Csongrád Megyei Hirlap, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-25 / 47. szám

feb, 19SR. február 25. Márciustól április 15-ig fizetik ki a nyereségrészesedéseket Mz országban befejezésé­hez közeledik a vállalati gazdálkodás múlt évi ered­ményeit feltüntető mérleg­beszámolók összeállítása. Ez a munka most viszonylag gyorsabb, mint az elmúlt években volt, hiszen a nye­reségrészesedés a mérlegek végeredményétől függ, és azok elfogadása után fizethető ki. Éppen ez­ért sok helyen a mérleg össze­állításával párhuzamosan fo­lyik a mérlegrevízió is. Né­hány helyen azonban már az ellenőrzési munka befe­jeződött és így bizonyos mértékig következtetni lehet a nyereségrészesedésre is. Hozzávetőleges becslés sze­rint a Nehézipari Minisztéri­um villamosenergia iparigaz­gatóságánál 36, a vegyipari igazgatóságánál 49, az épí­tésügyi minisztériumi kivi­telező iparban 56, az élel­miszeriparban pedig 30,5 millió lesz a nyereségrésze­sedés várható összege. Az eddig befejeződött mér­legre­víziók azt mutatják, hogy akadnak vállalatok, melyeknél a revízió után el­fogadott mérleg szerint a ténylegesen várható nyere­ségrészesedés magasabb a tervezettnél. Előfordult, hogy egyes vállalatok jobb ered­ményei mögött nem terme­lési eredmények, hanem könyvelési manipulációk ál­lanak (»rosszul« számolták ki az államtól kapott ártá­mogatás összegét, nem vet­ték figyelembe a megnöve­kedett termelés értékelésé­nél az időközben kapott új kapacitás teljesítményét, stb.). Gyakran előfordul az is, hogy a »téves« leltározá­sok növelik megengedhetet­len módon a vállalati mér­legekben kimutatott nyere­séget A szakkörökben már fel is merült a kérdés: nem kel­lene-e vajon bizonyos kirívó esetekben vizsgálatot indíta­ni annak kiderítésére, hogy a felderített nagy összegű eltérések valóban elírások, tévedések-e, vagy tudatos megtévesztés, kijátszási szándék-e forrásuk? Mindenesetre a Pénzügy­minisztérium szerint olyan ütemben kívánják folytatni a mérlegrevíziókat, hogy a kifizetések márciusban meg­kezdődjenek és április 15-ig be is fejeződjenek. Bebizonyítjuk az egyéni parasztoknak a szövetkezés vezet a jólét felé — Levél a makói Új Élet Termelőszövetkezetből — Szövetkezetünk 1955 őszén alakult meg az Új Barázda L típusú tszcs-ből 23 tagged 322 hold földön. Nehéz volt a kezdet, de sikeresen át­vészeltük ezt az évet, sőt az ellenforradalom kedvezőtlen kihatásait is. Megfelelő tar­talék nélkül, igen sok kö­telezettséggel kezdtük az 1957-es évet , de sikerült jó eredményeket elérni. Ehhez elsősorban az segí­tette szövetkezetünket, hogy a területet felosztottuk sze­mélyekre. Minden tag sze­mélyi felelősséggel tartozott az ő területéért. Ennek a munkaszervezésnek tulajdo­nítható az, hogy búzából 10, kukoricából több mint 30 mázsás holdanként­ átlag­termést értünk el. Vörös­hagymából 100 négyszög­ölenként 7 mázsát szedtünk fel. Mivel igen jó eredménye­ket értünk el és megfelelő mennyiségű takarmányt tar­talékoltunk, megkezdhettük az állatállomány fel­fejlesztését is. Erre az évre 100 hízóser­tést, 20 hízómarhát, 10 anya­kocát kívánunk beállítani. Ebből már áprilisban át­adunk 35 hízót és 11 hízott­marhát. Májusban viszont hízásba állítjuk a második falkát. Április hónapban 10 anyakocánk fiadzik, ami szin­tén jelentősen gazdagítja szövetkezetünket. Ugyanakkor azonban kellő időben felkészültünk 11 hold öntözéses bolgár kertészetünk megműveléséhez