Csillag, 1956. április-június (10. évfolyam, 4-6. szám)
1956-04-01 / 4. szám - Bernáth Aurél: Kaposvári képek
A modell, a szoba túlsó végében, a fal mellett, sután, ügyetlenül, a nem hivatásos modellt minden bájával, egy szép falikárpit előtt áll. Fejét felénk fordítja és lesüti szemét. (Brandtnál ezen a helyen János, a tisztiszolga fog állni, de nem modell szerepben.) A kis hollandus leányka fején csodálatos mirtuszkoszorú megy körbe, mely az egész képnek, legalábbis az első pillanatban, rendkívüli jelleget ad, mert felmagasztosítja, mondhatnám mitologizálja a kis modellt. Egyszerre elgyönyörködünk ezen a rendkívüli összekapcsoláson, ami a nő kedves topasága és a koszorú tündöklő, bár egyelőre ismeretlen utalása közt fennáll. A kép témájának ez a parányi részecskéje ilyetén szikrázni kezd. Töprengünk rajta, s ugyanakkor elgyönyörködünk a feloldatlan ellentéten, s talán az jut eszünkbe, hogy a festő— Vermeer —, az ő hollandul, komoly realitásokra épülő világából itt egy pillanatra ki akart törni, mert eszébe jutott talán a görög—római mitológiának egy, századokon át továbbélő, részlete. Ezzel a nosztalgiáját is elárulja a nagy művészeti korok eszmei és érzéstartalma iránt, amely számára már visszavonhatatlanul elmerült, de mint árny és szépség itt-ott lecsap reá, (ahogy reánk is). Megerősíti ezt a gyanúnkat, hogy a modell egy kürtöt is tart, amellyel nyilván a zenét jelképezi, baljában pedig egy könyvet. Az asztalon egy maszk, vagy még inkább egy szobortöredék fekszik, így tehát a festészet, zene, szobrászat és irodalom múzsáját kell e kis leányban látnunk. Vermeer műterme (vájjon az övé volt?) gazdag környezet. Berakásos márvány a padló. Díszes gobelin-függöny van a baloldalon, melyet mintha éppen félrehúztak volna, hogy elénk táruljon ez a gyönyörű kép. Elképzelhető persze az is, hogy Vermeernek a nosztalgián túl még más indítéka is lehetett ilyen „múzsa” témához nyúlni. Valahol olvastam, hogy egy Cesare Ripa nevű olasz szerző „Iconologia” című művét az 1640-es években — tehát még javában Vermeer életében — fordították hollandra. Ez az írás, ahogy a címe is mondja, segédkönyv szerűen felsorolja a mitológia, a vallás, tehát az olasz művészetet akkoriban mozgató eszmék nagy alakjainak elengedhetetlen jelképi kellékeit, melyek nélkül a Szent Cecilia nem Szent Cecilia, a Múzsa nem Múzsa. Közrejátszott vájjon ez a könyv Vermeer képének a keletkezésében? Ezt nem tudjuk eldönteni. De nem is olyan fontos. Mert a lényeg itt mégsem a múzsán van, hanem a festőműtermen, a holland világ ábrázolásán, az erényekben oly gazdag nép világának szeretetén, azon az egybeforrottságon, amely nemcsak Vermeert, de századának minden hollandus festőjét eltöltötte, így Vermeer képe a múzsával csak fűszerezve van. Csupán ízlelteti ezt a fűszert, de nem engedi annyira túltengeni, hogy csak arra emlékezzünk. Becsempészi, de ugyanakkor kellő helyére teszi a mitológiát. Neki a festőműterem a fontos, a saját környezete, a saját világa. Ami p pedig Vermeer festői erényeit illeti, pedagógiám kiegészítéséül hadd mondjam el, hogy ő nem a pszichológia mélységén át üdvö-