Csíki Hírlap, 2012. március (7. évfolyam, 42-63. szám)
2012-03-13 / 50. szám
Közel félmillió munkanélküli A Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség épülete. Nyüzsgészóna Az elmúlt hónapban tovább emelkedett a nyilvántartott munkanélküliek száma Hargita megyében derült ki az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) legfrissebb összesítéséből. Országos szinten is nőtt a számuk. Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban hangoztatott, a javuló gazdasági mutatókról szóló kormányhíreket megcáfolja az a tény, hogy ebben az esztendőben tovább emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma. Februárban országos szinten több mint 473 ezer nyilvántartott munkanélküli volt, háromszázzal több, mint januárban. Február végén a munkanélküliségi arány országosan 5,27 százalékos volt. Az országosan nyilvántartott munkanélküliek közül 191.369 részesül támogatásban, 282.497 személy viszont már nem kap segélyt. Országos csúcs: 2010 márciusa A munkaerő-elhelyező ügynökség kimutatása szerint a gazdasági válság kezdete - 2008 - óta 2010 márciusában volt a legtöbb „sommer". Akkor 765 ezer állástalant tartottak nyilván. Összehasonlításként, 2008 júniusában mindössze 337 ezer munkanélküliről tudtak, azóta viszont a már említett 2010 márciusáig havonta nőtt a bejelentettek száma, majd attól kezdve megfordult a tendencia, és tavaly júliusig csökkent a nyilvántartott állástalanok száma. 2011 nyarán 435 ezren regisztráltatták magukat a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségeknél, ez év februárjában viszont már 473 ezren voltak. Veszélyeztetett korcsoportok 2012-ben Kor szerinti megoszlás tekintetében a legveszélyeztetettebbek a 40-49 év közöttiek: 2012 elején 127 ezer munkanélküli tartozott ebbe a kategóriába. A 30-39 év közöttiek közül 115 ezren kérték a „sommer osztályok" segítségét. A kimutatás szerint 71 ezer olyan személy regisztráltatta magát az elhelyező ügynökségeknél, akik még nem töltötték be a 25. életévüket, továbbá 37 ezren voltak 25-29 év közöttiek. További 61 ezer olyan állástalanról tudtak, akik életkora az 50-55 év közötti kategóriába esett. Az 55. életévüket betöltöttek közül 60 ezren szerettek volna munkát találni. Hargita megye: KÖZEL TÍZEZER ÁLLÁSTALAN A Hargita Megyei Munkaerőelhelyező Ügynökség is közzétette legfrissebb kimutatását. Eszerint 2012. február 29-én Hargita megyében 9886 munkanélkülit tartottak nyilván, 91-gyel többet, mint januárban. Érdekes adat, hogy egy esztendővel ezelőtt 12 068 állástalan volt Hargita megyében. Tiberiu Panescu, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója szerint a látványos csökkenés leginkább azzal magyarázható, hogy a támogatás („sommerpénz") folyósításának lejárta után nagyon sokan nem újították meg munkanélküli kérvényüket, így hivatalosan már nem szerepelnek az ügynökség adatbázisában. Helyzetkép településenként Februárban a megyében közel hétszázalékos volt a munkanélküliek aránya. Városokra leosztva a következő a helyzet: Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen 3 százalék, Gyergyószentmiklóson 6, Székelykeresztúron 4, Maroshévízen 4,5, Szentegyházán 6,5, Balánbányán 2,5, Borszéken 1,5, Tusnádfürdőn pedig közel tíz százalék ez az arány. A községek közül a legtöbb munkanélküli Kozmáson (19%), illetve az udvarhelyszéki Kányádon (18%) és Románandrásfalván (21%) él. A legtöbb Hargita megyei munkanélküli a regisztráltak 27 százaléka - 30 és 39 év közötti személy. Megjegyzendő, hogy a munkaerő-elhelyező ügynökség, azaz a „sommer osztály" által közölt adatok nem tükrözik teljesen a valós képet, ugyanis adatbázisukban csak az önként regisztrált munkanélküliek szerepelnek. A valóságban ennél jóval nagyobb az állás nélkül élők száma. Röviden mjr ■■ ■■ » 'r rm rr Kozossegepito Petőfi-napok A Csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola idén március 15-17.