is. Szövet­kezetünk tagjai szakember irányításával már elvetet­ték jól elkészített meleg­ágyainkba a korai zöldségek magvait. Igen szépen halad a 100 férőhelyes sertéshiz­lalda és a 10 férőhelyes ser­­tésfiaztató építése is. Az építkezést saját építőbrigá­dunk végzi, Bíró Sándor és Szilágyi Sándor szakembe­reink vezetésével. Az épít­kezésből igen szorgalmasan kiveszi részét Kocsis Zoltán, Csonka Sándor, B. Szűcs Sándor, valamint idős kora ellenére Árva Imre ,tagtár­sunk. Gondoskodtunk a megfe­lelő pénzforrásról is, ezért 20 hold cukorrépa, 5 hold burgonya és 15 hold vörös­hagyma termelésére kötöt­tünk szerződést. Az ősz fo­lyamán jól előkészített mag­ágyba vetettük el 76 hold őszi búzánkat, valamint 38 hold őszi árpánkat. Állatál­lományunk megfelelő takar­mányellátása céljából pil­langós növényünk vetésterü­letét 20 hold felülvetéssel növeljük. Taglétszámunk már 70-re szaporodott. A 318 holdon gazdálkodó kis szövetkezet bizakodva tekint a jövőbe. Taglétszámunk rendszere­sen gyarapodik, hisz a múlt havi közgyűlésen is tizenhárom új tagot vettünk fel. Nem hallgathatjuk el azonban azt sem, hogy a munkafegyelem megszilárdí­tásáért kell még dolgoz­nunk. Igaz ugyan, hogy köz­gyűlésünk már hozott olyan házitörvényt az igazolatla­nul távolmaradókkal szem­ben, ami megfontolandóvá teszi majd mulasztásukat, de ennél még többet kell ten­ni. Szükség van erre azért, mert be akarjuk bizonyítani a környék dolgozó paraszt­ságának, hogy egyedül a termelőszövetkezeti gazdál­kodás a parasztság járható útja a jólét felé. Szaszkó Vilmos Tűz a Vásárhelyi Maj­olikagyárban Hétfőn délután negyed öt órakor tűz keletkezett a Hódmezővásárhelyi Majoli­kagyár kemenceházában. Két égetőmunkás, Szikszai Lajos­­ és Tóth Imre dugulást észe­e­lelt az olajvezetékben. Ezért a vezetéket szét­kapcsolták, de a csapot nem tudták tökéletesen el­zárni, mivel megfelelő kulccsal nem rendelkeztek. Tányért tartottak tehát a csap alá, amelyben mintegy fél liter fűtőolaj gyülemlett össze. Az olaj hirtelen lángra­­lobbant. A két munkás hiá­ba próbálta meg a lángo­kat elfojtani, a berendezés csakhamar meggyulladt. A gyorsan kihívott és a helyszínre érkezett tűzol­tók perceken belül eloltot­ták a veszedelmes tüzet. A szakértői vizsgálat meg­állapította, hogy a tűz az olajvezeték helytelen össze­szerelése miatt keletkezett. Az égetőkemencét olyan em­berek kezelték, akik semmi­féle szakvizsgával sem ren­delkeznek, csak a gyárban tanulták meg az olajveze­ték­­karbantartását. A tűz okozta kár a becslések sze­rint — a tatarozást nem számítva — 2—3 ezer forint. Még 3 napig köthet termelési szerződést zöldségfélére, rostkenderre, seprűcirokra, somkóróra és egyéb vakra. aprómag-Siessen felkeresni a földmű­vesszövetkeze­tet a szerződés megkötése végett. x Elhunyt Glatz Oszkár A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége mély fájdalommal közli, hogy Glatz Oszkár Kossuth­­díjas festőművész, a Magyar Népköztársaság kiváló mű­vésze, február 23-án, vasár­nap este, 86 éves korában váratlanul elhunyt. Temeté­séről később történik intéz­kedés. Valamennyiünk helyeslésével találkozott pártunknak és kormányunknak az a hatá­rozata, hogy kiszélesíti a népi ellenőrzést. Most, amikor pártunk és álla­munk annyi becsületes jó­­szándékkal munkálkodik a dolgozók életszínvonalának megszilárdítása és a minő­ségi termelés érdekében, sajnos még mindig elég bosszúságot okoz egyes