Családi Kör, 1864 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-17 / 3. szám

63 64 Egy hét története. Január 13-án. Itt van ő! ■— Egy kedves világ­ fölforgató. — Elmék, műhelyek és tár­­czák megtámad­tatása. — Mellékes dolgok. — Az explosió, Simonyi műterme, Schleswig-Holstein, Napoleon élete elleni merénylet. —­ A nőegylet álczás tánczvigalma. —• A nőegylet nemes czélja. — Érdem a pártolásra. — A közönség. — Saját szakácsnőm. — Pele-méle. — Egy szép vers — alkalomra. — Mi az oka? — A jogászok bálja. — Ne bántsd a másét. — Egy kedves tudósító. —■ Gr. Széchenyi Ödön nász­ünnepe. — Egy előfizetési tv ajánlása. Itt van ő, a nagy búfelejtő, a nagy ezermester, a nagy házasságkötő, a semmiféle finánczzavarokkal nem törődő, a fejeket a lábakba varázsoló, a szíveket koták szerint han­goló nagy világ-fölforgató, itt a farsang! Ez az egy szó fog­lalja most magában a világtörténetet, ez az egy tudat foglal most el minden elmét, minden műhelyt és minden­­ tárczát. Hiába kísértenek Párisban merényletet Napóleon élete el­len, egy pár héttel, előbb vagy később a börzék bizonyosan sorvasztó lázba estek volna tőle, de most i­s sokkal fonto­sabb kérdés az: milyen öltönyben jelenik meg Eugenia csá­szárné az első udvari bálban. Ez tartja jelenleg lázas izga­tottságban a világot. És Schleswig-Holstein is okosabban tette volna, ha jobban válogatja meg idejét, nem most, mi­kor az efféle dolgokat rendesen jégre viszik. És azonképen az a szerencsétlen explosio a múlt héten, a szegény bádog­mester Habern és inasa és az a két szép hajadon, a­kik e borzasztó esemény által életüket veszték, és jeles fényképé­szünk, Simonyi műteremének hamuvá tétele, és a szeren­csétlen könyvvivő, a­ki a múlt héten szerelmi búbánatával együtt önönmagát is felakasztotta, és „A jó madár“ czímű pá­­lyavígjáték, mely múlt hétfőn este megkezdte és egyúttal be is végezte földi pályafutását, mind-mind sokkal okosabban teszik vala, ha most nem alkalmatlankodnak vala, hanem hagyják mentire a világ folyását, úgy sincs most számukra fogékony ke­bel, eltemetik a halottakat, elkergetik a koldusokat, senki sem gondol arra, hogy hideg, rettenetes tél van; eloltják Simonyi műtermét, azaz hogy ezt bizony csak akkor kezdték olto­­gatni, mikor már alig volt mit; de ennek is bizonyára csak a farsang az oka, alkalmasint bálban voltak a fecskendők; emlékszem is reá, mintha olyanforma teremtést láttam volna vasárnap este a nőegyleti álczás vigalomban, a nemzeti szín­házban ; természetesen álarczban volt, és „társalgása“ és kar­jai elárulták, hogy a tűz körül vagyon neki rendeltetése, és azt hittem, bizonyára vagy szakácsnő, vagy pedig becsületes kovácslegény, most azonban positíve tudom, hogy maga volt a fecskendő, a nagy vizi­puska. Egész éjjel közreműködött a bálban, „mulattatva mulatott,“másnap aztán és harmadnap is úgy aludt, hogy csak akkor jelent meg a vész helyén, mikor Simonyi úr műtereme hamuvá lön vala. Már csak a közbátorság tekintetéből is óhajtandó volna tehát, ha a nőegylet álczás vigalmait uj szellem „lengené át.