Csongrád Megyei Hirlap, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-01 / 180. szám

Önző emberek építjük a szocializmust. Közben, a napi feladatoktól elfoglaltan, nem is gondo­lunk arra, hogy vannak még országunkban olyan erők, amelyek — Lenin szavaival szólva — nap mint nap va­lósággal újratermelik a ka­pitalizmust. S hogy ilyenek vannak, abból következik­ az is, hogy ez az újraterme­lődő kapitalizmus aztán visszahat az emberekre is, befolyásolja világnézetüket, erkölcsüket, eszméiket, hat ízlésükre és szokásaikra. Az önzés egyike az ilyen, még ma is élő kapitalista maradványoknak. Csak a közelmúltban hallottuk azt a kijelentést egyik vállalat vezető beosztásban levő dolgozójától: no, itt jó a fizetés, jól megszedem ma­gam, s aztán majd csak lesz valahogy. Ha lesz elég pénzem, építek Pest környé­kén egy házat és itthagyva a vidéket, eltűnök a pesti forgatagban. Sok-sok példát idézhet­nénk még az ilyen embe­rek kijelentéseiből. Persze, úgy, hogy félre ne értsük. Ma, amikor eredményeink növekednek, egyre jobban és jobban engedhetjük meg magunknak azt, hogy ren­dezettebb, kényelmesebb anyagi körülmények között éljünk. Éppen ezért örü­lünk annak, ha minél több dolgozó tud házat építeni, szép lakást berendezni, mo­tort, televíziót vásárolni stb. Mindez hozzátartozik az életszínvonal emelkedésével növekedő igények kielégí­téséhez. Az önzők esetében azonban nem erről van szó. Akikről beszélünk, azok a csak a maguk hasznát né­zők típusát személyesítik meg. Ezek az emberek nem törődnek semmivel és sen­kivel, — kivéve a maguk érdekeit. Azzal aztán annál jobban. Őket nem túlságo­san érdekli, hogy ebben az országban szocializmus épül, hogy az egész dolgozó nép életszínvonalának feleme­lése a cél. Nekik csak az a fontos, hogy jól éljenek — minden áron. Vajon ellenségek, vagy bűnözők ezek az emberek? Néhány kivételtől eltekintve egyáltalán nem. De nekünk foglalkoznunk kell velük, hogy megváltoztassuk őket, — neveljük, formáljuk, át­alakítsuk gondolkodásukat, világnézetüket és türelmes munkával leszoktassuk őket a csak a maguk hasznát né­ző önzésről. Mert mind­addig, amíg ezek az em­berek az önzés bűvköré­ben élnek, aligha törődhet­nek szívük szerint a szocia­lizmus építésének napi fel­adataival. S így egy sor olyan embert veszítünk el, akik képességeiknél, tudá­suknál fogva esetleg igen sokat segíthetnének nekünk. Ezért fontos munkálkod­nunk ezeknek, az emberek­nek a megváltoztatásán, meggyőzve őket arról, hogy a maguk érdeke lényeges dolog — és helyes is, ha arra törekednek, hogy job­ban éljenek —, de a közös­ség ügye, a nép sorsának jobbrafordulása sokkal-sok­­kal fontosabb ennél az egyé­ni érdeknél, úgyannyira, hogy az egyén érdekeit alá kell rendelni a társadalom érdekeinek. S ez csak az önzésnek árt, az egyénnek nem. Mert a két érdek nem ellentéte, hanem segítője egymásnak. Az önzéssel vi­szont csak az egyén mehet ideig-óráig előre, de a kö­­­össég, a társadalom soha.* VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 1i A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT MEGYE­ LAPJA * III. évfolyam, 180. szám Ára: 50 fillér Péntek, 1958. augusztus 1. Valószínűleg Európában lesz a közép-keleti kérdésekkel kapcsolatos csúcsértekezlet de New York is változatlanul szerepel a kombinációkban Most már, hogy a közép­keleti kérdések megvitatá­sára javasolt csúcsértekezlet összehívásának lehetősége egyre inkább valószínű, megindultak az azzal kap­csolatos hivatalos álláspont­­nyilvánítások, hogy hol len­ne a legjobb az értekezletet megtartani. — Az érdekel­tek — s főleg a nyugatiak — véleménye megoszlik ab­ban, hogy New Yorkban, vagy Európában­, Genfben legyen-e az értekezlet. Ham­marskjöld mér korábban is amellett állt ki, hogy az értekezletet New Yorkban kellene megtartani, s hason­ló álláspontot foglalt el — Hammars­kjöldöt megelő­zően — Eisenhower és Mac­millan is. Az amerikai elnök