Állami Polgári Fiú- és Leányiskola, Csepreg, 1923

7 10. Ifjúsági Vöröskereszt Egyesület. Tagjai a leányiskola növendékei Ez első évi működésében nem fejtette ki az egyesület teljes erejével nemes célját s ennek oka az iskolaév küzdelmes viszo­nyaiban rejlik. Az átlag kéthetenként tartott gyűlések programmja álta­lánosságban : ismeretterjesztő, szórakoztató felolvasások, kézimunkázás - részben öncéllal, részben a szegény gyermekek részérő­l és be­számolás az egyes csoportok jótékonysági működéséről. Május végén ünnepélyt is tartott az egyesület a következő mű­sorral : 1. Elnöki beszéd. Tartotta Filók Anna, az egyesület vezetője. 2. Szegedi István: A gyermek. Szavalta: Lagler E. IV. o. t. 3. Mozart: Bölcsődal. Énekelte Kavadics E. III. o. t. 4. Szász K : Heten vagyunk. Szavalta: Jákli M. II. o. t. 5. Csaba László: Ablakos Böske. Egy fel­­vonásos színdarab. Játszották: Tóth Margit, Boros Vilma, Skálák I. II. o. tanulók. G. Karének: Megszentem a kis­lánynak . . . Hymnus. 11 Polgári fiúiskolai önképzőkör jelentése. Csincsura Győző tanár úr vezetésével megalakult intézetünk „Gróf Széchényi István“ önképzőköre. Az önképzőkör ifjúsági tisztviselői: Lágler László IV. o. t. titkár, Takács Béla és Heim Ferenc IV. o. t. jegyzők és Harrach István IV. o. t. pénztáros. A kör célja: Az önmunkásság és önművelés útján, lelkileg, testi­leg, tiszta, a haza javára önzetlenül munkára kész, a szépért és nemes­ért lelkesedő ifjúság nevelése; a vallás és hazafias érzés ápolása és a magyar irodalom örökbecsű termékeinek megszerettetése. — E célt elérendő a kör kéthetenként gyűlést tartott, amelyen a tagok — különös tekintettel az irredentizmus ápolására — a magyar irodalom remek­íróitól költeményeket szavaltak, az iskolában szerzett ismereteik köréből pedig dolgozatokat készítettek. Madách Imre születésének 100-ik év­fordulója alkalmából a kör pályázatot hirdetett. A pályatétel: Madách Imre és Az ember tragédiája; a­ pályadíj: egy Madách-könyv. A pálya­díjat Takács Béla IV. o. t. nyerte el, Harrach István IV. o. t. is juta­lomban részesült. Az önképzőkör május 29 én díszgyűlést tartott, mely alkalommal a kör tagjai — az intézetünk növendékei és vendégek jelenlétében — rótták le kegyeletüket, a magyar nemzet büszkeségével, Madách Imré­vel szemben. Az ünnepély műsora a következő volt: 1. Himnusz, énekelte az ifjúsági énekkar. 2. Csukcsura Győző az önképzőkör vezető tanára, beszédében vázolta azokat a megrázkódtatásokat, me­lyeken a filozófus költő keresztül ment s amelyek mintegy motívumaivá váltak a hatalmas remekművének: Az ember tragédiájá­nak. 3. Madách Imre: Ifjan haltak meg. Szavalta Saly Lajos III. o. t. 4. Jakab J.: Lelkesítő. Énekelte az ifjúsági énekkar. 5. Madách Imre : Megnyugvás a sorsban. Szavalta : Horváth Ilonka I. o. t. 6. Madách Imre életét és munkásságát, meglepő jártassággal ismertette Takács Béla IV. o. t. 7. Madách Imre : Nem féltelek hazám. Szavalta: Lágler László IV. o. t. 8 Lavotta J : Reményhez. Énekelte az ifj. énekkar. 12. Polgári leányiskolai Önképzőkör jelentése. Szalay Mária tanár vezetésével ez évben megalakult a leányiskolában is a „Zrínyi Ilona“-önképzőkör.

Next