Csili, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

nőttként ismerték fel vagy éppenséggel csak ezután tapasz­talják, hogy társa­dalmi, életszínvonal­beli előrelépésük nélkülözhetetlen fel­tétele a műveltség birtoklása, az olva­sás, a természettu­dományok, a techni­ka alapjainak megis­merése, a színház, az irodalom. Hozzájuk, a lakosság elég je­lentős részéhez ne­künk kell közeled­nünk minden lehet­séges módon. Azt szeretnénk, ha olvasóink, művelő­dési házunk jelen­legi és leendő láto­gatói éreznék: célki­tűzéseink megvalósí­tása csak velük együtt lehetséges. Ha terveink igényeikkel nem egyeznek, s ha újat, többet tenni akarásunk nem talál visszhangra, akkor minden törekvésünk hiábavaló. Ezért olyan fontos, hogy programunkról és napi munkánkról al­kotott véleményük eljusson hozzánk. Í­rásunk elején le­­­­szögeztük, hogy az új év sok szem­pontból kísérletnek számít: elsősorban a feladatok elvégzésé­nek minőségi válto­zásai, s néhány új rendezvénytípust il­letően. Nem va­gyunk azonban hívei a mindenáron újat akarásnak. Ami a múltban bevált, s feltehetőleg eredmé­nyesen szolgálja cél­jainkat a jövőben is , megtartjuk. Újat akarunk azonban abban az értelem­ben, hogy szeretnénk kiirtani munkánkból a megszokottságot, az elvásott sablono­kat, a rutin kinövé­seit, melyek meg­rontják a szórako­zást, a kedvtelés ízét, rontja a munka szer­vezettségét és szür­kévé, unottá teszi. Rendezvényeink hangulatát szeret­nénk sok kisebb-na­­gyobb ötlettel fűsze­rezni. Igényünk, hogy az ismeretek terjesztésének ha­gyományos előadó­hallgató különállását a beszélgetőpartne­rek meghittebb vi­szonyává alakítsuk. Megvalósításra azonban nem egy­szerre akarunk vál­lalkozni. Mint ahogy bőrünkből egyszerre kibújni sem tudunk, ugyanúgy nem vál­lalhatjuk, hogy a ré­gi megszokott gya­korlatot egycsapásra újjal váltjuk fel. Időre és mindazok­nak a segítségére van szükségünk, akik maguk is hívei az újnak és a jobb­nak. Terveink való­­raváltásához nagy segítséget jelent az újonnan megválasz­tott vezetőség min­den tagjának áldo­zatkész, aktív mun­kája, tanácsa. M­unkánk megújítá­sának terveivel foglalkozunk az új év beköszönté­vel és kí­sérletet teszünk, hogy lapunk szerény eszközeivel is társa­kat, híveket szerez­zünk valóraváltá­­sukhoz. Szeretnénk, ha reményeinkben nem csalódnánk, ha a lakosság és az üze­mek dolgozói, a kul­turális munka sok­sok régi kedvelője és híve, társadalmi munkások, aktivis­ták segítőkész, meg­értő „játszótársaink­ká” szegődnének a fentiek megvalósítá­sában. Az új évet e tervek, gondolatok jegyében köszöntjük, remélve, hogy kö­zösségi­ munkánkban és személyes éle­tünkben egyaránt új sikerek, szép ered­­­mények hozója lesz. FORRADALOM A ZENÉBEN A XX. kerületi iskolák és a Csili ze­neiskolája növendékeinek 5—5 főből álló összesen 9 csapata versenyzett az elsőségért a Vasas Művelődési Házban december 13-án rendezett vetélkedőn. A téma: a XIX. és XX. századi zene nagy újítóinak életműve, és a forra­dalmi gondolat megnyilvánulása a ze­nében. Három és félórás izgalmas versenyen dőlt el az első négy hely sorsa. A kér­dések gyakorlott hangversenylátogató­nak is gondot okoztak volna. A verseny végeredménye: Az első helyet a Vasas Művelődési Ház zenetanfolyamának „C” csapata szerezte meg. Tagjai: Abonyi Tamás, Béres Éva, Dibácz Zsuzsa, Kövics Gi­zella, és Nagy F. Mária. Második helye­zett a Vasas Művelődési Ház „B” csa­pata, harmadik a Kossuth Lajos Gim­názium, negyedik a Bagi Gimnázium „C” csapata lett. A jutalmak: sok szép zenei könyv és hanglemez. A kitűnő játékvezetésért, Somorjai Jó­zsefet, a­z értő és a figyelmet a kérdések lényegére irányító zsűrizésért dr. Káldor Jánost, Huzalló Eleket és Vas Lajost illeti köszönet. A csoportok jó felké­szültsége az iskolákban folyó zenei ne­velőmunka eredményességét bizonyítja. 4 Kóstoló A modellezést sohasem tartottam komoly sportnak, inkább sok türel­met, gyakorlatot igénylő játéknak, s a magyar modellezősport eredmé­nyeit olvasva arra gondoltam: túl­zás ilyen nagyra értékelni ezt a ked­ves felnőtt-játékot, hobbyt. Azt ugyan sejtettem, hogy a modellezés­nek az építészetben, az iparban ko­moly haszna van, de a sportbeli ér­tékét, nevelőhatását nem tartottam túlságosan sokra. Most, hogy ennek az ellenkezőjé­ről kellett meggyőződnöm, korábbi véleményemet kissé szégyenkezve vágtam sutba. Felismerésemet né­hány lelkes fiatal embernek köszön­hetem, akik nem szóval, eredmé­nyekkel, életük egy részének példá­jával győztek meg, mert modellez­nek értékesebb emberek másoknál. Helyesebben: a modellezés által ér­tékesebb emberré válhat valaki ko­rábbi önmagánál. A tétel fokozot­tan érvényes azokra, akiket adottsá­gaik, türelmük, kitartásuk és még néhány pozitív tulajdonságuk és speciális ismeretük erre különösen alkalmassá tesz. Felismerésemet a „Csili”, a Vasas Művelődési Ház modellezői kicsiny csoportjának köszönhetem, közülük is háromnak. Ez a kis írás is róluk szól. Frissen szerzett barátaim életének fontos része a modellezés, de nem vált rajongássá. A modellezés nem teng túl életükben, nem tette őket szakbarbárrá, és biztosan segített

Next