Csiki Lapok, 1930 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1930-04-27 / 17. szám

17 __________________________CSÍKI LAPOK__________________________ Háziasszonyok öröme A jószli étel a szakácsművészet célja. A már kész ételt legjobb izű­vé az előnyösen ismert „Papricin“ ételízesítő által tehetjük. A „Papricin” a friss zöldpaprika koncentrált és valódi kivonata. Kellemes élvezeti cikk úgy levesekben, mint főzelékekben, valamint mindennemű mártásos húséte­lekben egyaránt. Borral, vízzel, vagy iheával higítva fatányéros és flekken mellé mint mártás, szinte nélkülözhetetlen. 6—12 cseppet cseppentünk az ételbe. Pompás íze és aromája folytán csakhamar mindennapi szükségletté válik az asztalon úgy is, mint ételizesitő, úgy is, mint étvágygerjesztő. Egy próba meggyőzi önt. 8—S Minden fűszer- és csemegeüzletben beszerezhető. — Konfirmálni szándékozók figyelmébe. A csikszeredai református körlelkészség lelkészi hiva­tala értesiti a körlelkészség kötelékébe tartozó mind­azon 14 éves vagy ezt a kort meghaladott, de még nem konfirmált ifjakat, hogy a konfirmációs oktatás folyó hó 28-án délután 5 órakor kezdetét veszi. Fel­hivatnak azért a konfirmálni szándékozók, hogy okta­tásuk megkezdhetése céljából haladéktalanul jelent­kezzenek a ref. lelkészi hivatalban. Csíkszereda, 1930 április 24. Takács Károly ref. lelkész. — KÖsZönetnyilvánitás. Mindazoknak, akik felejthetetlen gyermekünk illetőleg testvérünk és sógo­runk Krausz Márton elhalálozása alkalmával részvé­tüknek bármi módon kifejezést adtak, ezúton mondunk meleg köszönetet. A gyászoló család. — Az Astra mozgó e heti műsora. Szombat, vasárnap és vasárnap délután, április 26—27-én Mocsári liliom. Ren­dezte Protonasov. Orosz film. Egyike a legújabb és legsikerül­tebb filmje az új orosz filmgyártásnak. Fősz. Tsoheehow, N. Narkoff és Petrovsky. Csütörtök délután és este május 1-én. A moszkvai kém. Európában régen látott hatalmas építkezé­sek, káprázatos pompa és tömegjelenetek adnak élénk hátteret a darab meséjének, melyben Fritz Kortner, mint Oroszország cárja életének leggrandiózusabb alakítását nyújtja, mellette a bájos Liane Haid kettős szerepében expellál. Eszterházy Ág­nes, Dene Morel, Mona Maris egészítik ki e hatalmas művé­szi alkotás együttesét. Szombat, vasárnap, május 3—4-én Mary Low: A film szükségének bőséges humora és rendezésének operettszaru feldolgozása olyan értékűvé teszi e filmet, amilyen az utóbbi időben nem kerül vetítésre. Főszerepben Lya Mara a világ legkedvesebb színésznője. A Vadászok figyelmébe. az őzbakk vadá­szatra vonatkozólag, mely május hó 1-től kezdődik, az 1929. évben hozott igazgatósági határozatok érvénye­sek 1930 évre is, úgy a területeket, mint a vadászat módját illetőleg. Intézőség. — DIRECȚIUNEA SOCIETĂȚII VÂNĂTORILOR DIN MERCUREA-CIÚC face ounosout membrilor, o' menține In totul dispozițtunile din enni 1929, asupra vânatului țapilor, pe anul 1930 Direcțiunea. Nr. 2219-1929 port. PUBLICAȚ1UNE DE LICITAȚIE Subsemnatul portftrel-șef aduc la cunoștința publică li senzul legii art. LX. din 1881 §. 102 respective LXI. din 1908 §. 