Csillag, 1947. december - 1948. december (1-2. évfolyam, 1-13. szám)

1948-01-01 / 2. szám - Petőfi Sándor: Költemények

Csillva Főszerkesstő: Németh Andor Szerkesztőbizottság: Benedek Marcell, Déry Tibor, Kassák Il­a­j­o­s, Nagy Lajos, Nagy István, Szabó Pál PETŐFI SÁNDOR: Csil ZCIX. század költői Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félre tedd. Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Ifjabb időkben isten ilyen Lángoszlopoknak rendelé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé. Előre hát mind, a ki költő, A néppel tűzön vizen át! Átok reá, k­i elhajítja Kezéből a nép zászlaját, Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy a­míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt! Kemény szél fúj, lángra kap a szikra, Vigyázzatok a házaitokra, Hátha mire a nap lehanyatlik, Tűzben állunk már tetőtől talpig. Édes hazám, régi magyar nemzet, Alszik -e csak a vitézség benned, Vagy apáink halálával elhalt? Ílik-e még oldaladra a kard? Vannak hamis prófétáit, a­kik Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk, mert itten Az Ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve lengenek. Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! És addig? addig nincs megnyugvás, Addig folyvást küzködni kel. — Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. (Pest, 1847.) Magyar nemzet, ha rád kerül a sor, Lesz-e megint, a mi voltál egykor? Oly hatalmas harczos, ki szemével jobban ölt, mint más a fegyverével! A világot védtük hajdanában A tatár és a török világban; Vajon most, ha eljön a nagy munka, Meg bírjuk-e védeni min magunkat? S Kemény szé­l fúj.. Óh magyarok istene, add jelit, Ha a kenyértörés elközelít, Hogy az égben uralkodói még te A magad s néped dicsőségére! (Pest, 1848.) 1

Next