Családi Kör, 2018. április-június (29. évfolyam, 14-26. szám)

2018-06-28 / 26. szám

KEPHISTORI­AK F­elettébb sajnálatos módon nem sikerült kigyűjtenem a mintegy huszonnyolcezer alkalmazottat foglalkoztató por­tugál Continente (annyi mint: Kontinens...) nevű cég hon­lapján fellelhető, a világ bármely pontjáról elérhető, online gyűjthető, száz képet tartalmazó albumot, amelyet a Csillagok háborúja című űreposz tavaly bemutatott nagyfilmje, Az utolsó jedik című alkotás decemberi bemutatójának apropóján „élesítet­tek", vagyis fanszíroztak a világhálóra - magyarán: ennek ürügyén hoztak létre. Nem sikerült kigyűjtenem, ugyanis vannak az össze­állításban olyan képek is, amelyeket csak az üzletlánc áruházaiban beszerezhető kódokkal lehetne begyűjteni, márpedig ezért, ugye, mégsem utaztam ki Lisszabonba, vagy bárhová máshová, a portu­gál vidék felüdülést és pihenést, a hétköznapok szürke rohanásá­ból való kikapcsolódást ígérő településére... Vagy akár a portugál falusi turizmust fellendíteni. Megfontolandó kérdés lehet persze az is, hogy kinek milyen Portugália-élménye van. Itt a jó alkalom, hogy számba vegyük a lehetőségeket... Előre szólok: én sem jártam még soha Portugáliában. Az élmény­nek azonban nem is előfeltétele a személyes kiutazás... A rendel­kezésünkre állnak ma már ehhez sokkal olcsóbb, elérhetőbb, akár itthonról, a dolgozószobánkból is „bevethető" módszerek és lehe­tőségek. .. A 21. század számítástechnikája és telekommunikációja megteremti nekünk ezeket. Köszönjük hát meg neki! Az egyik legszebb Portugália-élményem is épp egy elmaradt lis­­­szaboni utazás. Még a Magyar Hírlapnál dolgoztam, amikor össze­beszéltünk néhányan a kollégákkal... Régi barátom,Torkos Matild, az ismert publicista, Magyarország talán egyik legjobb oknyomozó újságírója volt a kezdeményező abban a rövid időszakban, amikor munkahelyet váltva ő is átjött hozzánk dolgozni, akkor még a Ma­gyar Nemzettől. Nem tartott ez sokáig, hamarosan vissza is tért az „anyalapjához"... De ez a rövid idő is elég volt arra, hogy olykor talán elérhetetlennek is tűnő vágyálmokat dédelgessünk, terveket szövögessünk... Szóval azt találtuk ki, hogy elutazunk Lisszabonba egy éjsza­kára... A 21. század első évtizedének második feléről beszélünk, akkoriban pedig már elérhetőek voltak - Budapestről is - az úgy­nevezett fapados légitársaságoknál olykor nagyon olcsó repülője­gyek is. Alkalmanként négy-ötezer forintért, de legfeljebb tízeze­rért lehetett ilyeneket szerezni akár hosszabb utakra is. No mármost összebeszéltünk, hogy szerzünk ilyeneket olcsó pénzen, s úgy kal­kuláltunk, hogy egy szombat reggel repüljünk ki Lisszabonba, ahol azonban szállásról nem gondoskodunk magunknak. Végigbóklás­­­szuk, végigkocsmázzuk, végigdorbézoljuk a várost, beleértve az éjszakát is, s aztán egy vasárnap délutáni járattal visszarepülünk... Ezt tervezgettük hetekig... mígnem végül mégis elengedtük az ötletet, vagyis nem mentünk sehová. De soha életemben nem gon­doltam annyit Portugáliára, nem rajongtam annyira ezért az orszá­gért, mint eben az időszakban. Csak azt, hogy miért épp Lisszabont szúrtuk ki magunknak, ne kérdezze meg tőlem senki. A Facebookon, a magyar Star Wars rajongói csoportban találtam meg a Continente honlapjára vezető linket, s persze mániákusként azonnal gyűjteni kezdtem az online albumot, amelyből most - akárcsak a múlt héten is - három képet mutatok meg olvasóinknak itt az oldal alján. A Facebook-csoport nem sokkal korábban ünne­pelte, hogy tagságának létszáma átlépte a tízezret, azóta pedig már tízezer-kilencszáztizennyolcan vagyunk... Vagy legalábbis cikkem megírásának napján épp ennyien voltunk, de hát mit tesznek az átfutási idők, lehet, hogy mire ezek a sorok megjelennek, már ennél is többen leszünk... SZABÓ PALÓCZ Attila Magyar jedik Portugáliában 2018. június 28. Műd 43

Next