Családi Kör, 2018. április-június (29. évfolyam, 14-26. szám)
2018-06-28 / 26. szám
Edződés az életfutamra A nagy sportrendezvények, közöttük a labdarúgó-világbajnokság is, nagy eseménynek számítanak nemcsak egyének vagy kis csoportok életében, hanem az egész emberiség történetében. Ilyenkor szurkolóvá és sportrajongóvá válik még az is, aki különben közömbösen viszonyul az emberi élet e megnyilvánulásához. Nilvánvaló, hogy a sport sokrétűen hat az érzelmeinkre, az egymással való viszonyunkra, a kultúránkra, az emberek közötti kapcsolatokra. Igaz, felszínre hozhat nem várt sötét és gonosz érzelmeket is, de a végén aztán győzedelmeskedik a fennköltség és a boldogságérzet. Ilyenkor megjelennek az ölhivatott nagy focisták is, akik a mindennapi életben már megedződtek abban, hogy hogyan kell bekiabálni a vonalon kívülről anélkül, hogy beállnának a küzdők soraiba. Nagyobb focistáknak tartjuk magukat attól a 22 meg plusz valahány embertől, akik ott szaladgálnak egy mindig rossz helyre pattanó kerek játékszer után, s közben állandóan ügyelniük kell arra is, hogy bizonyos vonatkozó szabályokat betartsanak, mindenekelőtt pedig tiszteljék az ellenfél emberi méltóságát. Nem könnyű a feladatuk. Mi pedig csak azt látjuk, vagy leggyakrabban látni véljük, hogy mekkora mellérúgásokat csinálnak, és mekkora pénzösszegeket zsebelnek be. A más mellékjelenségek sokaságának rengetegét pedig meg sem merem közelíteni. Könnyen eltévednék a háttéri önérdekek rengetegében. A sport az élet iskolájának egyik fontos eleme Nem irigylek egyetlen igazi sportolót sem. Inkább felnézek rájuk. Hiszem, hogy igazi tanítóink lehetnek. Sajnálom, hogy manapság az iskolákban ímmel-ámmal, vagy még úgy sem sportoltatják a gyerekeket. A sport az élet iskolájának egyik fontos eleme. Hozzájárul a test méltóságának és harmóniájának ápolásához. A testről tudjuk, hogy az Isten teremtette látható világ egyik csodálatra méltó remekműve. A tudományos kutatások szinte naponta új felfedezésekkel örvendeztetnek meg bennünket, de közben arra is emlékeztetnek, hogy e fölfedezésekkel kapcsolatos háttértitkok újabb kihívások sokaságával állítják szembe a tudományos világot. Testünk a képességek és az energiák, a talentumok és a csodák tárháza, amely szünet nélkül rátereli figyelmünket arra a Valakire (nagybetűvel írom, mert ilyenből csak egy van!), aki ilyen csodálatos testet tudott teremteni. Ő egymagában megalkotta azt, amit ez emberiség tudós zsenijeinek összessége sem fog soha megalkotni. Hiszen mi még egy hangyának sem tudunk életet adni, vagy egy házi kedvencet életre kelteni. De most nem a hangyákkal akarok foglalkozni, hanem emlékeztetni arra, hogy a sport képes az emberi testet a lélek engedelmessége alá vonni azáltal, hogy tanulékony eszközzé teszi. A sportban megtapasztaljuk emberi határainkat, de annak az örömét is, hogy képesek vagyunk úrrá válni afelett. Manapság, amikor a kultúra a test bálványozására buzdít, nem igazán vesszük észre, hogy a testi élvezetek leszűkítik látókörünket, és megakadályozzák a valóság átfogó észlelését. Emberré váltunk a katonaságnál A sport szabadságot hozó aktivitás. De nem csak fizikai. A valóság egészen mást mond. Hányszor láttunk már a vesztesek között fizikailag jól felkészült csapatokat, amelyeknek tagjai elvesztették harci küzdési kedvüket. Kiestek, mert a lélek gyöngébb volt a testnél. Az ember viszont akkor ér el igazi nagy eredményeket, ha tud „lelkesedni", ha a lélek, a szellem mozgatja. A lelkesedés feladása a megadás útjára való lépés. A sportot elengedhetetlenül szükséges tevékenységnek tartom. És támogatom azokat, akik visszasírják a sorkatonaság megszüntetését. Persze nem a laktanyai reggeli torna miatt. Személyesen azt sem mondhatom, hogy sorkatonai szolgálatom leányálom lett volna, hiszen gépfegyveresként olyan „rátermett és izmos" kisegítőt kaptam, aki még a saját fegyverét sem tudta vinni. Emberré váltunk a katonaságnál, habár sokszor kellett tapasztalnunk, hogy a fej csak arra szolgál, hogy legyen mire feltenni a sapkát. Emlékszem, a régi öregek is tisztelettel néztek az obsitosra. Megedződött, a selyemgyerek emberré vált, s mint olyan, jóval érettebben nézett az élet kihívásaival és sokszor emberpróbáló fintoraival szembe. Emberformáló tevékenység A sportot emberformáló tevékenységnek tartom. De nem tekintem kizárólagos értéknek, és nem istenítem. Arról azonban meg vagyok győződve, hogy szükséges az emberi és keresztény fejlődés szempontjából. A már a régmúlt időkben is űzött sport a modern társadalmakban eleddig nem tapasztalt jelentőségű megnyilvánulásnak számít. De ha helyesen akarjuk értékelni, akkor mindig csak kiemelkedő értékű nevelői és lelkiségi eszközként fogunk viszonyulni hozzá. Ilyen értelemben látunk magunk előtt példákat napjainkban is, amikor a sportolók egy része nyilvánosan vállalja hitét, és hálát ad a talentumokért Istennek. A sportban, a játékban felfedezi azt, aki a háttérben mindent mozgat, aki adja a fizikai életet, a képességet és a lélek erejét. Feltehetőleg Pál apostol is jól ismerte a korabeli arénákban folytatott sportküzdelmeket, hiszen a keresztény életet az atlétai tevékenységgel hasonlította össze. Jól látta, hogy nem mindenki jut a dobogó legmagasabb fokára, de bátorított a mindvégig kitartó küzdelemre. Arra buzdított, hogy legyünk jó sportolók, harcoljuk meg a jó harcot, bátran fussuk végig az életpályáját. HARMATH Károly OFM N AZ ALGÉRIAI LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT MOHAMEDÁN VALLÁSÚ JÁTÉKOSAINAK IMÁI 18 2018. június 28.