Csicsó - Csicsói Hírmondó, 2023 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2023-12-20 / 3-4. szám

előadás után az iskola diákjaival kivonultunk a Hét vezér-szoborparkba, ahol elültettük Petőfi körtefáját. Oszkár és Sándor a tanulókkal együtt ültették el, ezzel örök nyomot hagytak maguk után falunkban. Petőfi körtefája Nagy Géza művész úr jóvoltából került Csicsóra, hogy hirdesse annak mondanivalóját a többi kétszáznál is több településsel együtt a Kárpát-medencében, ahol már élnek és virulnak, és majd egyszer-kétszer, ha leülünk az alatta lévő padra, eszünkbe jusson Petőfi Sándor, és szavaljuk el hozzá a számunkra legkedvesebb költeménye egyikét. Utána még egy sétát tettünk a faluban, megcsodáltuk a Kálnoky család kastélyát, ahol Hostomský Eszter mesélt nekünk érdekes történeteket a család múltjáról, jelenéről. Meglátogattuk a Csicsói Párlat Manufaktúrát, ahol egy kóstolással egybekötött tartalmas és nagyszerű előadás keretén belül pillanthattunk be a pálinkakészítés rejtelmeibe, szintén Eszter jóvoltából. Késő délután került sor a kultúrházban a Hazajáró közönségtalálkozóra. Köszöntésükre a Caritas éneklőcsoport adott elő gyönyörű hazafias dalokat. Egy felemelő s nagyszerű előadást láthatott, élhetett át mindenki, aki ellátogatott közelről s távolról erre az eseményre. Szem nem maradt szárazon, mikor befejezésül levetítették Számvetés 11. - Üzenet haza Trianon 100. évfordulóján című kisfilmjüket. Szívünk, lelkünk megtelt reménységgel, hogy magyarságunk ilyen módon is továbbadható, átörökíthető. Hálával és köszönettel tartozom mindenkinek, aki bármilyen formában és anyagi hozzájárulással támogatott abban, hogy ez az esemény megvalósulhasson. Egy szép gondolattal zárom soraimat. A rendszeres túrázással megtanulunk hazaérni. Sok szeretettel: Szüllő Judit M 7

Next