Családi Lapok, 1856. július-december (5. évfolyam, 17-42. szám)
1856-09-11 / 27. szám
tál emésztetik föl. E szerint a legkisebb állat eredeti tápul szolgál azon állatoknak, mellyeket maga az ember szokott eledelül fölhasználni , s ezen legkisebb hiányában a nagyobb állatoknak is, mellyek meghatározott tápkörre utalvak, az élelem fogyatkozása miatt el kellene veszniük. A természet, fiam, egyetemes alaptörvényeken nyugszik, mellyek közt a legszembetűnőbbek egyike ez: mi sem teremtetett hiában; mindennek, mit Isten alkotott, megvan a maga bizonyos czélja s kijelölt rendeltetése. — Gondold meg jól, hogy a teremtés anyagi részéből soha semmi el nem vesz, s hogy az oktalan állatok s növényekre nézve a halál és élet közötti elválasztó határt csupán az alakváltozás képezi. Egyedül az ember van ezen átalános törvény alól kivéve, minthogy testében Alkotója változhatlan és halhatlan képmását hordozza, s rendeltetése túlterjed e földön. Mi sem enyészik el mindaddig, mig aó mindenható Ige az Igének müvét meg nem semmisiti. Mai nap egy homokszemcsével , egy vizcseppel sem létezik több, mint létezett azon órában, mellyben Isten az első embert elöhivá a porból. — A homok kemény kővé válhat; de a kő ismét homokká fog morzsolódni. Föld, viz, és légnemek fává nőhetnek össze; de a fa egykoron majd elenyészik, s föld, viz és légnemek visszatérendenek a szabadságba, mellyből valaha összekerültek. Sőt hatalmában áll az embernek tűz ereje vagy oldó folyadékok által a természettesteket szétbontani és vegyíteni; de soha nem sikerült neki vagy csak egyetlen egy homokszemcsét is megsemmisíteni. Az elemek, mellyekből a testek összeállitvák, mindenha kisiklanak hatalma alól; őse előhozni se megsemmisíteni nem képes azokat, s minden művészete csupán az összetett testek néhány alakjai fölött vívott ki számára uralmat. Ha az elemi anyagok szétrombolhatlanságát komolyan akarnók fontolgatni, úgy a teremtő Lény létezése ezen egy igazságból, mint valamelly tűzlángból sugárzanék az ember szemébe. Változatlanság örök változásokban: ez Isten csodaművének rejtélye. Tekintsd a földet, mellyen élünk ; kevés lábnyi mélységben ezrei találhatók a kagylóknak, mellyeknek lakói hajdanra a tengerben lelék tápszerüket; idomtalan tengeri szörnyetegek csontvázai évezredek óta hevernek lábaink alatt. Ha e maradványok csupán a mélyedésekben fordulnának elő, úgy ez említésre alig lenne méltó; ám a legmagasb béretek, még azok is, mellyeknek ormai örökös hóval boritvák, tanúságot tesznek, miszerint a tenger egy vagy több t ízben mosogató a tért, hol jelenleg állanak, minthogy maga egy ré-