és az angol miniszterelnök azonban bizonyára hajlandó lesz engedni De Gaulle fran­cia miniszterelnök azon kí­vánságának, hogy az érte­kezletre Európában, Genf­ben kerüljön sor, miután a svájci nagyvárosban — s ez­zel az érdekeltek általában egyetértenek — a nyugodt, elmélyült tanácskozásoknak több feltétele van adva, mint az amerikai­­metropo­lisban. Az ENSZ nyugati diplo­matái körében szerdán az a vélemény alakult ki, hogy az értekezlet megtartására valószínűleg Genfben kerül sor. Ilyen értelemben nyilat­kozott Nehru indiai minisz­terelnök is az indiai parla­ment külügyi bizottságának zárt ülésén, azt mondotta, hogy feltehetően Európában kerül sor a csúcsértekezlet­re, amelyen résztvenni kí­ván. Ami az értekezlet időpont­ját illeti, arra vonatkozólag New York-i ENSZ-­körökben úgy nyilatkozta­k, hogy az augusztus 10-i időpont, vagy az azt követő napok valame­lyike látszik a legmegfele­lőbbnek. Az angol kormány — mint Macmillan minisz­terelnök az angol alsóház csütörtök délutáni ülésén kijelentette —augusztus 12-ét javasolja a csúcsértekezlet időpontjául, tekintet nélkül arra, hogy az értekezletre New Yorkban, vagy Genf­ben kerül sor. A miniszter­elnök mindenképpen részt kíván venni az értekezleten. Az alsóház csütörtöki ülé­sén Macmillan egyébként felolvasta a Hruscsov szov­jet miniszterelnökhöz inté­zett, valószínűleg csütörtö­kön átadott levél szövegét, majd kifejtette elképzelését, mely szerint időközben a Biz­tonsági Tanácsot nagyköveti szinten kellene összehívni, hogy előkészítsék a Bizton­sági Tanács rendkívüli ülé­seit és megállapodjanak az üések színhelyében. Párizsi politikai körökben figyelemreméltónak tartják, hogy a francia kormány szer­dai minisztertanácsán ismét kihangsúlyozta azon korábbi véleményét, hogy helyesebb lenne a közép-keleti kérdé­sekkel foglalkozó csúcsérte­kezletet — amellett, hogy Európában rendezik meg — a Biztonsági Tanács keretein­­ kívül tartani, mert — mint De Gaulle hangsúlyozottan rámutatott — a Biztonsági Tanács nem elég higgadt és tárgyilagos. Ismeretes, hogy a Szovjet­unió kormánya nem ragasz­kodik az értekezlet színhe­lyét illetően semmiféle előre lekötött állásponthoz, számá­ra tehát nem lényeges, hogy az értekezletre New­ Yorkban, vagy Genfben kerül sor, a hangsúly inkább azon van, hogy az értekezlet a lehető leghamarabb üljön össze. Végül wshingtoni politikai körökben rámutattak arra, hogy Eisenhower válaszát Hruscsov július 28-i levelére csütörtökön tervezték átadni Moszkvában. Lapzártáig azonban nem érkezett jelen­tés arról, hogy az amerikai elnök üzenetét tegnap tény­leg átadták volna a szovjet fővárosban. Fontos kérdéseket tárgyalt csütörtöki ülésén a Minisztertanács Szigorúbban kezelik az állományon kívüliek béralapját, folytatják a gyermekparalízis elleni védőoltásokat A Minisztertanács Tájékoz­tatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Megtárgyal­ta az élelmiszerek és italok előállításáról és forgalmáról szóló törvényerejű rendelet­­tervezetet, meghallgatta a Központi Népi Ellenőrzési Bi­zottság elnökének jelentését az állományon kívüli béralap felhasználása, valamint a cél­prémiumok ügyében a népi ellenőrzés által végzett vizs­gálatról. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudo­másul vette és megállapítot­ta, hogy a­ népi ellenőrzés hasznos és eredményes mun­kát végzett. A jelentések alapján a Minisztertanács határozatokat hozott az ál­lományon kívüli béralap szi­gorúbb kezelésére. A Minisztertanács meg­hallgatta az egészségügyi mi­niszter jelentését a járvá­nyos gyermekbénulás elleni védekezés eddigi eredmé­nyeiről és megnyugvással vette tudomásul, hogy a szé­les körben végrehajtott vé­dőoltásoknak köszönhetően a megbetegedések száma visz­­szaesett és a gyermekbénu­lás ma már járványszerűen nem jelentkezik. Az elért jó eredmények alapján a Mi­nisztertanács a védőoltások folytatását elrendelte, s fel­hatalmazta az egészségügyi minisztert, hogy 1959-től kezdve kötelezővé tegye a két éven aluli gyermekek gyermekbénulás elleni foly­tatólagos védőoltását, s te­gye lehetővé a magasabb korosztályba tartozó gyerme­kek védőoltását is. A Minisztertanács hozzá­járult, hogy a munkaügyi miniszter az ifjúság munká­­ba állításának elősegítése cél­jából 1958. évre további 8 millió forintot felhasználjon. