Csiki Lapok, 1934 (46. évfolyam, 2-53. szám)

1934-01-07 / 2. szám

«i* old»!. CSÍKI LAFO K___________________________ 2­­.hab Gazdaságok — gazdák nélkül Országszerte már rég elterjedt az a szokás, hogy új hivatalnok, kereskedő, iparos a foglalkozása mellé néhány hold földat is szerez, amelyet cselédekkel mü­veltet. Ha nem is hozott a föld nagy jövedelmet, biz­tosító szelepnek igen jó volt s amint az események megmutatták, a tőke elhelyezésére a föld legbiztosabb­nak bizonyult. Addig, amíg a föld mellett más megélhetési for­rás is van, nincs semmi baj, csak akkor kezd a hely se veszélyessé válni, amikor a más források bedugulnak és teljesen a földre kell szorulnunk. Ilyenkor már meg­látszik, hogy a földnek ura nem gazda s ha komolyan nem törekszik mezőgazdasági ismeretek szerzésére, hanem mindent a cselédekre bíz, a föld hamar tele lesz adóssággal, ami ma egyenlő a föld teljes elvesz­tésével. Nem állítható, hogy nincsenek jóravaló, megbíz­ható cselédek, de azt mondom, hogy a gazda szemét soha semmiféle cseléd nem tudja pótolni. Évtizedek hosszú során a cselédek százaival volt dolgom, de egyre fokozódott bennem az a meggyőződés, hogy a cseléd nem tud s ha tud is, nem végez gazdai munkát. Ezért olyanoknak, akik bárminő ok folytán kora reggeltől kezdve késő estig a gazdaságukban nem foglalkozhatnak, azok földjeiket adják bérbe vagy felébe, mert a mai viszonyok közt még a rátermett gazdának is gondot okoz gazdaságának irányítása. Az öregek úgy gondolkoznak, ahogy ez ideig eltelt, valahogy elmegy ezután is és nem szeretnek a megszokott dolgon változtatni. Az ifjúságnak azonban felkészültebben kell neki menni az életnek és a mezőgazdaság terén koránt sem elég csak az, amit az öregektől láttak. Akiknek a sors földet igér vagy már juttatott, ideje korán legyen gond­juk kihasználásának minden ágazatát megtanulni, hogy ne legyenek gazdaságok — gazdák nélkül. Menjenek egy két évig gazdasági iskolákba vagy valamely jobb gazdaságba cselédnek. Tartsanak fenn állandó érint­kezést a gazdasági felügyelőségekkel, mezőgazdasági kamarákkal, gazdasági egyesületekkel, o­­vassanak állan­dóan jó mezőgazdasági szaklapokat, gazdasági könyve­ket. Ne mulasszanak el egyetlen alkalmat se, ahol valami gazdasági dolgot tanulhatnak, így lassankint a kezdetben unalmas, talán fárasztó dolgok is érdeke­sebbekké kezdenek válni. Egyszer csak rá eszmélnek, mily keveset tudnak a gazdálkodásból és amikor megérkezett ezen tudatra ébred és már­is nyert ügyük van. Szőke Mihály: Egy erdélyi főur följegyzései. Báró Rudnyánszky Sándor hagyatékából. Jósika Andor báró egyik fia, Aladár, épp oly különc volt, mint az apja. Végtelen jószivü, de a leg­nagyobb mértékben egzaltált. Atyja halála után <ő örökölte Szászfenest. ő is a vadászatnak élt s igen gyakran látta vendégül barátait, kik szivesen is láto­gatták meg, bár mindig el lehettek valami nem várt meglepetésre. Vadászataival kapcsolatban nagy lakomákat ren­dezett, melyek néha napokig tartottak. Ilyenkor az volt a szokása, hogy vendégeit, kiket az egész napi vadá­szat s a késő éjjelig tartó vacsora kifárasztott reggel úgy ébresztette föl, hogy revolverével az ágyuk alá lőtt. Ő is egész őrséget tartott, régi, pár száz év előtti egyenruhákba öltöztetve, alabárddal, fringiákkal föl­fegyverkezve. Ezek többnyire cigányok voltak, kiknek egyikét pénzügyminiszternek nevezte ki E­nnek nyaká­ban egy lezárt tarisznya lógott, melyben pénzét tartotta Vadászatokon ezek a katonái tartották fenn a hajtók közt a rendet és szó­gálták ki a vendégeket. Déli szünetkor a hajtókát is megvendégelte, evés után pálinkát is kaptak és pedig úgy, hogy hanyatt kellett feküdniük s a »pénzügyminiszter” egy öntözőkannából töltötte szájukba