves) disznópaprikással, vacsorára töltött káposzta (szárma), sült kolbász és hurka savanyított uborkával, diós és lekváros hájas kifli, na meg a gyerekek kedvence, a csörögefánk. Sajnálom azokat, akik mindezt nem élték át, mert nálam nemcsak az étel kinézete jelenik meg írás/olvasás közben, hanem érzem az ízeket és az illatokat is! És a valóság? Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem, de így a vége felé talán mindenki megérti, mi is volt a mozgatórugóm. Apai nagyapám és nagyanyám arcára nem emlékszem. Magam előtt csak a napbarnított, esőtől és széltől cserzett bőrüket látom. Most már megértem a mokányságukat és konokságukat is. Az öreg Bálla még csak a házunkba sem lépett be, apámnak kellett kivinni a részére az egy fityók pálinkát, hogy elmondja azt a pár mondatot, ami miatt a Pepesfaluból eljött a Tópartra. Nagyanyám egy kicsit tovább ment. Szinte látom görnyedt, a 150 cm magasságot alig meghaladó termetét, ahogyan bejön a gangba, hallom halk, mindenbe beletörődő hangját, de érzem azt a boldogságot is, amit sugárzott, amikor mi, az unokák körbefogtuk. Mindketten keveset beszéltek. Nagyanyán bizonyítékul mindenre azt jelentette ki: - Ahogyan apátok/nagyapátok mondta! (Attól függően, hogy fiához vagy unokáihoz szólt.) Nagyapám - talán - még szűkszavúbb volt. Amikor kijelentette: - Megmondtam! - tudtuk, nincs apelláta. Habár nem beszélt durván, nem káromkodott, egy mondatára mégis nagyon emlékszem: - Nem csinálok s...ez a számból! Az utóbbi időben jó pár rendezvényen meg kellett jelennem, hallanom kellett némely tisztségben levő egyén ömlengését. Ezek közül kettőt kell kiemelnem, de hozzá kell azt is tennem, mindkettőjüket régóta ismerem, így még emlékszem, mit képviseltek 25-30 évvel ezelőtt, valamint arra is, mit hangoztattak. Egyikük a múlt század kilencvenes évei kezdetén ellenezte a nemzeti alapon történő szervezkedést, így a nemzeti pártok létrejöttét is, azokat a nacionalizmus és sovinizmus előidézőinek nevezte. Mára már azt hangoztatja, ki kell állni a nemzeti érdekeink mellett, hiszen azt még Magyarország kormánya is támogatja. A másik akkoriban kijelentette, hogy állampolgári kötelessége mindenkinek a haza védelme ott, ahol él (ezért támadta azokat, akik ellenezték a hadkötelességet és az erőszakot), most pedig a magyar nemzet államára esküszik, azt állítva, nem az a fontos, hol él, hanem az, melyik (kultúr)nemzethez tartozik. Ami pedig a legröhejesebb, meg vannak győződve (miként a politikai szervezetük minden vezetője is), helyesen cselekednek, mert ez semmi más, mint pragmatikus hozzáállás! De nekem valahogyan jobban tetszik nagyapám pragmatikussága, hiszen nála minden az elvei tiszteletben tartása mentén megvalósított gyakorlati eredményességről szólt, azaz nem lehetett megvádolni simulékonysággal, az elvei feladásával, gerinctelenséggel, sőt, sok minden mással sem!! BÁLLA Lajos Zentán a Tornyosi úttól a Gödrökig terjedő városrész Zentán a híd melletti lejárótól a Szent Ferenc-templomig terjedő északi városrész 14 cHfo 2018. június 14.