árucikkek kedvezőtlen mi­nőségi és mennyiségi vál­tozása. Ezen a téren ne­kem is van néhány meg­figyelésem. Igaz, nem terv­szerű volt ez a megfigye­lés, csupán saját kárunkra tapasztaltam a következő­ket: Némely gyufásdoboz­­ba 46—48 szálat raknak, viszont a másikban 54 is akad. Ugyanakkor rövi­­debb a gyufaszál fél centi­méterrel, néha 5—6 szálat is elgyújtogatunk, mire végre egynek meggyullad a fája. Azt is tapasztaltam, hogy a Kohinoor cipőpaszta tubusa 2—3 centiméterrel rövidebb, mint az előző volt. De feltehetnénk a kérdést, miért pufog ki a fogyasztás tubusból a sok levegő a használatnál? Miért vált újabban ke­mény, ropogóssá a dobo­zos győri omlós keksz? Miért nem olyan édes az 1957-es töltésű őszibarack és sárgabarack jam, mint volt az előző években? Vagy miért kap az ember az üzletekben csomagolva más árut, mint amit »ki­nézett« magának a mintá­kon? Például egy-egy áru­nak a szépségét látva ha­tározza rá magát az em­ber, hogy megvegye a 8 forintos almát, vagy a szép gépsonkából 10 dekát s otthon látja, hogy az almá­ból nem egy hibás, a son­kának pedig csaknem a fele dirib-darab hulladék. Vajon a terv teljesítése és a takarékosság céljából történik mindez? Igaz, hogy ezzel egyes üzemek és gyárak nyeresége több lesz — és a részesedés is —, de ez a dolgozók arány­lag kis hányadán segít, azonban a vásárlótömegek életszínvonalának a rová­sára megy. Ha van minő­ségi és mennyiségi norma, miért nem ellenőrzik azt már az üzemekben? Mindezeket figyelembe­­véve úgy gondolom, hogy nagy szükség van nálunk is a népi ellenőrzési szer­vekre. Hegedűs Etelka . ­ A szentesi rendőrkapi­tányság a lopások elkerülése érdekében ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy ne sajnálja lakattal felsze­relni a kerékpárokat és kö­­zületek, üzletek előtt ne hagyja őrizetlenül. Az el­múlt napokban is három ke­rékpárnak veszett nyoma, mindhárom esetben a tulaj­donosok hanyagsága miatt. — A Herendi Porcelángyár a már elkészült porcelán­­eszpresszógéphez Viktória­­korabeli mintákkal díszített porcelán-eszpresszókészletet tervez. — Kairóban a Feru­ion Külkereskedelmi Vállalat műszaki kiállítást rendez. A magyar ipar sok új cikkét bemutatják a kiállításon, köztük új típusú préslég­­szerszámokat.­­ Jól sikerült farsangi estet rendezett szombaton este a vásárhelyi népi együt­tes énekkara a zeneiskola egyik termében. A családias összejövetelt az énekkar tag­jai rögtönzött műsorszámok­kal tették kedvessé. A me­gyei művelődési osztály kép­ viseletében Steiner Béla is részt vett az esten. A házi­gazda szerepét Török Imre karnagy töltötte be. — A Hazafias Népfront vásárhelyi bizottsága jogügyi ankétot tart szombaton dél­előtt 9 órakor a megyei ta­nácsházán. Előadó: Kemenes Béla. BEMUTATÓRA KÉSZÜL­ a szentesi KISZ színjátszó együttes és március 22-én Molnár Ferenc: »Ibolya« című darabjával akarnak fellépni. A próbák már egy hónapja foly­­nak és az együttes valamennyi tagja lelkesedéssel készül a bemutatóra. A tervek szerint a színdarab eljátszása után táncszámok, szavalatok is sorra ke­rülnek egy-egy előadás alkalmával. A színjátszó együttes termelőszövetkezetekben, állami gazdaságok­ban és a járás községeiben kezdi majd meg sze­replését.