az italt. A szabály ez volt, hogy addig öntik az italt mindegyikbe, míg nem kezd ki­folyni a szájából. Aki ügyes volt, ihatott annyit, hogy holtrészeg lett tőle. Kitűnő lövő volt. Kisgolyós fegyverével ritkán hibázott el repülő­tereket, az volt mindig a vágya, hogy komoly háborúban vehessen részt, hol hőstette­ket vihetne végbe. Ezért is szolgált mint önkéntes a tiroli császárvadászoknál, mert háború esetén ezt tartotta a legveszélyesebb és legszebb fegy­vernemnek. Kü ön tragédiája volt, hogy elborult elmével lett ön­gyilkos, röviddel a világháború kitörése előtt. Híresek voltak a világháború előtt a Kolozsvár melletti zsuki falkavadászatok. A hegyes-völgy­i s­zaka­­dékos telepen lónak kellett lenni,­­ melyik kibírta és­­ovasnak, aki vég’g levegő’ta. Október elejétől a ke­niny fagyok beáltáig, mindennap folyt a vadászat. Egész Naagymagyarországból, aki csak tehette és jó lovas volt, részt vett ezeken a vadászatokon. Tisza István gróf is, bármily nagy volt is politikai elfoglaltsága, minden évben szakított magának legalább néhány napot, hogy e rendkívüli lovaskészségét és testi erőt igénybe­vevő sportban részt vehessen. A csu'­i falkavadászatnak a lelke Wesselényi Béla báró volt. ő maradt élete végéig a falkanagy, az ő zsibói birtokán volt a vadászidényen kivül a falka el­helyezve, ő nevelte a kopókat s ő is idomította. A maga és vendégei részére 40—50 darabból álló vadász­­istá­ót tartott e ménesét is erre a célra rendezte be, miáltal nem kis része volt benne, hogy Magyarország lótenyésztése világhírű lett. Amely ló épségben kibírt egy vadász dény* elsőrendű tenyészanyag lett. D­e nem is riadt vissza Weselényi báró semmi áldozattól, ha kedvenc szenvedélyéről volt szó. Halála is falkavadá­­szaton érte. Egy hosszú iram után holtan fordult le lováról, szivszéthüdén ölte m­g, úgy mint életében mindig kívánta. Utána még a háború kitöréséig rég­voltak ugyan a falkavadászatok, de nagyon meglátszott, hogy vezérét elvesztette. Roppant önhitt és rettenetesen előkelő fiatal­mber volt X. Y. báró Kolozsvárott. Budapestről jött az egyetemre és rövid idő alatt közszálatnak örvez­e­tt. Abban az időben kezdett hálózni a két Waes grófnő, P­ákhel és Marika, két jó kedvű, közvetlen modern, kedves fiatal leány. Egyszer előttük is szóba került a már említett fiatalúr. A leányok nem ismerték még akkor, de azzal ke­csegtették őket, hogy a legközelebbi kaszinóbálon ott lesz, s majd ők is élvezhetik kellemet­len, tudálékos, fenhéjázó modorát Valóban m­eg is jelent a bálon, be is mutatták a grófnőknek, kik rögtön szóba is ereszkedtek vele, sőt tréfálni is kezdtek. Ez megint csak szokott, fölényes modorában kezd velük társalogni, mire a kisebbik grófnő egyszer hirtelen hozzáfordulva azt kérdezi tő­l: — Mondja cs ak, X báró, tudja maga tulajdonkép­pen, hogy mi a különbség a széna és a szalma között? — Nam — feleli ez meglepetten, — ezt igazán nem tudom. Miért? végzet­t ember vehet el. Végeredményben már tizen­­kilenc éves, felsőbb iskolát végzett, gazdag, szép úri leány vagy és megjöhetett volna már az eszed... Tudd meg, hogy nekem magasabb céljaim vannak veled és kérlek is ezt jegyezd meg egyszer s mindenkorra.. Ju­kó pedig nem szólt semmit, gondolatai másutt kalandoztak... A báli muzsika még ott csengett a fülé­ben Lassú nyugalommal állott fel a kandalló mellő­. Csak most lehetett látni, milyen pompás magas ter­metű elegáns jelenség. Fekete rövid hajjal övezett kerek arca, nagy fekete szemeiben a kibontakozásra készülő asszonyi lélek mélységei tükröződtek. Keskeny vágású meggy­piros ajkai vakító fehér fogakat takartak és legújabb szaba u estélyi ruhája míg jobban kiemelte szép nyakának és tökéletes termetének előnyeit. Egy kicsit fáradtan és