Csili, 1971 (15. évfolyam, 1-8. szám)
1971-01-01 / 1. szám
an ismét eltelt egy esztendő, és az év végén számadást szokás adni az elvégzett munkáról. Nincs mód arra, és úgy érezzük nem is szükséges, hogy Művelődési Központunk valamennyi évközi tevékenységéről részletesen beszámoljunk. Csupán arra vállalkozhatunk, hogy a legfontosabb munkánkra emlékeztessük kedves olvasóinkat, amelyeket 1970-ben elvégeztünk. Több alkalommal az év folyamán hírt adtunk arról, hogy a Vasas Szakszervezet anyagi segítsége folytán mintegy egymillió forintos beruházással megkezdődött a Csili felújítása, csinosítása, az állandóan változó igényeknek megfelelő korszerűsítése. Tervünknek megfelelően sor került a színházterem rendbehozatalára. Akik november 15-én, az első színházi előadás alkalmával beléptek a Csili öreg színháztermébe, nem akartak hinni a szemüknek. Új világítás, teljesen új parketta, szép tablók, bársonyos szürke falak várták kedves közönségünket. Méltán csattant fel az első taps azoknak, akiknek mindez köszönhető volt: tervezőknek, szervezőknek és kivitelezőknek. December hónapban kezdődtek a foglalkozások az új természettudományos előadóteremben. Szinte 99%-ban elkészült folyóíratolvasó és a tanulószobánk is. Úgy érezzük, a két utóbbi foglalkozási helyiség, valamint az ifjúsági klub kulturáltabbá tett környezete sok új látogatót fog vonzani a Csilibe. Tartalmi munkánkat tekintve, elsősorban a tehetséges munkásszármazású diákfoglalkoztatónk beindulását tekintjük komoly előrelépésnek. Első lépésként 40 tehetséges kerületi fiatal részére biztosítunk magasabb szintű tanulási lehetőséget, akik közül — reméljük — többen is sikeresen állják majd meg a helyüket az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákon. Ez a szám hamarosan a duplájára emelkedik, az újabb 40 diák kiválogatása a kerületi középiskolákban már megkezdődött. Művészeti csoportjaink közül ebben az esztendőben az Irodalmi Színpad érte el a legnagyobb fejlődést. Belső nevelő munkájuk igényesebbé vált és produkcióik is egyre több elismerést kapnak. Pelland: „Kékszakáll igazi pere” című komédia az egri Nyári Karneválon oklevelet nyert, Hubay Miklós: Felismerés és búcsú című egyfelvonásosa az „Ünnepelj Velünk” vetélkedőn aratott sikert, Gáspár Margit: Az égbolt nem felel című pódiumjátékát a balassagyarmati Irodalmi Színpadi Napokon ugyancsak elismerő oklevéllel tüntették ki. Külön örömmel szolgált számunkra, hogy az utóbbi játékban nyújtott kimagasló művészi teljesítményért Szőke Pál egyéni előadói díjat kapott. Reméljük az új év még több szép sikert hoz a csoportnak. Az éves ismeretterjesztő munka és a klubtevékenység is elismerést érdemel. Egyre több a tartalmas és a valóságos igényekhez igazodó előadás, ankét, politikai tájékoztató. Különösen örvendetes, hogy egyre egyik legnépszerűbb ismeretterjesztő előadónk: dr. Király József pszichológus