Családi Lapok, 1857. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1857-05-28 / 22. szám
208 — Hja, nem lehet az egész világ olly méltóságos, kevély s hegyekben gazdag, mint Russia. — felelt önelégült mosollyal a titkár. Különben mégis jobb, hogy itt a homokban, mintha a habzó tenger közepében úsztatnánk. Poloczkoff kérdőleg nézett titkárára. — Értsen meg, kegyelmes uram!... Krisztus előtt még egy óczeán volt óriás hullámhegyeivel és szörnyeteg lakóival, mig megunva lakát elhabzott délfelé__De talán még jelenben is gyászolja régi hazáját, s azért nevezik „fekete tengernek ?“ — Mig az ő üresen maradt, iszapos homokágya lassankint kiszáradva, lakhatóvá lön, s a beözönlött keleti népek hazája lett; s mig a leigázott szlávok a börtönszerü hegyek völgyeibe vonultak , a magyarok a végtelen kerek világ — az örökszabadság e jelképén — itték föl tanyájokat; s most itt élnek ők teljes egyszerűségben, nemes erkölcseikben: mintha az elzudult tenger hátramaradt drága gyöngyei volnának. — Az igaz, hogy vendégszerető derék nép — szólt Poloczkoff — most is olly nyájasan néz ránk az a kisded falu, mintha gyönyörűséges paradicsom volna, zárt kapuival. — Az a ,Pokol/ — Pokol!!— mond elborzadva a nagy követ, ugyan kinek jutott eszébe, e nemes nép tanyáját illy ördögi névvel megtisztelni ?... A magyar hevesvérű nép, kül- és belföldön örökös viszályban állván. Illy viszályok közepett mindig találkozik egy-egy haszonleső, ki a zavarokban halászni szeret. Illyen volt Dobzse László korában valami görög kalandor, ki az ingoványok közé költözött, a körülte lakó csikósokkal közlekedésbe téve magát, minden rablók orgazdája lett; majd maga köré gyűjtve a gyilkosok, gyujtogatók, csalók s utonállók seregét ekként megerősödve, embereivel, rémes kegyetlenséggel kicsapott a szomszéd falvakra: mintha az eltűnt tenger éktelen csodái, vagy az alvilág sötét szellemei volnának : a környék — eszmetársítás útján — a borzasztó helyet Pokolnak nevezte el. — Hah! ha a nagy czár sérthetetlen követeit háborítni mernék! szólt nyugtalan feszengéssel Poloczkoff, ha elvérzenénk az útfélen, mielőtt a nagy czárnak a menyaszszonyi üdvözletei áradnák!... — Legyen nyugodt, követ úr! szólt mosolyogva a titkár; a mohácsi vész után szétözönlő törökök kizsákmányolták a kincsgazdag Poklot is, s csak puszta romokat hagytak magok után, mellyet Zápolya János király Debreczennel együtt hivének, Enyingi Török Bálintnak adományozott, s ez után birja azt jelenleg kellemdus unokája : Katalin. — Török Katalin! te a Pokol védszelleme! kiáltá Poloczkoff s éjszaki fagyos vonásai pillanatra kigyultak; oh! barátom, én a nagy czár példáját követem s a magyar nőnem e legszebb példányát nő ül veendem... A titkár élénk csodálkozással nézett főnökére. — Halld csak, a mit még nem tudsz; a múlt héten Zápolya Zsigmond ő fönségénél udvari estélyen valók, s anyja, Izabella királynő udvarhölgyeinek koszorújában legragyogóbb bimbó volt : Dengey Mihály fiatal özvegye, Török Katalin---- Ah ollyan volt ő borongó szép arczával s vállain lengő magyar mentéjében, mint a szárnyas tündér, ki a fényes magasból szállt alá bennünket megigézni---— Az igaz! szólt közbe a titkár, valamint nagyatyja a jelenkor legnagyobb hadvezérének , úgy unokája heted-hét ország legszebb leányának van kikiáltva... de kegyelmes uram, talán már el is késett, mert amint hallottam, a fiatal özvegy már jegy e .