Csíki Hírlap, 2009. június (4. évfolyam, 103-124. szám)

2009-06-29 / 123. szám

I ' r-Tii5 Javaslatokat fogalmaztak meg a Jégpálya negyed­ orvosa­i Dr. Lakatos K. Mária, dr. Máthé Éva, dr. Bokor Márton, dr. Széles Czézár Júlia, dr. Bíró Dénes, dr. Ölvedi József és dr. Fülöp Csaba látta el kézjegyével azt a beadványt, amelyet a Jégpálya negyedben rendelő családorvosok nyújtottak be a megyei ön­­kormányzathoz. Ebben az orvosok több javaslatot is megfogalmaztak, az egyik értelmében például azt kérik, hogy a megyei tanács újíttassa fel az épületet, azután bocsássa áruba. „A Jégpálya negyedi rendelőépület nem felel meg az európai szabványok­nak, és nem is lehetne a rendelőit akk­reditáltatni a jelenlegi állapotában - mondta dr. Bokor Márton, az érintett családorvosok egyike. - Még legalább annyit kellene ráköltenie minden orvos­nak, mint amennyit kér most tőlünk a megyei tanács. A pincéjében gyűl a víz, főjavításra szorul az épület, ki kell cse­rélni a villamoshálózatot, ugyanakkor az előírásoknak megfelelően, minden rendelőnek külön illemhelyet-mosdót kell kialakítani és megoldani az ún. kör­forgalmat (vagyis a beteg másik ajtón kell távozzon, mint amelyiken bejött).” Az orvosok szerint, amennyiben a me­gyei tanács jól felszerelt, pontra tett épületet bocsát áruba, úgy lehet a most meghatározott 138 660 és 196 872 lej közötti árakról beszélni, addig viszont irreális ez az összeg. A családorvosok másik megoldási javaslata az, hogy az önkormányzat csökkentse felére a kért összeget, és tegye lehetővé az öt évre elosztott kifizetést, vagy a harmadik megol­dás: a vásárlási árat a 110/2005-ös sürgősségi rendeletnek megfelelőn állapítsa meg. „Amennyiben egyik megoldás sem el­fogadható az önök részére, és alkudo­zásra sem adnak lehetőséget, úgy alul­írottak továbbra is kérjük a rendelők koncesszionálását az 54/2006-os sür­gősségi rendeletnek megfelelően” - fo­galmaznak az aláírók. Dr. Bokor Márton azt is kihangsúlyoz­ta, hogy az érintettek többsége néhány éven belül nyugdíjba megy, de mivel az épület csakis az eredeti funkciójának megfelelően használható, a nyugdíjba vonulóknak érdekük lesz utódot keresni maguk helyett, és annak adni át a pra­xist, ami egyáltalán nem megvetendő szempont a mai orvoshiány mellett. „A Jégpálya negyedi rendelők eladása min­denképpen kihatással lesz a tovább Hargita megyei rendelőeladásokra” - j­gyezte meg végezetül Dr. Bokor Márton. Daczó Katalin fiai P/1­77/ A város nagy részéből tartoznak betegek a Jégpálya-negyedi orvosokhoz Madarasok találkoztak E­gész hétvégi együttlétre, tapasztalatcserére és szórakozásra várták az elmúlt hétvégén Backamada­­ras, Kunmadaras, Mezőmada­ras és (Bács) Madaras küldött­ségét Csíkmadarasra. Az együttműködési szerződést kö­tött települések immáron ha­gyománynak örvendő találko­zóját első ízben szervezhették meg a felcsíki községben. A többnapos rendezvénysorozat­ra Apostag, Ádánd és Rábagyar­­mat elöljárói is ellátogattak. A Madarasok találkozójának egyik fénypontjaként szomba­ton délután a szervező telepü­lés új főterén ismerkedhettek házigazdák és vendégek, a kül­döttségek színpadra állva mu­tathatták be saját elképzelésük szerint településeiket. Az emlí­tett tér kialakítása egyébként az elmúlt napokban kezdődött el. Bíró László polgármestertől megtudtuk, a több százezer lej értékű beruházás révén sport­pályát, parkot létesítenek a he­lyiek által „borvíznél” hívott területen. Emellett egy új kul­­túrházat is építenek ide, az er­re vonatkozó pályázatot nem­rég pozitívan bírálták el a fővá­rosban, a létesítményt az Or­szágos Beruházási Társaság (ONI) fogja építeni. A sűrű