Csíki Hírlap, 2006. december (1. évfolyam, 90-107. szám)

2006-12-14 / 99. szám

iff H '* Tv­í i 0 ■ £ I ‘ ! ' 'r" ^AKTUÁLIS Csíki Hírlap, 2006. december 14. Elmegy Dézsi, jön Ladányi (folytatás az L oldalról) „Életem alakulásában két dolog fogott meg: a tanári mesterség, amit nem adtam fel, és nem is adok fel, illetve az a 17 esztendő, amit a közigazgatásban eltöltöttem. Emberekkel, emberekért kellett dolgozni, így, bár én kér­tem a felmentést, elszomorít” - mondta la­punknak a leköszönő alprefektus. Nem kívánt arról nyilatkozni, hogy a későbbiekben hol te­vékenykedik majd, annyit árult el, hogy to­vábbra is fog oktatni. „Hargita megyének a ro­mánság általi megítélése sokat javult az elmúlt tíz évben. Én azt vállaltam fel, hogy mindig pozitív üzenetet kell közvetíteni erről a me­gyéről. Munkatársaimmal számos eredményt elértünk, mert jó csapat voltunk” - fűzte hoz­zá, megjegyezve, hogy nyugdíjazás előtt áll, alprefektusi megbízatása pedig korhoz kötött. Dézsi Zoltán utódjáról a kabinet tegnapi ülé­sén döntés is született. Constantin Strujan pre­fektust Romfeld Mária Magdolna alprefektus mellett immár Ladányi László, Székelyud­varhely jelenlegi alpolgármestere fogja segíte­ni. Borbély Csaba, az RMDSZ Egyeztető Ta­nácsának tagja elmondta, a megüresedni lát­szó alprefektusi tisztségre több jelölt is volt, végül mindhárom területi szervezet - Csík, D. Balázs Ildikó Gyergyó és Udvarhely - Ladányi jelölése mel­lett döntött. A 36 éves Ladányi László (képünkön) 2004-től Székelyudvarhely alpol­gármestere. Aradon végzett jogot, a Románi­ai Magyar Jogászok Egyesületének elnöke, il­letve 2000-től az udvarhelyi RMDSZ elnöke. Petárdákat koboztak el N­oha a törvény tiltja a pe­tárdák forgalmazását és birtoklását, az árusítás meg­kezdődött. December 11-én a Csíkszeredai zöldségpiacon érte tetten a rendőrség a 34 éves székelyudvarhelyi B. E.-t, aki II. kategóriába tartozó petárdákat kínált eladásra. A férfi ellen eljárás indult és egy évig terjedő szabadság­­vesztéssel sújtható. A 100 db. petárdát elkobozták Engedély nélkül nem lesz sízés B­e kell szerezni a sípályák esetében a működési en­gedélyeket, ugyanis amen­­­nyiben lehavazik, azonnal el­lenőrizni fogjuk azok meg­létét. Az engedélyek hiányá­ban akár be is záratjuk a pá­lyát - hívja fel a figyelmet Hargita megye prefektusa. A legalitásba való lépésre tavaly is volt próbálkozás, a prefektus már egyszer fel­hívta a sípálya-működtetők figyelmét, hogy szerezzék be a szükséges dokumentu­mokat. D. B. /. s Lelki töltetet nyújtó programok T­öbb mint 30 önkéntes je­lentkezett már az Őran­gyal-Egymásért vagyunk prog­ram Csíkszeredai rendezvényé­re - értesültünk a program első tevékenységét megelőző sajtó­­tájékoztatón. Amint arról már korábban beszámoltunk, a Hargita Megyei Ifjúsági Igaz­gatóság és a Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredai Kiren­deltségének kezdeményezésé­re, a Hargita Megyei Ifjúsági és Fejlesztési stratégia kereté­ben megfogalmazott, egyéves időtartamra tervezett prog­ram első találkozója 2006. de­cember 19-én 16 órai kezdet­tel lesz megtartva a Hargita Megyei Tanács épületének alagsorában. Péterfi Attila­ Csongor, a Csík­szeredai Caritas igazgatója el­mondta, az egészséges és szel­lemi vagy fizikai fogyatékos­sággal rendelkező fiatalok kö­zötti kapcsolatteremtés céljá­ból megszervezett rendez­vénysorozat keretében, jövő év decemberéig minden hó­nap negyedik szerdáján kerül­ne sor a találkozókra. „Ezen tevékenységek lényege, hogy szeretettel közelítsünk a sérült gyermekek felé” - nyilatkozta az igazgató. Péterfi továbbá elmondta, a programba 10 és 30 év közötti fiatalok kapcso­lódhatnak be, a résztvevők zö­mét az egyes partnerszerveze­tek tagjai jelentik. Természe­tesen a helyszínen is lehet je­lentkezni. Csedő Zsófia, a Hargita Me­gyei Ifjúsági Igazgatóság igaz­gatója fontosnak tartotta ki­hangsúlyozni: megyei szintűre tervezték a rendezvénysoroza­tot, így a Csíkszeredai rendez­vény után december 20-án Gyergyószentmiklóson is sor kerül hasonló jellegű találko­zóra. Ennek keretében egy be­szélgetést is tartanak a sérült gyerekek integrációja téma­körben. „Bárki hozzájárulhat az említett programokhoz. Ezúton szeretném felkérni a vállalkozókat