a kedvére nem való beszél­getést unva, ölelte meg gőgép, nagyravágyó, de jósá­gos szivü édesanyját, akitől megszokta, hogy minden alkalommal és helyzetben rákényszerítette úgy őrá, mint boldogult férjére és környezetére erős, vasaka­ratát, amelyet mindig a magasabbra vágyás irányított. — Jó, jó anyukám! Majd beszélgetünk mi még erről, most azonban menjünk aludni, fkradt vagyok... Megcsókolta anyját és besietett anyja szobájával nyitott ajtón át közös leányszobájába és lassan vet­kőzni kezdett... A bál forró hangulatu emlékei még ott muzsikáltak szivében és leányos, tiszta álmodo­zásaiból csak az édesanyja gyakran visszacsengő rideg szavai ébresztették fel, kínos sejtelmeket ébresztve a közel­jövő eseményeit illetőleg, smikor ablaka alatt, mint halk szerelmi vallomás, cigánymuzsika síró hang­ján felhangzott a nóta: »Csak egy kislány van a vi­­ágon “ Istenero, milyen csodálatosak a leányalmok, vá­gyak. . Ez a banális nóta, amelyet úgy városon, mint No látja, ezt csodálom — felelte rá gyorsan mert ezt már igazán minden ökör tudja! … azzal ot­hagyta A mult század elején élt Marosszéken, közel Marosvásárhelyhez, H­nter József dúsgazdag földbirto­kos. Mikor megházasodott, — csikszendőmakosi Sándor­­leányt vett el — esküvő után szánon vitte haza fele­ségét a 150 kilóméterre levő otthonába. Éjjel indultak sz esküvői lakoma után e úgy vilá­gították szánjának ez utat (az ottani székelyek még ma is beszélik), hogy az ut két oldalán 15­15 lépés­nyire 1­1 jobbágya állt fáklyával. Később pedig úgy utazott, hogy utazó latárjába hat kanca volt fogva s azok után szaladt szabadon, hat 2 éves, hat 1 éves és hat idei csikó. U­ánu­i jött két négyet fogat csoma­gokkal és cselédséggel, mert szakácsot, huszárt, szájt (mint akkor a komornál hívták) s 2—3 inast vitt ma­gával. Ahova ellátogatott, mindenütt vegyes érzelem­mel fogadták, mert 32 lovat s akkora cselédséget akkor sem volt könnyű úgy hirtelenül elhelyezni. Erdély minden megyéjében, némelyikben 5-6 helyt ő is volt, kisebb-nagyobb birtoka, mert ha utazott, éjjel lehetőleg saját házában szeretett megpihenni. A pénzt könnyen szórta. Figyelmeztették is barátai, hogy ennek nem jó vége lesz, de ő Cs­ak nevezett s élte to­vább világát. Még nem volt öreg ember, mikorra tel­jesen tönkrement. Gyermekeinek alig tudtak valamit magmnteni, felesége is elhagyta s a végén Bethlen Márkus gróf barátja vette magához, kinél élte fogytáig ottmaradt. Bethlen jóval fiatalabb volt, de szintén vég­telen könnye­ mű és p­uzarló,sokszor is mondta Hantirét: — Ni­bulu'j Józsi, itt nálam te meglősz holtig, de én nem. Igazat mondott. Nem sokkal Hanter halála után ő is teljesen tönkrement s rokonaihoz került kegyelem­kenyérre. KÖZGAZDASÁG. Szarvasmarhák takarmányozásáról. A „Drumul nou“ gazdasági szaklapnak folyó évi 20. számában Dr. Vajda M. a szénáról a következőket írja: A szarvasmarhák legtermészetesebb takarmánya, leg­megfelelőbb tápláléka a zöld fű­ és a lekaszált, szántott széna. — Nagyon sokféle takarmány van, melyek a tehenek takarmányozására szolgálnak, azonban a széna a főtakarmány mégis, mikor a tehenek más takarmányt — úgy mint zöld tövet, lóherét, lucernát stb. — nem kaphatnak. Egyes helyeken a teheneket szinte csak szénával ete­tik, szénával élelmezik, a tehenek mégis egészségesek, jó húsban vannak és elég bőven tejelnek, más helyeken pedig gyengék soványok és nagyon kevés tejet adnak, ámbár sok szénát, sőt még más takarmányféleségeket is kapnak. Ezt a feltűnő ellentétet, hogy megérthessük, tudnunk kell, hogy „mi a széna?