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt. Kiállítás a „világrekordok64 jegyében Folynak a nagyszabású előkészületek a 62. őszi mezőgazdasági kiállításra. A hírek szerint a kiállítás a »világrekordok« jegyében zajlik majd le. A Ságvári Állami Gazdaságban például hízik egy óriási disznó, ma már 550 kiló, de a vásárig eléri a 600-at. Bemutatásra kerül egy 20 kilós pulyka is. A nemzetközi borversenyen eddig a legtöbb — 450 — borfajta »mért össze« erejét. Képünk a kiállítás egyik csarnokának építését mutatja be. Géptemető ?... Tízezrével kallódik és pusztul a forint a makói Köztársaság tér 10 szám alatt . A környék lakói szerint egy éve lehet annak, hogy­­Makón a Köztársaság tér 10 számú ház téglafallal körül-­tvett nagy udvarát elhagyták az Iparitanuló Intézet hallga­­­tói. Azóta az épület nem kollégium és a melléképületben­­sem folyik a fiatalok szakmai képzése. Az oktatók és a­­ hallgatók tehát elmentek, viszont az oktatás céljait szol­­­gáló sokféle mezőgazdasági gép és felszerelés ittmaradt.­­ Traktorvontatású vetőgépek, műtrágyaszóró gépek, ta­lajművelő gépek, tárcsák, boronák és rögtörők tucatjai he­lveznek a nagy udvar minden zugában, a szabad ég alatt, gbelepi valamennyit a szemét, benövi a gaz, marja a rozsda. §§ Van itt egy teljesen használható jó állapotban lévő ^magtisztító gép is, amelynek homlokán ,szinte az egész ^felháborító állapot gúny­olásaként ható felirat: »Ezüst sze­lektor«. Ezüst? Az ezüst — kincs, itt meg inkább úgy néz­­ki, mint az ócskavas. Az egész udvar a pusztulás csöndes ^nyugalmát hirdeti, a szelektor is a senkié, pedig még rajta­­ lógnak a hajtószíj­­ak is, mintha a megtestesült felelőtlen­­­­ség öltögetné a nyelvét mindenkire, aki a szívén viseli és sbecsüli a társadalom tulajdonát. jj A szelektor alatt egy kutya tanyázik zavartalanul. gMelletüik alkatrészhalom, jó darabok és ócskák vegyesen,, gemitt benzines hordó gömbölyű oldalán hintázik a, szél |­s bent az épületben — javító vagy szerelő műhely lehe­li­tett — vetőgépcsövek garmada, majdnem új üllő, kulcsok Mstb... stb... .. (Kaczur István felv.)­­ Rengeteg gép, szerszám, rengeteg érték. Tárva-nyitva , minden kapu, az hordja, aki nem szégyenli, senki sem­­tudja kié. Állítólag a Makói Gépállomás lenne a gazda,­­de a riporter szerint inkább a pusztulás. „Vajon hogy le­h­­­et ez egy város közepén? És meddig pusztulnak még ezek­­a gépek?­­ Szinte kívánkozik a követelés: keressék meg, kik me­­­rik így herdálni, veszni a nép vagyonát! Azok a makói glakosok, akik mindezt a Hírlap tudomására hozták joggal és követelik, hogy az ügyészség, vagy a megyei népi ellenőrző­si bizottság intézkedjék minél előbb. H Kaczúr István Új mezőgazdasági termelőszövetkezet alakul Mihályteleken Kilenc esztendővel ezelőtt mihályteleki egyénileg dol­gozó parasztok, zömükben volt agrá­rproletárok, meg­alakították falujukban a Szabad Tisza I-es típusú termelőszövetkezeti csopor­tot. A csoportba tömörült dolgozó parasztok közössé­gük fennállása óta igen sok jeles eredményt mutattak fel a termelésben, különö­sen a fűszerpaprika termelé­sében múlták felül az egyé­nileg termelőket. A termelőszövetkezeti cso­port tagjai az utóbbi idők­ben egyre gyakrabban ta­pasztalták, hogy az I-es tí­pusú szövetkezeti forma annak ellenére, hogy szép eredményeket hozott, ma már a további fejlődés gát­lójává vált. Ezért a csoport tagsága most elhatározta, hogy szakítanak az eddigi formával, s III-as típusú mezőgazdasági termelőszö­vetkezetté alakítják át gazdaságukat.

Next