­­ — Ásotthalm­án jelenleg már 62 dolgozó paraszt a földművesszövetkezetbe tö­mörülve vállalkozott spárga­termelésre. A szegedi járás homokvidékén a spárgával beültetett föld egy holdja 18—20 ezer forint hasznot is hozhat. ■ — Helyreállították a bu­dapesti Rókus-kápolnát, amely a XI. és a XVII. szá­zadban épült. Ezzel az épít­kezéssel a környékről az el­lenforradalom egyik utolsó pusztítása tűnt el ___5_ ELNAPOLTÁK AZ ÁRUREJTEGETŐ PAKSI FŐTÁRGYALÁSÁT Paksi István, volt vásárhelyi kereskedő több mint százezer forintos árurejtegetési ügyének tárgyalását mint ismeretes, február 24-re tűzte ki a bíróság. Teg­nap azonban úgy határozott a vásárhelyi bíróság bün­tető tanácsa, hogy elnapolja a főtárgyalást, mivel to­vábbi bizonyítási eljárást indítványozott. A tárgyalás új időpontjáról még nem döntöttek. — A vásárhelyi nyugdíjas ácsok és kőművesek már­cius 2-án, vasárnap délelőtt 10 órakor taggyűlést tarta­nak. • Köszönetnyilvánítás. Ez­úton mondunk köszönetét mindazoknak, akik kisfiúnk, Krizsán Imike temetésén részt vettek, sírjára koszo­rút, virágot helyeztek. Gyá­szoló család, Hódmezővásár­hely.­­ Gyászhír. Dr. Somogyi József nyugalmazott gimná­ziumi tanár, Kinizsi u. 21. szám, 75 éves korában el­hunyt. Temetése február 25-én délután 3 órakor lesz a hódmezővásárhelyi Kin­cses-temető ravatalozójából. Gyászoló család. faecUesztöt „ liiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiU Zsín!l.J Kiss János, Szentes: A kérdés, amiről írt, érdekes« Véleményével egyetértünk! Ügyét illetékes hatósághoz továbbítjuk. APRÓHIRDETÉSEK KÉRJÜK hirdető­inket, hogy hirde­téseiket szombaton de. 11, más közna­pokon déli 12 óráig adják fel. Vidéki hirdető vállalatok­nál 2 nappal ko­rábban. IJTASAKHEIAJ Majakovszki u. 11. számú ház Vásár­helyen eladó. 473 Kopáncson a 6. dű­lőben 5 és fél kat. hold föld tanyával eladó, azonnal el­foglalható. — Ért. Csomorkányi úton 7 és 8 km között, Arany Gábornál. __________________507 Előszobabútor, ebéd­­lőkredenc, Kalóz­­kályha eladó. Ért. Hműhely, Bocskai u. 43._____________487 Gyümölcsfák 2 és 3 évesek minden faj­ta vásárolhatók. — Táncsics M. (volt Újvilág) u. 27. sz. A Hmvhelyi Kerté­szeti Vállalat Ser­ház téri telepén (volt városi kerté­szet) mindenféle gyü­mölcsfacsemete, díszfa, díszcserje és bokorrózsa kapha­tó. 463 Eladó ház Hirtvhely, Zsdánov tér 4. vas­úthoz közel, artézi víz bent. 536 Eladó 2 hold öntö­zésre alkalmas föld. Ért. Réz u. 10. 309 Szőlő u. 22/a. sz. kétszobás, téglából épült új ház eladó. Víz, villany bent, beköltözhető. x503 Csomorkányi úton a 3. kilométernél 1 kat. hold föld el­adó Érd. lehet a vágóhíd mellett, — Kádár Sándornál. x466 Jó állapotban lévő használt varrógépet keresek megvételre. Ajánlatokat Kasza u. 8. x468 Vöröshalmi dűlőben a külsőszerházi is­kola mellett 1300 n­­öi szántóföld tanyá­val eladó. (Tanya 1676). Érd. lehet a helyszínen. x477 40 mázsás gumisko­csi, két ló eladó. — Hmvhely, Nádor u. 64. X483 Belsőerzsébeten 1 hold föld eladó.­­ Ért. Marx u. 3. 14 kishold föld ta­nyával sürgősen el­adó. Hmvhely, Tol­­buhin (Dáni) u. 11. 478 Székkutason, Bul­ganyin u. 10. szá­mú ház eladó. Érd. özv. Rédel István­­nénál. 1883 Eladó 2 hold föld a Rárósi úton. Érd. Klauzál u. 1. X884 Szántóföld Kenyere­­háton 3554 n­öl, — szentesi nyomáson 2 hát. hold 1300 n-öl eladó. Érd. Szeged, Malom u. 10/a. 520 A makói út mentén a nyomásszéli dűlő­ben tanya 800 öl földdel eladó vagy házért elcserélhető. Ért. VHL kér. Szo­­boszlai B. 2. 522 Arany u. 7. számú beköltözhető ház el­adó. Ért. Észak u. 20. 