“ A réti és kerti, tanárok, szénákról fogunk tárgyalni, mert tápértékre ezek állanak legközelebb a herékhez, lucer­nákhoz és egyébb mesterségesen termelt takarmányokhoz. Úgy a réti, mint a tanárok széna lekaszált és meg­­szárított növény, a virágzás előtt, vagy a virágzás kezde­tén kaszált növényekből, füvekből készül a legjobb széna, mert ez magában tartalmazza az összes tápanyagokat, melyek úgy a levelekben, mint növények száraiban össze vannak gyűlve. A későn kaszált széna, mely azután lett lekaszálva, miután már a benne levő növények, füvek mag­­vai beértek, nem tartalmaz szinte semmi tápanyagot, mert a tápanyagok átmentek az érett magvakba. Sok gazda szándékosan halasztja későre a széna ka­szálást, hogy a fű nőhessen nagyra és így több szénát adjon. A „CSÍKI lapok" tárcája. Julko ,jogvégzett, férjet kap... Novella — írta: Albert István, Hogy tudtál Julkó úgy megfeledkezni magad­ról és az egész estét azzal a kis forgalmistával táncol­tad végig? Nem vetted észre, hogy a fiatal körorvos állandóan téged nézett és te még egy nyájas tekinte­tét sem vetettél rá?! Ezeket a kérdéseket gyors egymásutánban Karacsi Karacsy Bénina, Bogáthy Katalin, földbirtokos özvegye intézte egyetlen leányéhoz: Jankóhoz, a Karácson nagy eseményszá­nba menő fa­llai Katalin bál után... A ködös novemberi hajnal hidege még pirosabbra festette Jalkónak amúgy is piros és a tánc izgalmai­ban kipirult szép arcát. Most mintha egy árnyalattal sápadtabb lett volna, amint rejtett zavarában józéko­­nyan húzódott tágas lakásuk meleg kandallójához... Nagy fekete szemeiben egy pillanatra a csodálkozás megütközése látszott, de csak egy pillanatra, hogy annál nyugodtabb tetetéssel, halkan, azintén kérdéssel válaszoljon. Mit csináljak anyukám, amikor az a Bákay Bandy olyan jól táncol és én úgy szeretek táncolni? Kovásznay Laci, a körorvos pedig nem tud táncolni sem, »nem okős embernek való az ugrálás* — amint ő mondja... Én pedig valósággal imádom a jó tán­cosokat,. Vettem észre Bandival is éppen elég feltűnően kacérkodtál... El sem tudom képzelni, mi célod lehet vele? Pártinak a te részedre nem párti, kis ember 6 egy Karacsy Julkóhoz... Számba kell venned egyszer már, hogy téged karacsi Kar&c^y Julkót csak „jog fa­ u­ szerenádnak unos untalan előráncigálnak, soha­sem avu' el és örök, mint az ifjú szivek szerelmi vágyakozása.. Julko álmodozását gyönyörűen festette alá az ablaka alatt felhangzó éjjeli zene. Könnyes szemekkel élvezte azt a leányos, megható, szent, na­gy­szerű hangu­latot, ami az életben talán csak egyszer fogja el iga­zán az ábrándos leányszíveket... A zene hangjaira átjött az anyja is. Az ő szivé­ben is visszasírtak a mult emlékei... Azonban erősnek akart mutatkozni most is, mint mindig és az ablak függönyén át kémlelve, illuziórontórn jelentette ki: Csak Bíkay Bandi... Julkó azonban már nem bírta tovább... Elérzé­­kenyült, finom hangulatokkal megtelt fiatal szivének tőrdöfés volt anyja lekic­inylő kijelentése. Már nem tudott parancsolni magának, hangos zokogással borult hófehér ágyára... Kint pedig új nóta csendült fel: „Száz szál piros rózsát küldöttem tenéktd..." Julkó azonban már nem hallotta. Megfeledkezett arról is, hogy világosságot kellene gyújtania és azzal köszönni meg a fájó hangulatban is olyan gyönyörű éjjeli zenét. Csak azt tudta, hogy akinek ezt a csodá­latosan szép és mégis szomorú perceket köszönte, szereti... szereti Bókay Bandit és életében először gon­dolt arra, hogy szembekerül édesanyjával érte .. Hogy csak forgalmista? Jóravaló fiú Bandi, nem kell vagyon ahhoz, hogy boldogok legyenek, hisz van neki elég... Nem is látta, hogy anyja rövid gy­újtófénnyel intézte el a „hősszerelmes“ Bandit és vigasztalás nél­kül sietett vissza szobájába. Lelkében ő is megindull egyetlen bálványozott leánya bánatán, mégis azonban hagyta, hogy sírja ki magát és temesse rózss­zinü felhőkben járó kányáiméit...

Next