is, hogy lehető­ségeikhez mérten támogassák kezdeményezésünket” - nyo­matékosított az igazgató. Bor­boly Csaba, a Hargita Megyei Önkormányzat alelnöke sze­rint az Őrangyal-program el­indulása azt mutatja, szép las­san végleges formát ölt a 2007 - 2013 időszakra tervezett ifjú­sági és fejlesztési stratégia. Ez véleménye szerint annak kö­szönhető, hogy számos szer­vezet csatlakozott az utóbbi időben a tervezet véglegesí­­tési folyamatához. „Nem az asztalfióknak készül a straté­gia - hangsúlyozta Borbély - egymásra épülő, társadalmi igény által generált, ifjúságot támogató programokat sze­retnénk megvalósítani az el­következőkben.” Az Őrangyal-program első állomásaként Csíkszeredában hozzávetőlegesen 100-150 egészséges és sérült gyermek találkozik jövő kedden. A ren­dezvényen kézműves foglal­kozással és karácsonyi díszek készítésével foglalhatják el magukat a fiatalok, ugyanak­kor énektanítás és karácsony­fa-díszítés is szerepel a kíná­latban. Rédai Botond Hiányoznak a törvényből a parabolaantennák Többen is felkeresték szerkesztőségünket a tömbházakra szerelt pa­rabolaantennák ügyé­ben. Ezekre a városi fő­építész szerint építkezé­si engedélyt kell kiválta­ni. A panaszosok többsége azt kifogásolja, hogy nincs megfe­lelő törvényes alap a rendel­kezésre. Kakasi Zsuzsa főépí­tész szerint ez nem így van, a törvényben viszont nem talál­tuk meg az antennákra vonat­kozó részt. Mint már korábban írtunk róla, az épületek homlokzatá­ra, tetőszerkezetére szerelt egyéni parabolaantennák en­gedélykötelesek, azaz a tulaj­donosnak építkezési enge­délyt kell kiváltani a felszere­lésük előtt. A tányérantennák elhelyezése az ideiglenes épít­kezés kategóriájába tartozik. Ezért először egy urbaniszti­kai bizonylatot kell kiváltani a városháza 6-os számú, föld­szinti ügyfélszolgálati irodájá­ban, amelyben fel van sorolva az engedélyhez szükséges do­kumentáció: a lakás tulajdon­jogát igazoló dokumentumok, a lakástulajdonosi egyesület vagy a szomszéd beleegyezése - amennyiben erre szükség van -, fénykép a felszerelés helyszínéről, az antenna mű­szaki leírása és a megállapí­tott illeték. Szükség van ezek mellett egy kis vázlatra a rög­zítés módjáról. „Fontos, hogy a szerelésért valaki felelőssé­get vállaljon, hogy nem fog le­esni, nem tépi le a szél, nem okoz sérülést, balesetet. Ha nem egy cég végzi a szerelést, akkor a tulajdonosé a felelős­ség” - mondta Kakasi Zsuzsa. Az építkezési engedély ki­váltását az 1991-ben megje­lent és 2004-ben újraközölt 50-es számú törvény alapján kéri a hivatal. A 2004. október 13-ai Hivatalos Közlönyben megjelent törvény 3-as cikke­lyének h. alpontja előírja mindazokat az ideiglenes építkezés kategóriájába sorolt létesítményeket, amelyekre engedélyt kell kiváltani: bó­dék, kabinok, kiállításra hasz­nált felületek, amelyek közte­rületen helyezkednek el, hir­detőtáblák, cégtáblák, rek­lámtáblák, mezőgazdasági célra használt területek gaz­dasági épületei. A parabola­vagy tányérantennákat siker­telenül kerestük ezek között. Kovács Attila o ä X­­­ o Oá |­­O I 5 I 2 B­c I — Csíki Hírlap A Csíki-medence napilapja Felelős szerkesztő: Kovács Attila Ügyvezető: Farkas Szilárd Alapítási év: 2006. Megjelenik munkanapokon Kiadó: UH Kiadó Kft. Szerkesztőségi tagok: Aktuális: D. Balázs Ildikó, Daczó Dénes, Rédai Botond * Művelődés: Szőcs Lóránt­ Magazin: Székely Judith * Sport: Dobos László * Olvasószerkesztő: Antal Orsolya * Munkatársak: Daczó Katalin, Elekes András, Biró Sándor, Oláh-Gál Elvira * Korrektúra: Gál Malvina* Fotó: Kristó Róbert * Tördelők: Baricz Enikő, Bota Szilamér, Elekes Zsolt * Reklám: Benő Rita *Apróhirdetés: Kovács Mária * Terjesztés: Deák Sándor Előfizetni a Csíki Hírlap lapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. Az (x)­szignóval ellátott szövegek reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelekről és más írásokról döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! A szerkesztőség címe: 530210­­ Csíkszereda, Petőfi utca 38. szám. Telefon: 0266-372 370, fax: 0266-372 360 e-mail: csikihirlap@csikihirlap.ro Hirdetésfelvétel és terjesztés: Petőfi utca 38. szám, hétköznap 8-16 óra között Telefon: 0266-372 370, fax: 0266-372 360 e-mail: hirdetes@csikihirlap.ro

Next