“ De mit mondok: uj szellem? Mintha most épen valamilyen szellem volna ott felfedezhető! Azt tartom, maga Cagliostro, Nostradamus, sőt maga a párisi titkos kabinet főnöke,­­ — kinek pedig csak jó orra van az effélékre — sem tudná­­ ott leghalványabb árnyékát sem felkutatni annak, a­mi csak legtávolabb rokonságban avagy összefüggésben áll azon spe­ciessel, a­mit közönséges nyelven szellemnek szokás nevezni. (Igaz, hogy e vigalmak a legnemesebb czélból vannak ren­­­dezve, a jövedelem a pesti nőegyesületé, a­mely minden krajczárt egy-egy áldással és hálakönynyel vált föl, csak a múlt karácson alkalmával is annyi jót tett szegény gyer­mekekkel, betegekkel és éhezőkkel, hogy ez egy este is mél­­­tóvá teszi ez egylet minden tagját külön-külön a legmélyebb­­ tisztelet és legmelegebb pártolásra. Ámde épen azért kellene ez álcrás vigalmakat oda emelni, hogy azokban a főváros­­ műveltebb osztályai is élvezetet találjanak. Miért legyenek­­ ezek épen név nélküli, vagy meg nem nevezhető egyéniségek­­ találkozási alkalmai? és miért legyen az ember kitéve azon több mint valószínűségnek, hogy az a „kecses hölgy,“ a­ki itt­­ nagy feszszel a fején és semmi feszszel a viseletében karon­­fogva körülsétáltat — saját szakácsnője. Ám a jótékony czél tekintetéből ezt is csak elviseli az ember, annyi azonban áll elvitázhatlanul, hogy a jótékonyság ilyetén adóját nem örö­­­­mest róvja le a finomabb conversatióh­oz szokott fül. Én Istenem! végig tekintve a páholybeli közönségen, ■ úgy szerettem volna álcrát kötni és elszavalni a nagy költő­­ eme szavait: „Komm’ herab du Schöne, Holde, und verlass’ dein stolzes Schloss; Blumen, die der Lenz geboren, streu’ ich ’ dir in deinen Schos.“ Ha e bűbájos hölgyek nem csak azért vennének részt e vigalmakban, hogy lássanak és láttas­sanak, mi egészen másokká lennének e vigalmak! Fényesek­­ volnának nem csak a külső és a szellem, de a jövedelemre nézve is. Annak a „péle-méle“-nek pedig egyszerre vége lenne; úgy eltűnnék a selejt, mint az éjjeli párázat nap keltén. Igen ám, nap keltén, mert hogy ez így legyen, előbb más napnak kell virradni az emberek szivében. Mi — azaz, hogy ki melyikünk—szereti utánozni a francziát, a szajnaparti nyelven szóljuk meg a világot és az ottani divat miatt ha­­­­nyagoljuk el nemzeti viseletünket; hanem hogy legalább az­­ ottani jó tulajdonokat is becsempésznek e divattal, arra még­­ nagyon — fiatalok vagyunk. Minálunk még mindig „pele­­­­méle“ az, a­kinek saját hintája, vagy sok adóssága nincsen. De el ez álcra nélküli gondolatokkal! Hiszen farsang­­­ van! Múlt hétfőn volt a jogászok bálja, leírjam? minek az! E két szóban: „jogászok bálja,“ minden­ben van, a­mit a fiatal farsangi képzelet szépet és kedveset teremteni képes, sőt még ennél is több, mert ez mind nem képzelet, hanem sze­­­­met, szívet, lábat elragadó bűbájos valóság volt. A­mi pedig a gyönyörű öltözékek leírását illeti, ezt a dicsőséget megiri­­­­gyelte tőlem a kaján sors, a „Divattudósitás“ írója fenye­­­­getőleg emelé reám rózsás ujjait, mondván: „Ne bántsd a másét!“ Én úgy vagyok gr. Széchenyi Ödön menyegzőjének leírásával. Erre meg egyik kedves esztergomi hölgy tette szép kezét. Szóljon tehát ez helyettem. Esztergom, jan. 12-én. 1864. Tisztelt nagyság! Szék­ére becsült lapjának számos olvasónőjét bizonyára érdekelni fogja jelenleg egy tv-

Next