527 Fürst Sándor u. 20. sz. beköltözhető ház eladó Vásárhelyen. X528 Bodzási úti Rizsne­­mesítő Telep techni­kumi végzettséggel női szakmunkást vesz fel. 529 Sürgősen eladó a Hódtava-dűlőben, közel a kövesúthoz 2700 n-es föld, bol­gár kertészetre is alkalmas. Ért. Hun­­vásárhely, Ady E. U. 54. 530 Középidelfi, egye­dülálló, elvált asz­­szony vagyok. Hoz­zám illő férfi isme­retségét keresem házasság céljából. Lehet vidéki is. — „Vagyontalan” jel­igére hmvhelyi ki­adóba. 535 Szépkötéses kis­könyvtár eladó. — Hmvhely, XV. Ró­zsa u. 2. 540 Uj fekete Pannónia motorkerékpár el­adó. Székkutas, Puszta 681. 541 Kisfias üsző eladó K. Szűcs Pálnál. Rárosi úton, 7 lan­tiér. x542 Kárpitozott székek, kézi ekekapa, re­dőnyrugó rugóház­zal, tengellyel eladó. Marx u. 43. 544 Pannónia motor, piros. Jó állapot­ban, sürgősen el­adó. Hműhely, Má­tyás u. 15. műsze­résznél. x547 II. ker. Sarolta u. 5. számú ház Vá­sárhelyen eladó. 546 Uj kocsija eladó. — Tehenet vállalok tartásra. Érd. VII., Dob u. 3. szám. X547 Erzsébeti útfélen H. Mucsi-féle földből 2 kat. hold eladó. Ért. Rigó u. 9. X548 17 kishold kaszáló­legelő eladó, részle­tekben­­ is. Ért. Nyárfa u. 15. x549 Épületfák, nagy ge­rendák, lécek el­adók. Ért. Hmvhely, Tolbuhin (Dáni) u. 21 550 Kishomokon, Ber­csényitelep innenső oldalán 1 kishold gyümölcsösnek való föld eladó. Ért. a helyszínen és Fel­­szabadulás u. 46. X551 Karikahajós kis Singer varrógépet keresek. Ajánlatokat a kiadóba kérek. 552 Föld, 5 és fás kat. hold. részletekben is eladó. Felvilágo­sítás Égetőnél, — Bajcsy-Zs. u. 16. 1554 Székkutas mellett, Erdős János tanyá­ja 1180 öl földdel eladó. Ért. Búvár U. 28.______________ 34 hold legelő-ka­száló Puszta 1. sz. részletekben is ki­adó vagy eladó. — Ért. Madách u. 5. 597 Eladó a csicsatéri dűlőben. Juhász András-féle földből 6 kat. hold föld, részletekben is. — Külsőszerháton a Tunyogi Máté-féle földből 1960 n­öl. Ért. Tanya 1657. sz. X556 Béke u. 127. sz. ház, a város alatt 1 hold föld sürgősen eladó. X558 Királyszék u. 22. sz. azonnal elfoglalható ház sürgősen el­adó. Eladó Sárkány u. 18. számú családi ház, gazdálkodónak is alkalmas. x888 8,70 m hosszú, 7x9-esre kifűrészelt akácfa, szerszám vagy épületgeren­dának alkalmas, el­adó. I. Galamb u. 48^____________ 559 Rárósi nyomáson 4 hold föld eladó. — Ért. Nagy Sándor u. 2. 560 Másfél hold föld Szerháton eladó. — Ért. Száraz u. 8. _______________is 18 g csövestengeri, női kerékpár eladó. Kisfaludy u. 55. — Érd. 5 után. 562 100-as export Csepel motorkerékpár el­adó. Hilivhely, vaj­da u. 16. 563 60—70 kilós zsírma­lacot veszek. Ért. Kemény u. 2. üzlet. 564 2,5 hold föld, ebből 1 hold gyümölcsös, kiadó, eladó. Móricz ZS. U. 40. 565 Egy hold gyümöl­csös Kútvölgy-dűlő­­ben eladó. Ért. Ma­­dách u. 8. 566 Elveszett fél pár fe­kete bélelt bőrkesz­tyű. Megtaláló a Bé­ke Moziba adja be. Porta eladó Nagy­­mágocs Ujosztáson, Ért. Árpádtelepem Ganyec MihálynáL ISO kiló körüli hízó eladó. Nagytőke* Piti Ignác-féle ta­nya* vígh Ferenc­nél. vidékre körzeti or­vos kétéves gyer­mek mellé középko­rú magános asz­­szonyt keres. Aján­latokat ,,Kis ház­tartás” jeligére Ma­gyar Hirdetőhöz) Szentes. Eladó 3 kat. hold szántóföld Magyar­­tés, Bökény határá­ban, a szivattyú mellett. Bolgár ker­tészetre igen alkal­mas. Ért. piaci na­pokon Szentes, So­mogyi Béla u. 36. szám. 125-ös hengerfúrása, főtengelyek görgőzé­se rövid elkészítési idő alatt Czakó Kál­mán géplakatos m­ez, térnél Szentes, La* Obi et M.

Next