programokon kívül dísztanács­ülésen is részt vettek a Mada­rason tartózkodó küldöttségek. Itt a több éve élő együttműkö­dés elmélyítésének szükséges­ségéről esett szó, melynek egyik fontos lépése lenne a ci­vil szféra, az egyházközségek, illetve a tanintézmények minél hatékonyabb bevonása. Ugyan­csak ezen az ülésen hangzott el, hogy Mezőmadaras szerve­zésében augusztus elején az együttműködő települések él­tanulói jutalomkiránduláson vehetnének részt. Rédai Botond Eddig nem volt igazi főtere Csíkmadarasnak Tiltakozásra készülnek a börtönök alkalmazottai A börtönökben dolgozó alkalma­zottak két országos szakszerve­zete is tiltakozó akciókat helye­zett kilátásba a nehéz munkakörülmé­nyek, az intézmények működtetéséhez szükséges pénzalapok hiánya, a szak­mailag kifogásolható vezetői döntések és az érdektelenség miatt. Az országos méretű tiltakozó akció a Csíkszeredai börtönt is érinti, az első lépés pedig a június 30-ra tervezett ja­pán sztrájk, akkor a börtön dolgozói fe­hér karszalagot viselve jelzik elégedet­lenségüket - tájékoztatott Florin An­­ghel csíki szakszervezeti vezető. Ezt követi július 15-én az Igazságügyi Mi­nisztérium épülete elé szervezett sztrájkőrség, a július 30-ra tervezett fi­gyelmeztető, majd az általános sztrájk. Jelenleg az országos fogvatartási rend­szer működési nehézségekkel küzd, 112 millió lej szükséges a különböző szol­gáltatások számláinak fizetésére, és az alkalmazottak bérének kiadása sem biztosított - közölték lapunkkal a két szakszervezet vezetői. Nehezményezik azt is, hogy beruházások hiányában a munkahelyek felszereltsége az 1960-as évek szintjén maradt. Úgy értékelik, hogy a Börtönök Országos Igazgatósá­ga egyes döntései indokolatlanul nö­velték a működési költségeket, ugyan­akkor az országos vezetés nem hajlik a szakszervezetekkel való megegyezésre. Kovács Atti A ház ereje a gyermekekben van! A Zakariás család Anna villájaként ismert épüle­tét Tusnádfürdőn a Dé­vai Szent Ferenc Alapítvány az amerikai magyarok adománya­iból vásárolta és újította fel. A gyermekvédelmi központot és kápolnáját névünnepének elő­­esti szentmiséjén, pénteken Szent László védelmébe aján­lotta dr. Jakubinyi György gyu­lafehérvári érsek és P. Böjte Csaba ferences szerzetes. A plébániatemplomban tar­tott liturgián Csaba testvér megköszönte: a helyi polgár­­mesteri hivatal és Incze Dénes plébános támogatásával Tus­­nádfürdő befogadta az intéz­ményt és lakóit. Az egyházköz­ség elöljárója kifejezte háláját a Szent László házért, amely „a környéken kallódó aranyos ki­csikék otthonává vált”, kívánva a „lelkiismeretet ébresztő” Csa­ba atyának továbbra is jólelkű embereket és munkájukat tá­mogató rendi és egyházmegyei elöljárókat. Jakubinyi érsek szentbeszédében a lovagkirály történelmi jelentőségéről, eré­nyeiről szólt. Erdély védőszent­je emlékezetét nem csak a Tor­­dai-hasadék, Cserhalom, nagy­váradi sírja őrzik, idézték a fel­hangzó énekek „a mennynek sorsosa” példáját. Az ünnepi díszes, küllemében is impozáns épület előtt Tatár Sarolta történészhallgató a név­adóról beszélt, a bentlakó gyer­mekek pedig, legendáit össze­fűzve, az alkalomra összeállí­tott dramatizált előadással ör­vendeztettek meg. Az áldó szertartás után megnéztük a korszerű otthont. Az intéz­ményben, nyolc család 74, zömmel alcsíki gyermeket ne­vel. A legkisebbek egy év körü­liek. Három napközis csoport­ban félszáz iskoláskorú évközi és vakációs tevékenységeit is irányítják a nevelők. Kolozsvári Tibor házvezető lapunknak el­mondta: 20-30 gondozottjuk szünidőben sem megy haza, őket táboroztatják. Molnár Melinda Benépesítették a vendégek a felújított házat

Next