Családi Lapok, 1852. július-december (1. évfolyam, 1-12. szám)

1852-07-15 / 1. szám

izzó szikrák gyanánt tűnnek föl előttünk, mellyek azon fényországból átröp­penve , a sötétséget eloszlatták, a kemény sziveket s lelkeket meglágyították. És igy tűnt elő az elhaló őskor chinoszából az uj , a keresztény világ, az ő in­­tézményei­, szüleményei­ s áldásaival. A világosság ezen országából az éj tartományába átröppent szikrák emitt azon viszonyra nézve is érezteték fölemésztő, világositó s éltető erejök hat­hatósságát, m­elly az ur és szolga közt létezik. Eleven színekkel rajzoltatnak emez üdvös eredmény vonásai egy, nehány év előtt Párisban megjelent. b. Montreuil által szerzett és Zita szolgálóleány életéről*) irt munka bevezeté­*) Zita a XIII. században (1212—1272) élt; azon században, melly maga minden kér­ erényt megszemélyesített, és zsenge virágival a mennyet beülteté, hogy ott Viruljanak örökre hervadhatlanul , minden kor- és osztálynak előképül szolgálandók ; —­ meg­annyi csudatüneményei a szeretetnek , alázatosság-, önföláldozás- és önmegtagadás­nak, mellyek e kornak setéb­e festetni szokott egén föltűntek , s a múltnak ködfátyola üléi néha-néha egy jótékony fénysugárt lövelnek a hithideg s halovány jelenre ! Ko­runkban annyi szemtelen kéz nyúl e század megszentelt sírjába, hogy kirabolja ékeit; annyi avatatlan toll írja alá a kárhoztatás ítéletét, hogy ráüsse a gyalázat bé­lyegét. . . . Ah­­­éj volt ez, egy éj, de nem sötét éj, hanem világos, fényes és jótékony a sötétség árnyait ragyogó csillagok ezrei üték szét a láthatárról. Valami nagy- és sajátszerv van az egész XIII. század jellemében ! — A ki ismeri a XII. század vége felé jelentkezett erkölcsi métely terjedésének alapokait, a ki tudja, miért aludt volt ki annyira a két­ hitélet a keblekből , az megérti e század hivatását; az tudni fogja, miszerint a XIII. század hivatva volt­ a kereszténységet másodszor megdicsőíteni ; hogy a­mit az első véres századok plántáltak, azt e század fölelevenített hitével meg­tartsa, lángoló szeretetével melengesse és növeszsze. S milly jól felelt meg e század abbeli hivatásának , a történet lapjai bizonyítják. Egy sz. Domokos lánghite , egy sz. Ferencz lángszive , egy sz. Tamás lángesze a világ minden érzelmeit egy szent érze­lemmé olvaszták , melly a földet az éggel, a remény kapcsával egybefüzte ; s ez ér­zelem a szereteté volt — Isten dicsőségére és az emberi­ nem üdvére ! . . . Az isteni gondviselésnek, melly e században minden osztályból jelölt ki válasz­tottjai közül példaképeket az emberiségnek, a szolgáló-osztályból is tetszett egyet kijelölni sz. Zita személyében , ki példával menne elő , mint kelljen nekik is töre­kedniük, megközelithetni a tökéletesség eszméjét, mellyet az Ur mindnyájunkra néz­ve, senkit sem véve ki, e meghagyó szavakban állita föl: Legyetek tökéletesek, mint a ti Atyátok tökéletes a mennyekben. Zita 1212—1218 év körül született Montese­­gradi helységben Lucca mellett. Szegény , de jámbor szülői vallásos nevelésben ré­­szesiték gyermeköket. Még alig 12 éves lévén, szolgálatba lépett Bantinelli luccai polgárnál , hol különösen engedelmessége , hűsége , serény munkássága által a ház áldásárá lön. De mig így hivatásabeli kötelességeit híven teljesítő, Istenről sem fe­­ledkezik el soha ; imádására mindennap talált időt, s ekkor is — többnyire jóltevői­­ért imádkozott. Az uraság nem háborgatta a jámbort istenes foglalkozásában, sőt elő­­segité. Később azonban mégis az Irigység és rágalom annyira megutáltaták őt az ura­sággal, hogy látni sem akarták , de Zita szelíd béketű­rése, Istenben helyzeti bizalma

Next