Csíki Hírlap, 2018. február (13. évfolyam, 21-40. szám)

2018-02-15 / 31. szám

4 , Csíki Hírlap ■ 2018. február 15., csütörtök _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ INTERJÚ Közel tíz évet töltött a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház élén Demeter Ferenc kórházmenedzser Működő intézményt hagy maga mögött Évekkel ezelőtt még a fizetéseket sem mindig tudták időben folyósítani a megyei kórház alkalmazottai­nak, mára viszont már milliós nagyságrendű beruházásokra is futja. Néhány esztendeje még a kórházmenedzsernek kellett kezdő orvosok­ra vadásznia, mára viszont megfordult a folyamat. Kétségte­len, hogy egy működő intézményt hagy maga mögött Demeter Fe­renc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere, akinek március 5-én jár le a mandátuma. - Gondolta volna, hogy egy évtizedes megbízatás lesz a vállalásból? - Határozottan nem. A felesé­gemtől is csak hároméves man­dátumra­­ kaptam engedélyt­, de majdnem tíz év lett belőle. Engedélyt a feleségemtől azért kellett kérnem, mert ő is, én is háziorvos vagyok, és van egy közös praxisunk, a betegeink pedig számítanak ránk. Azért is döntöttem a távozás mellett, mert nagyon nagy teher egy há­ziorvosnak két praxist vinni tíz éven keresztül.­­ Tudomásunk szerint ezalatt a közel tíz év alatt ön többször is muszájból vállalta el újra a mene­dzseri tisztséget. Hogyan emlékszik vissza ezekre a döntésekre? - Nehéz döntéseknek tűntek, nem voltak kellemes időszakok. Amikor az ember minden igye­kezete ellenére sem vívja ki a fe­lettesei elismerését, akkor az az érzés támad benne, hogy távoz­nia kell, mert nem tudta teljesí­teni azt, ami miatt alkalmazták. Az akkori döntéseim viszont ar­ról kellett szóljanak, hogy az el­kezdett folyamatokat tovább kell vinni, mert a kórháznak szük­sége volt egy menedzserre, me­nedzsmentre, vezetésre.­­ A kórház 2010-ben az egészségügyi minisztéri­um hatásköréből átkerült Hargita Megye Tanácsának ügykezelésébe. Milyen vál­tozásokat hozott ez az in­tézmény életében illetve az ön munkájában? - Hozott jót is, rosszat is. Kel­lemetlent azáltal, hogy állan­dóan kellett jelenteni a megyei önkormányzatnak, de ez végül is normális. Persze, olykor ezt egy kicsit túlzásba vitték, vagy csak mi éreztük úgy, hogy túl­zásba viszik, de ez van, ezzel kell tovább élni. Viszont nyilván a pozitív változások voltak túlsúly­ban. Először is, a változás követ­keztében könnyebben tudtunk kommunikálni, az igényeinket megfogalmazni, ezek az igények pedig általában meghallgatásra is találtak, és a problémáinknak a megoldása könnyebbé, kézzel­foghatóbbá vált. Itt gondolok a sok stratégiai, funkcionális fej­lesztésre, amelyek az utóbbi idő­ben bekövetkeztek, továbbá az intézmény költségeinek finanszí­rozásában is nagy részt vállal­tak. Tulajdonképpen mindenben támogatást kaptunk, ennek is tudható be, hogy a kórház, kivált­képpen az utolsó három-négy év­ben óriásit fejlődött.­­ Kétségtelen, hogy az el­múlt években óriásit fejlő­dött az intézmény. Melyik volt az a pont, ahonnan ez a folyamat elindult? - A kórháznak a fejlődése az elmúlt tíz év alatt folyamatosan zajlott. Amikor 2008-ban idekerül­tem, beütött a gazdasági válság, és azzal vigasztaltak már a me­nedzsmentkurzus előadói is, hogy ez egy nehéz év lesz, de majd azt követően minden jobb lesz. Inkább mind-mind csak rosszabb lett, ne­héz volt úgymond túlélni abban az időszakban. Például spontán sztrájkok alakultak ki azért, mert nem tudtuk az alkalmazottak fi­zetését száz százalékban kiad­ni határidőkre. De ez nem a mi hanyagságunk miatt volt, hanem mert a biztosítási pénztár nem tudta a szolgáltatásainkat időben fizetni a válság miatt. Azonkívül nagyon költséges volt az intéz­mény anyagi fenntartása, mivel olyan struktúrákat kellett fenn­tartani, amik csak a pénzt vitték el, és hasznot nem teremtettek. Itt nem anyagi haszonra, hanem a betegek hasznára gondolok el­sősorban. A kórház balánbányai és a gyimesfelsőloki egységeiről van szó, amelyek fenntartása ak­koriban több mint havi ötvenezer lejbe került, viszont az ottani la­kosságnak haszna alig volt belőle. Ezeket az egységeket bezártuk, persze a személyzetet átvettük, így nem került senki az utcára. Ezzel a megtakarítással sikerült túlélni a nehéz időszakokat, ami­kor kevés finanszírozást kaptunk a biztosítási pénztártól, folyama­tosan csökkent a beteglétszám. Orvosaink és az egészségügyi személy­zetünknek a 98 százaléka a többségi lakosságnak az anyanyelvén tud beszélni nagyon sok osztályon orvoshiány volt. Akkoriban sokszor el kellett küldenünk a pácienseinket más egységekbe kezelni, nem beszél­ve arról, hogy bizonyos osztályok esetében a betegek nem szívesen fordultak a csíki kórházhoz, in­kább más városok kórházaiban kezeltették magukat. Ezek a prob­lémák fokozatosan megoldódtak. Manapság már csak azok az osz­tályok hagynak kívánnivalót ma­guk után, amelyek várhatóan el kell költözzenek, itt gondolok pél­dául a kórház csíksomlyói egysé­gére, ahol béreljük az épületet, és nem fejleszthetünk. - Tehát fokozatosan tör­tént a fejlődés az elmúlt év­tizedben? - így van, a fejlődés fokozatos volt a tíz év alatt, viszont csak az utóbbi esztendőkben ért be a munka gyümölcse. Én már a megbízatásom első évében el­mentem Marosvásárhelyre, hogy tárgyaljak végzős orvostanhall­gatókkal, hogy elmondjam, mik a kórházunk szükségletei. Per­sze, visszaemlékezve azokra az évekre, mindenki azt mondja, hogy nem igazán csábítja Csík­szereda, még a csíkiakat sem, mert nem volt valami jó híre a kórházunknak. Aztán idővel, ap­ró lépések következtében, las­san elkezdtek jönni az orvosok a városba, ebben nagy szere­pe volt a megyei önkormányzat projektjének, hogy orvosi laká­sokat épített számukra. Emellett gazdasági szempontból is na­gyot fejlődtünk. Ha az első évek­ben éppen csak túléltünk, azaz néhány éve még a csőd szélén álltunk, ezt a trendet sikerült megfordítani. Folytatás az 5. oldalon ) FOTÓ GECSE NOÉMI Demeter Ferenc: „Szeretnék visszatérni a háziorvosi szakmámhoz, mivel szerettem azt, amit csináltam”

Next