-e között szervezi meg a Petőfi-napokat. A rendezvénysorozat keretében szerdán este fogadják a váci Árpád Fejedelem és a jánoshalmi Hunyadi János testvériskolák küldötteit, március 15-én pedig délelőtt tíz órakor elkezdődik az ünnepi megemlékezés és koszorúzás az iskola Petőfi-szobránál. Délután egy órakor az iskola diákjai, pedagógusai és vendégei részt vesznek a Gál Sándor-szobornál zajló koszorúzáson, 17 órakor pedig a városi Petőfi Sándor-szobornál kezdődő ünnepségen. Közben délután elkezdődnek az iskolanapi versenyek is, amelyek március 16-án egész nap zajlanak. Lesz matematikaverseny, díjazzák Az én március 15-ém című rajzversenyre beérkezett munkákat, meseillusztráció-kiállítás nyílik, általános műveltségi vetélkedőt szerveznek, továbbá mesemondó játék, fordítói, népdal-, irodalmi vetélkedő és sportrendezvények is lesznek. Március 17-én Hargitafürdőre kirándulnak a testvériskolák küldötteivel. R. K. E. Megemlékező ünnepségsorozat A hagyományokhoz híven, a Csíkszeredai március 15-ei megemlékező ünnepségsorozat idén is a Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdődik délelőtt 10 órától. Ezt követően 13 órakor a Gál Sándor-szobornál lesz koszorúzás, majd az ünnepség 17 órakor folytatódik a Vár téren. Este hét órától gálaműsorra kerül sor a Városi Művelődési Házban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes közreműködésével. A szervezők felkérik a koszorúzni szándékozókat, jelentkezzenek előzetesen a 0266-371464-es telefonszámon, vagy e-mailben a városhaza@ szereda.ro címen, március 14-én 15.00 óráig. A március 15-ei ünnepi előkészület, valamint az ünnepség ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani a Vár téren 15.30 és 18.30 óra között. Március 15-én, csütörtökön szünetel a Városháza ügyfélszolgálata. A Nyerges-tetőn a március 15-ei megemlékező ünnepség csütörtökön 14 órakor kezdődik, Csíkkozmás Község Önkormányzata és az RMDSZ Csíki Területi Szervezete szervezésében. Külső rendezés az új sportcsarnoknál Tavasszal kell befejezni Csíkszereda legújabb sportcsarnokánál a külső rendezést, amelyet tavaly a támfalépítés késleltetett. A Kós Károly utcai sportcsarnok tulajdonképpen már több mint egy éve használatban van, de az udvara még építőtelep. Tavaly júniusban kezdődött el a külső rendezés, amely esővíz-elvezetés, a parkolók és közvilágítás, zöldövezet kialakítása mellett a Szék útjáról és a Kós Károly utcából aszfaltúton történő megközelítést is hivatott biztosítani. A terepviszonyok miatt viszont két beton támfal építésére is szükség volt, hogy a sportcsarnok stabilitását biztosítsák. Ezek a sportcsarnokot építtető Országos Beruházási Ügynökség (ONI) beruházásaként készültek, a külső rendezéssel párhuzamosan, egy másik kivitelező által. Az egyik időben meg is lett, de a felső, a Kós Károly utcához közelebbi támfal több gondot okozott. Kényszerszünetet okozó tervmódosításra volt szükség, ezalatt az ülés parkolóépítés is leállt, mert munkagépekkel kellett bejárni a Kós Károly utcából. A szomszédos lakóház közelsége miatt egy ideig csak kézi erővel tudtak dolgozni, a munka kicsúszott novemberre, aztán már nem lehetett folytatni. Kérdésünkre Szőke Domokos alpolgármester elmondta, a támfalak esetében megtörtént az átadás, így ez nem akadálya a továbbiakban a külső rendezés befejezésének. A Szék útja felől a sportcsarnok közelébe vezető aszfaltút mellett a Kós Károly utca felőli parkolót kell befejezni, amely nagyrészt elkészült az ősszel. A másik oldalon, ahová csak a szegélyköveket helyezték el, szintén parkolót terveztek. Az alpolgármester szerint májusban be is lehet fejezni a külső rendezést. Kovács Attila A gimnázium felőli oldalon is parkoló készül