Csillag, 1954. július-december (8. évfolyam, 7-12. szám)

1954-12-01 / 12. szám - Irodalom és művészet

nyíre az ebéd idejét fordította, sok levelét vendéglőben írta, míg az ételre várt. Ritkán használt jobbfajta, rendes levélpapírt. Mindenféle szedett­­vedett papírdarabra írt, sokszor egészen kis alakúra, ezt aztán jókora betűi­vel hamar telerótta. Írásában ugyanaz a türelmetlen gyorsaság nyilvánult meg, mint vázlataiban, de míg ezekben növelte a kifejezés erejét, az írásban fogyatékossággal végződött. De alapjában ez a gondatlan írásmód is lobogó temperamentumának kisugárzása volt. Férfikorában már nemigen olvasott. Az a mohó művelődésvágy, mely húszéves korában, Pestre költözéseikor benne élt, már Bécsben elcsitult. Franciaországi létében minden nap elolvasta a Figarót, de könyvet csak Laimialouban vett néha kezébe. Ezért nem ismerte a korabeli francia irodal­mat sem. Művészi munkája annyira lekötötte, hogy nem ért rá olvasni, de nem is kívánt, mert mindenképpen csak festő voltának élt. Neki teljesen elég volt az Elveszett Paradicsomnak néhány oldalát francia fordításban elolvasni, tartalmát mással elmondatni, hogy annyira tisztában legyen Mil­tonnal, mint ahogyan művén látható. A Krisztusképekhez pedig az evangé­lium lapjait forgatta. Nagy elképzeléseit saját lelke töltötte ki, mély emberi tartalommal. Egyáltalában valami elzárkózás, valami kizárólagosság jellemzi egész művelődését. Mindent csak addig és abban a mértékben tanul meg, ameny­­nyire művészete kifejtéséhez és az életben szüksége volt reá. Parányi energiát sem vesztegetett tovább, mihelyt biztos továbbjutásáról gondosko­dott. De nem is volt tanulékony. Nem mintha nem lett volna jóeszű, hanem azért, mert művészete mellett nem sok tér maradt lelkében. Évekig élt német földön, mégsem beszélt jól németül. Évtizedekig Párizsban és nem tanulta meg a francia helyesírást. Levelei telve vannak a legkétségbeejtőbb orto­gráfiai hibákkal. Egy ízben azt kérdi feleségétől, hogy az orrot jelentő szót, miképpen írják helyesen? De mindez csupán csekélység volt nagy céljai megvalósításának útján. Nem is ütköztek meg a körülötte élők e kis gyen­geségein. Mindnyájan érezték, hogy egy kivételes emberrel érintkeznek, akivel együtt seminök gazdagodást jelentett. Mindenki elragadtatással emlé­kezett meg róla, az egy affektáló, finomkodó Justh Zsigmond kivételével. Egyénisége vonzó erejéhez külső megjelenésének varázsa is hozzá­járult. Kivételes jelenség volt. Karcsú és magas, majdnem éles termetével kiemelkedett az átlagos magasságú férfiak közül. Hatalmas világító hom­loka alatt, bozontos szemöldöke alul szürkésen kék szeme sóvár érdeklő­déssel nézett körül a világban, de kissé fátyolosan, mert 1866 óta, mikor majdnem szeme világát vesztette el, visszamaradt szemében némi gyönge­­ség. Vörhenyes szőke haja, amint az Műteremben című festményén látható, már harminchárom éves korában őszülni kezdett, néhány év múlva pedig teljesen megőszült. Fiatalságában Bécsben, Münchenben és Düsseldorfban is magyar ruhában járt, de Párizsban már levetette és az akkori európai divat szerint öltözködött. Különösen a szürke redingot-t kedvelte, melyhez szürke cilindert viselt. Művésziesen megkötött széles csokornyakkendőket kötött fel. Igen kényes volt külső megjelenésére. Elegáns jelenség volt. Tár­saságban halkan és tartózkodóin viselkedett. Megszállottsága feledékennyé és szórakozottá tette. Feledékenysége elég bosszúságot okozott. Házon kívül járván gyakran elhagyogatta a hol­mikat, melyeket történetesen kezében vitt, vagy maga mellé letett. Legin­kább esernyőit, úgy, hogy leszokott az ernyőhordásról. Magába merülve járt az utcán, vagy a Parc Monceauban, szakadatlanul műveire gondolt, és eközben világosodtak ki néha ötletei, melyek évek óta szunnyadoztak benne tudat alatt.

Next