19, oumoâ luorurile următoare, ș. a.: un oar de pădure și doi cai (iepe) de 8 ani, oare In urma deoisului Nr. 2042 din anul 1923, al Judecătoriei de Ocol din Mercurea-Ciuo, s’au exeovat ln Sândomlnic, In favorul execvatorului Firma Pro­­ducțiuuea Forestieră Regnloolarä din Sändomtnio (Zărnești), repr. prin advocat Dr. Ștefan Karda din Sändomtnio, Împot­riva execvatulul —, locuitori din oomuna Sändomtnio, pentru Inoassarea capitalului de 1310 Lei - bani cheltueli stabilite șl acc. prin execnțle de acoperire și oari s’au prețuit In 10000 Lei bani se vor vinde prin lioltație publică. Pentru efeptulrea aoestel llcitaținni, pe baza deolzulu. No. G. 11699—1929 al Judecătoriei de Ocol din Mercurea-Ciuo, se fixează terminul pe ziua de 2 Maiu 1930 la orele IO a. m.k tn comuna SAndominlc, la locuința urmăritului șl toți cari au voie de a cumpăra, sunt Invitați prin acest ediot cu observarea acea, oă luorurile susamintite vor fi văndute In senzul legii LX. din 1881 §. 107 șl 108 oelor cari dau mal mult, pe lăngă solvlrea In bani gata și tn oaz neoesar și sub prețul de strigare. Pretenziunea oare e de laoas3at, faoe 1310 Lei — bani oheltueli stabilite și accesoriile. întrucât mobilele oari ajung la lioltație ar fi fost exeo­­vate șl de alții și aoeștla șt-ar fi căștlgat dreptul de aoope­­rlre, licitația prezentă este ordonată șl tn favorul aoestora tu senzul art. XLI. din 1908, §. 20. Dat tn Meronrea-Ciuo. la 10 Aprilie 1930. ILIE TH. 10RDÄNESCU, portărel. Nr. 1692-1927, port. PUBLICAȚIUNE ,DE LICITAȚIE. Subsemnatul portărel aduc la cunoștință, că ia baza deciziunei Nr. 7198—1927 și No. 6. 10069—1928 a Judecătoriei Mixtă din Mercurea-Ciuc, în favorul recla­mantului Dr. Schanen Béla advocat în Arad, repr. prin advocatul Dr. Nagy Béni, contra —, pentru încassarea creanței de 5000 Lei — bani și acc. se fixează termen de licitație pe ziua de 28 Aprilie 1930 la orele 15 la p. m., la fața locului, în comuna Cârța, la locuința urmăritului, unde se vor vinde prin licitațiune publică judiciară dife­rite obiecte mobiliare : Ceasornice de lemne pe părete, 5 Ceasornice de părete rotund, 5 Ceasornice pe părete batate, 15 Ceasornice deșteptătoare, în valoare de 8000 Lei — bani. In caz de nevoie și sub prețul de estimare. Pretențiunea care e de încassat, face 5000 Lei — bani capital, dobânzile cu 12 °­, socotite din ziua de 1 Martie 1930, iar spesele până acum stabilite de 593 Lei — bani, întrucât mobilele care ajung la licitație ar fi fost execvate și de alții și aceștia și-ar fi câștigat dreptul de acoperire, licitația prezentă este ordonată și în favo­rul acestora în sensul art. 120 legii LX. din 1881. Mercurea-Ciuc, la 27 Maiu 1930. Ilie Th. Jordăneciu, portărel-șef. Az Octavian Bărbat részvénytársaság igaz­gatósága és tisztviselő kara, mély megilletődés­­sel szomorúan tudatják, hogy a cégnek 7 éven volt fáradhatatlan szorgalmas jó tisztviselője csikszentmártoni Kemény István 1930 évi április hó 20-án reggel 8 órakor váratla­­lanul elhunyt. A fáradságban kidőlt teste, nyugodjék békében. Emlékét örökké kegyelettel fogják megőrizni. Octavian Barbat Részv. Társ. és összes tisztviselői.­­Á.költözött! " ME" -A-tlKöltözött. Dr. EPELMAN M. a torjai tüdőszanatorium orvosa, több külföldi klinika volt segéd­orvosa, rendel minden szerdán d. e. 11— */­ 2 és d. u. 3—5-ig mellbetegek (tüdő és szív betegek) részére a Gábor János ur házában, Csíkszereda, Regina Maria 3. sz. a . a Városházával szemben. Pneumotor­ax, Röntgen és köpetvizsga. Ha "bútorra, van szüksége, keresse fel HEGYESY LAJOS műasztalos mestert Gheorgheni, Calea Reg. Ford. 74 ahol állandóan raktáron készen vannak, ke­mény- és puhafa bálóberendezések és egyéb bútorok, úgy szintén mindenféle hajlitott bútorok. A nálam vásárolt bútorokat bárhová haza szállitom. — Ugyanott egy­­ Chemnitz* gyártmányú szalagrfvirész eladó. 2-10 Elhízás kezelése is LSiSS·l különbözik a többi fogyasztó kúráktól, hogy a Páter-tea hasz­nálata nincs összekötve heteken keresztül tartó koplalás­sal, hanem a rendes étkezési időben lehetővé te­szi a jóllakot­­ságot, a tea a szervezetnek nem árt, tisztító, oldó, levezető tulajdonsága van, harmadszor a fogyással já­r kellemetlen érzést és zavarokat elviselhetővé teszi és végül egészen meg­szünteti. Minden eredeti csomaghoz a betartandó étrendet mellékeljük. Prof Dr. Páter fogyasztó teája a megyeszék­helyek gyógyszertáraiban és drogériáiban kapható azonnal ahol nem lenne ott a gyógyszerész kifejezett kívánságra, — az eredeti csomagolású teát — néhány napon belül beszerzi Minden eredeti csomagon a feltaláló törvényileg védett fény­képe és aláírása látható. Levelező­ lap útján a tea „Csillag“ gyógyszertár, Brașov, Hosszu-uova 5 sz. alatti lerakattal ren­delhető. Nagybani lerakat: STANDARD drogéria București I Regatul România Primăria orașului Mercurea-Ciuc No. 1172—1930 cons, Publicațiune. Noi, Președintele Comisiunei Interimare al orașului Mercurea-Ciuc aducem la cunoștința interesaților, că în ziua de 4 Maiu 1930 începând dela orele 9 în loca­lul oficial al Primăriei se va da în arendă pe 5 ani începând dela anul economic 1930 prin licitație publică mobilele cari formează proprietatea comună a lor Maria 1. László, Maria T. Orbán și‘Ana J. Faludi. Condițiunile de licitație precum felul și mărimea terenurilor ce se vor arenda se pot vedea în orele ofici­ale la Primăria orașului, Hirdetmény. Mercurea-Ciuc város közbeeső bizottságának el­nöke az érdekeltek tudomására hozza, hogy néhai László Józsefné, Orbán Tivadarné és Faludi Gyuláné közös tulajdonát képező ingatlanok 1930 év május hó 4-én délelőtt 9 órától kezdődőleg a városházánál nyilvá­nos árverésen, 5 évre, 1930 gazdasági évtől kezdődő­leg haszonbérbe adatnak. Árverési feltételek, valamint a bérbeadandó bir­tokok minősége és nagysága, hivatalos órák alatt a városházánál megtekinthetők. Mercurea-Ciuc, la 25 Aprilie 1930. Victor Faroga, m. p, Președintele Com. Int. Erőss L. m. p Intendent. Rádióvevők figyelmébe! Megindul a vasárnapi nappali villanyórám szol­gáltatás, ezeni okból kifolyólag a hálózatba kap­csolt RÁDIÓK minden kényelmet biztosítanak Állandóan nagy raktárt tartok az összes világmárkákból, úgy hálózati, mint lépés k­ész­ü­lék­ek­­ből. Személyesen meggyőződhet vételkény­szer nélkül, rádió gépeim olcsóságáról. Bárhol beszerezhető gépekkel úgy minőségben, vala­mint olcsóságban — a versenyt felveszem — eladó­sokat hosszú lejáratú részre’fizetésre eszközlöm Állandó karbantartást 2 évi garanciát vállalok gepeimutan Villanyba kancsolható anódpótlók hangszórók és egyéb anyagok nagy választékban. Bármi­yen gyártmányú gép átszerelését vállalom, kívánatra cseréket is eszközlök. Fischer rádió szaküzlet, Csíkszereda III/im T NAPONTA FRISSEN CSAPOLT CZELL-SÖE a csikszeredai Ipartestület vendéglőjében MODELL KALAPOK tia naponként uj formák olosc arban, 2aa®grt®]rin.tH®tó}E VENCZBL TANÁRNÉNÁL Ugyanott készülnek minden­nemű női kalapok elsőrendű anyag hozzáadásával. Kalapot átalakítása a legrövidebb idő alatt Csíkszereda, I. C. Bratianu (Gimna zíum) uooa 112. sz., a Sörház közelében Nr. 2448-1929. port. PUBLICAȚIUNE DE LICITAȚIE Subsemnatul portărel-șef aduc la cunoștință publică In sensul legii art. LX. din 1881, с. 102 respective LXI. din 1908 §. 19, cum că lucrurile următoare, ș. a.: 1 cal balan, 1 ca­murg, 1 car lung, 1 o­ruță, 1 vițel bălan, care In urma dece­sului Nr. 9592 din anul 1929 al Judecătoriei de Coo! din Mercurea Ciuc, s’au exeavat In comuna sândominic. In favorul execvato­rului György Áron, dom. în Sândominio, repr. prin advocat­or Ștefan Karda, împotriva execuatului —, locuitori din comuni san dominic, pentru invassarea capitalului de 1500 Lei — ban și acces, prin execuție de acoperire și cari s’au prețuit la suma de 4600 Lei — bani se vor vinde prin licitație publică. Pentru efectulrea acestei licitațiuni, pe baza decisului Nr. G. 12649—1929, al Judecătoriei de Ood­ din Mercurea-Ciuc se fixează termenul pe ziua de 30 Aprilie anul 1930 la orele 19 p. m., in comuna Sândominic, la locuința urmăritului și toți cai au voie de a cumpăra, sunt invitați prin acest edict cu obser­varea aceea, că lucrurile susnumite vor fi vândute In sensul legii LX. din 1881­­, 107 și 108 celor cari dau mai mult, pe lângă solvirea In bani gata și In caz necesar și sub prețul di strigare Pretenziunea care e de Încassat, face 1500 Lei — bani capital, dobânzile cu 12 °/o socotind din 16 Ootomvrie 1929 iar spesele până acum stabilite, întrucât mobilele cari ajung la licitație ar fi fost exec­uate și de alții și aceștia și-ar fi câștigat dreptul de acope­rire, licitația prezentă este ordonată și In favorul acestora in sensul art. XLI din 1908­­. 20. Dat in Mercuraa-Ciuo, la 11 Aprilie 1930 ILIE TH. IORDĂNESCU, portărel Köhögést, fulladást és a rekedtséget legrövidebb ide alatt megszünteti, fertőtleníti a szájüreget s :ej megóv a spanyoltól és más ragályos betegségektől s Tüdőfű cukorka Ára 20 lej. Készíti: OSVÁTH gyógyszertár TARGU-MURES Kapható az összes gyógyszertárakban. Vigyázzl Csak a tüdő védjeggyel valódi 24—52 Nr. 1889-1929 port. PUBLICAȚIUNE DE LICITAȚIE Subsemnatul portărel-șef aduc la cunoștință publică In sensul legii art. LX. 1881, с. 102 respective LXI. dir 1908, §. 19, cum că lucrurile următoare, ș. a.: 1 vacă galbenă 2 care de fân, 1 oar de pădure și 1 pereche de hamuri piele care in urma decisului Nr. 6610 din anul 1929 al Judecătorie de Ocor din Mercurea-Ciuc, s’au excavat In comuna Sândominic In favorul reclamantei Péter Theresia dom In Sândominic, repr prin adv­cat Dr. Ștean Karda, Împotriva execuatului —, locui­tori din comuna Sândominic, pentru Incassarea capitalului de 2000 Lei — bani și acces, prin execuție de acoperire și oar s’au prețuit In 4000 Lei — bani se vor vinde prin licitaționi publică Pentru efectulrea acestei licitațiuni, pe baza decisuri Nr. 6. 11013—1929 al Judecătoriei de Ocol din Meronrea-Ciuc se fixează terminal pe ziua de 30 Aprilie anul 1930 la orele 18 p. m. in comuna Sândominic, la locuința urmăritului și toți cari ai voie de a cumpăra, sunt Invitați prin acest edict cu observare­ acea, că lucrurile sus amintite vor fi vândute In sensul legi LX. din 1881­­. 107 și 108 celor cari dau mai mult, pe lângi solvirea in bani gata și un caz necesar și sub prețul de strigare Pretenziunea care e de Încassat, face 2000 Lei — ban capital, dobânzile cu 12*/# socotind din 24 Iunie 1929, și chel­tueli de proces, întrucât mobilele care ajung la licitație ar fi fost exec­uate și de alții și aceștia și-ar fi câștigat dreptul de acoperire licitația prezentă este ordonată și In favorul acestora un sen­zor al Actului XLI. din 1908 §. 20. Dat in Marourea-Ciuc, la 10 Aprilie 1930. ILIE TH. IORDĂNESCU, portărel Kerékpár, varrógép, rádió és pathefon, valamint alkatrészeit gyári nagy raktára HÜTTERÄ ÁRUHÁZA Sít.- Gheorghe—Sepsiszentgyörgj Levelezőlapon való értesítésére incssso kőr­útunk alkalmával havonta kétszer 5-én ég 20-án díjtalan és kötelezettségnólküli be­mutatás fenti cikkekből. Eladás részletfizetésre is. Kiadó a madéfalvi állomással szemben lévő Dazbek Géza-féle háza, több evre. Érdeklődni lehet Dazbek Sándornál, Csíksze­reda, Regele Ferdinand 68. sz. alatt. poharankint 10 lej 2—1

Next